Szijjártó Péter szerint a magyar parlamenti választás eredménye felpaprikázta, frusztrálja az EP képviselőket, ezért a valóságtól teljesen elrugaszkodott állításokkal támadást intéznek Magyarország ellen. „Erre kell készülni, és ez a helyzet most is” – tette hozzá.
Judith Sargentini jelentése minősített hazugságok gyűjteménye – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a külgazdasági- és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette, már unalomig ismert általánosságokat tartalmazó, mindenféle valóságalapot nélkülöző állításokat hordanak össze Magyarországról az EP-ben.
Olyan állításokat, amelyeket százszor, ezer megcáfoltunk
– fűzte hozzá. A külügyminiszter szerint a jelentésben minden számít, kivéve a tények meg a valóság. Kijelentette: azt állítani, hogy Magyarországon el akarják nyomni a civil szervezeteket, vagy éppen azt, hogy az ország nem tett eleget az antiszemitizmussal szemben, esetleg, hogy nincsen sajtószabadság, olyan hazugságok, amelyekkel szemben puszta tények állnak.
Hogyha mi nem állnánk ellen, akkor a Soros-tervet már régen végrehajtotta volna az Európai Parlament. De nem tudják megtenni, mert ott vagyunk egyszerűen és próbálnak minket megkerülni, próbálnak megbüntetni, lenyomni, de egyszerűen nem sikerül nekik. Nem sikerülhet nekik
– szögezte le Szijjártó Péter. Arról is beszélt, hogy a LIBE-bizottság tagjainak is elmondta, a magyar emberek április 8-án hoztak egy nagyon világos döntést. Megjegyezte, a részvétel miatt sem lehet panaszkodni. A pártlistákra adott szavazatok 49,6 százalékát a Fidesz kapta, ami 2 800 000 szavazatott jelent, ami több mint 600 ezerrel több, mint amit négy éve kaptak a kormánypártok.
Tehát a magyar népakarat olyan elsöprő erejű, amelynek nyomán csak az elkeseredett és tehetetlen düh dolgozik ezekben az emberekben és szervezetekben, amelyekkel most Magyarországot mindenfajta módon próbálják támadni
– fejtette ki.
Magyarországról a magyarok döntenek, nem a LIBE
Szijjártó Péter hozzátette, hogy a magyar emberek az elmúlt évek teljesítményéről egészen más következtetésre jutottak, mint Judith Sargentini és a LIBE-bizottság. Megjegyezte, a különbség a kettő között, hogy a magyar emberek szerepelnek a magyar választói névjegyzékben a bizottság tagjai pedig nem, így nincs joguk döntést hozni az ország jövőjéről.
A magyar emberek arra hatalmaztak fel minket, hogy olyan politikát folytassunk, amelynek értelmében csak a magyar emberek mondhatják meg, hogy ki jöjjön ebbe az országba, csak a magyar emberek határozhatják meg, hogy kivel éljünk együtt a saját hazánkban, meg fogjuk védeni saját határainkat, nem fogunk elfogadni semmifajta kötelező betelepítési kvótát, és Magyarországot magyar országnak fogjuk megőrizni
– jelentette ki.
Ukrajna továbbra sem hagyja abba az izmozást
A külügyminiszter szerint „végre érdemi és izgalmas vita zajlott” a NATO tanácskozáson. Szijjártó Péter emlékeztetett, Ukrajna vezetése durván megsérti mintegy 150 ezer magyar ember jogait az új oktatási törvénnyel, és azt is felidézte, hogy legutóbb az ukrán elnök terjesztette elő, hogy a kettős állampolgároktól el kell venni ukrán állampolgárságot.
Hát ez micsoda abszurd dolog? Én nem fogadom el azt a felvetést sem, hogy ez egy kétoldalú ügy lenne. Mert ez nem kétoldalú ügy, mert Ukrajna nem kizárólag kétoldalú megállapodásokat sért meg, hanem nemzetközi jogot sért
– csattant fel a figyelmet a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette, az Európai Unió elvárásként fogalmazta meg, hogy már létező kisebbségi jogokat nem vehetnek el, „és a fülük botját sem mozdítják meg”. Továbbá felháborítónak nevezte, hogy Ukrajna nemzetközi hazugságáradatot indít Magyarországgal szemben, azt sugalmazva, hogy Magyarország Ukrajnával kapcsolatos politikáját egy harmadik szereplő határozza meg.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS