A migrációt nem kezelni, hanem megállítani kell, ennek legjobb módját pedig a származási országokban fennálló körülmények javítása jelenti, ennek része a Magyarország és Etiópia közötti együttműködés is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Addisz-Abebában.
A tárcavezető arról számolt be, hogy az utóbbi évben egyre súlyosabbá váltak a migrációt kiváltó okok globálisan, aminek nyomán jól érzékelhető Európában a bevándorlási nyomás erősödése, a kontinens válaszintézkedései ráadásul “csődöt mondtak”.
Ahelyett, hogy Európa meg tudta volna védeni magát a migrációs nyomástól, újabb és újabb migrációs hullámokat inspirál a brüsszeli politika, ezért különös jelentősége van az együttműködésnek azokkal az afrikai országokkal, amelyek képesek és készek is arra, hogy otthon tartsák azokat a fiatalokat, akik a saját országuk jövője szempontjából kulcsfontosságúak
– húzta alá. Rámutatott, hogy Etiópia az elmúlt időszakban sokat tett ezen cél érdekében, és a magyar kormány is azért működik együtt a kelet-afrikai országgal, hogy minél többek számára lehessen megteremteni a helyben maradást lehetővé tévő körülményeket, és így az emberek ne induljanak meg Európa felé, ne kockáztassák az életüket a veszélyes út során.
Afrikában a népesség rendkívüli ütemben nő. Ha nem segítjük az afrikai országokat abban, hogy meg tudják tartani saját lakosságukat, akkor Európa olyan migrációs nyomással kell, hogy szembe nézzen az elkövetkezendő években, amely gyakorlatilag teljes mértékben kezelhetetlen lesz
– figyelmeztetett. Szijjártó Péter méltatta a kétoldalú felsőoktatási együttműködést, és elmondta, hogy Magyarország évi ötven etióp diáknak biztosított eddig egyetemi ösztöndíjat, azonban az óriási, nagyjából harmincszoros túljelentkezésre tekintettel ezt a számot a következő évtől megduplázzák. Kiemelte, hogy emellett a magyar vállalatok fontos szerepet vállalnak az etióp mezőgazdaság fejlesztésében, hogy a szektor el tudja látni az embereket megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerrel, illetve – mint hangsúlyozta – magyar cégek részt vesznek az ország digitalizációjában is, ami ugyancsak hozzájárul a gazdaság modernizációjához, ezáltal pedig a helyben maradás feltételeinek biztosításához.
Ennek érdekében gazdasági együttműködési, valamint kettős adóztatást kizáró megállapodást kötünk az etióp kormánnyal
– jelentette be. A miniszter végezetül arra is kitért, hogy délután átadják a hátrányos helyzetű fiatalokat segítő Ifjúsági Tanácsadó Központot, amelynek létrehozásához Magyarország mintegy 160 millió forintos támogatást nyújtott az etióp katolikus egyháznak. Tájékoztatása szerint a központ programokat biztosít a hazájukat elhagyni kívánó fiatalok számára, így segítve a helyben maradást, illetve lehetőséget ad a hazatérésre a már külföldre távozottak számára.
Szijjártó Péter Demeke Mekonnen etióp miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel, Gebremeskel Chala kereskedelmi és Berhanu Nega oktatási miniszterrel tárgyal többek között Addisz-Abebában.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS