A visegrádi együttműködés (V4) a legszorosabb és leghatékonyabb szövetség Európában – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a misszióvezetői értekezleten, ahol a lengyel, a cseh és a szlovák külügyminiszter európai egység helyreállítását szorgalmazta.
Szijjártó Péter a visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) külügyminisztereinek jelenlétében megnyitott értekezleten kiemelte: a V4 olyan szövetség, amely elég bátor ahhoz, hogy nevén nevezze a dolgokat, hogy a képmutató és politikailag korrekt fogalmazásmód kényszere helyett őszintén beszéljen. A V4 “a legjobbkor van a legjobb állapotban”, hiszen az EU-t jelenleg rengeteg súlyos kihívás éri egyszerre – fogalmazott. Hozzáfűzte: ebben a rendkívül turbulens időszakban a V4 közös hangja hangosabban szól, mintha az országok ugyanazt, de külön mondanák, és a V4 igenis tényező lett az Európa jövőjéről folytatott vitában. A külügyminiszter kifejtette: a visegrádi csoport a valódi égető kérdéseket a valódi nevükön nevezi és valódi válaszokat akar adni ezekre ahelyett, hogy illúziókat kergetne. A V4 sikerének egyik titka, hogy egymás tiszteletére alapuló politikát folytatnak – vélekedett. Úgy látja, ez történelmi jelentőségű helyzetet, “történelmi békét” hozott létre Közép-Európában, és soha annyira nem voltunk annyira érdekeltek egymás sikereiben, mint most. Szijjártó Péter a nagykövetek iránt támasztott elvárásként említette, hogy a magyar külpolitika minden állomáshelyén a lehető legszorosabb visegrádi együttműködés jöjjön létre, az EU jövőjéről szóló vitában határozottan képviseljék Magyarország és Közép-Európa álláspontját, valamint törekedjenek arra, hogy a tavalyi év után idén is minden külgazdasági rekord megdőljön. A külügyminiszter kifejtette: a mindenhol megvalósuló visegrádi együttműködés a legjobb garancia, hogy mindaz, amit magyar nemzeti célként kitűztünk, megvalósul, mert a mi céljaink nem állnak szemben a többi három V4-tag céljaival. Mint mondta, az unió jövőjéről folytatott vitában azt az álláspontot kell a nagyköveteknek képviselniük, hogy a biztonság az elsőszámú cél, és el kell felejteni azt a politikát, amely százezreket ösztönöz, hogy Európa felé induljanak. A tömeges bevándorlási válság veszélyt jelent, és nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük magunkat – mutatott rá. Szijjártó Péter közölte: a jó válaszok a tagállamok szintjén születtek a nehéz kihívásokra, nem pedig brüsszeli szinten, ezért ellenzik azokat a törekvéseket, amelyek a jövőben további hatásköröket vinnének EU-szintre, az uniós intézményeknek be kell fejezniük a túlterjeszkedést. Ugyancsak a képviselendő álláspontról beszélve emlékeztetett: az európai szabályokat mindenkinek be kell tartani. Úgy fogalmazott: nem fogadjuk el a kettős mércét, ahogyan azt sem, ha valakit azért kritizálnak, mert betartja a szabályokat. A miniszter hangsúlyosan szólt az EU bővítésének jelentőségéről is. Felidézte: 2015 volt az első év volt, amikor az új külügyi intézményrendszer már egész évben működött, és minden külgazdasági rekordot megdöntöttek. Ebből fakad az elvárás, hogy idén is meg kell dönteni minden rekordot, erre reális esély is van, de ehhez az eddiginél is több munka kell – mondta Szijjártó Péter.
Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter arról beszélt: Közép-Európa elvárja, hogy komolyan vegyék és partnerként tekintsenek rá. A varsói NATO-csúcstalálkozóra utalva úgy értékelt: a tanácskozás az európai együttműködés megerősödését hozta és megerősítette, hogy egyetlen tagállam sem adhatja át a felelősséget. A 2014 óta tartó orosz lépéseket egyfajta repedésként értékelte a biztonsági szerkezetben, ugyanakkor jelezte: az ország remélhetőleg nem akarja a NATO hitelességét aláásni. Hozzátette: pozitív agendát szeretnének megvalósítani, amihez a bizalom újjáépítését szolgáló orosz magatartás szükséges. A lengyel politikus fontosnak nevezte, hogy a visegrádi csoport katonai gyakorlatokkal, védelmi együttműködéssel hozzájáruljon az európai és a régiós biztonsághoz. Witold Waszczykowski szólt a Brexitről is, s ezzel kapcsolatban azt sürgette: ne legyen tabu az EU jövőjéről beszélni. A reformról szóló tárgyalásokon “erős hanggal” szeretnének részt venni – folytatta -, nyitott, őszinte és elfogulatlan párbeszédet kell kezdeni, mert a megosztott Európa gyenge. Unortodox megoldás felé szeretnének haladni – összegzett a lengyel tárcavezető, aki azt is kiemelte: fel kell építeni a bizalom közösségét a polgárok, a tagországok és az intézmények között. Ehhez fontosnak ítélte, hogy Brüsszelben meghallják a nemzeti parlamentek hangját, és az Európai Bizottság kevésbé elfogult politikát folytasson. A lengyel külügyminiszter a migrációval összefüggésben helyesnek nevezte a hatékony külső határvédelemre épülő politikát és sikeresnek ítélte a keleti partnerséget is. A krízisekre adott rugalmasabb válaszok érdekében további fejlődésre van szükség az energiagazdálkodás és a közlekedési infrastruktúra területén, emellett szélesebb gazdasági kooperációt szorgalmazott. Witold Waszczykowski azt is kiemelte: az uniós költségvetést úgy kell kialakítani, hogy a növekedést szolgálja, ne az EU-s forrásokra támaszkodást erősítse.
Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter beszédében kifejtette: az emberek Csehországban is aggódnak, folyamatos bizonytalanságban élnek. Valami alapvetően megváltozott a világban az elmúlt években, a korábban jellemző magabiztosság, stabilitás érzése eltűnt – vélekedett. Hozzátette: a politikusok és diplomaták munkája is megváltozott, gyakorlatilag állandó tűzoltásból áll. Úgy vélte, a kormányzás ki nem mondott feltételezésekre alapul, amelyek szerint minden válságot meg lehet oldani, és az európaiak nagyon magabiztosak e tekintetben. Lehet, ez az oka annak, hogy a kormányokat azzal vádolják, nem tudják megoldani a migrációs válságot, nem tudják megvédeni az embereket a globalizáció hatásaitól – magyarázta. Közölte: lehet, hogy jogos ez a kritika, de lehet, hogy alaptalan elvárásokra épül. A cseh diplomácia vezetője szerint a következő időszaknak alapvetően a döntésekről kell szólnia. A legfontosabb feladat a Brexit után az európai projekt stabilitásának biztosítása, a Brexitet pedig egy radikális intézményi változás előjelének kell tekinteni – vélekedett. Lubomír Zaorálek szerint az Európai Bizottságnak elfogulatlannak és szavahihetőnek kell lennie, a kompromisszumot és az egységet kell képviselnie, de jelenleg nem ez a jellemző. A feladat az európai egység helyreállítása, a mostani bizalmatlansággal szemben – közölte. A cseh külügyminiszter a V4-ről azt mondta: bebizonyosodott, hogy ez az együttműködés hasznos eszköz az érdekeik előremozdítására, különösen a menekülthelyzetet illetően.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter előadásában arról beszélt, hogy a V4 tagjai együtt sokkal többet tudnak elérni, és a válság szorosabbra fogta az együttműködésüket. Emlékeztetett: országa tölti be az EU soros elnöki pozícióját, és bár az elnökségi program nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy minden problémára megoldást találnak, ösztönzi a pragmatikus megközelítést és a konkrét célok kitűzését. Össze kell fogni Európát, meg kell hallgatni az embereket, hogy az ő valódi gondjaikkal foglalkozhassanak. Emellett fontos a fenntartható migrációs és menekültpolitika a schengeni rendszer keretében, valamint Európa globális szerepvállalásának erősítése – mondta. A szlovák külügyminiszter a Brexitet illetően közölte: olyan szoros kapcsolatban kell maradni Nagy-Britanniával, amennyire csak lehetséges, és nem maradhat fenn túl sokáig a jelenlegi bizonytalan helyzet. Ugyancsak lényeges, hogy ne jöjjenek létre új törésvonalak Európában – tette hozzá. Miroslav Lajcák úgy látja: az EU előtt két lehetőség áll, vagy az emberek igényeire reagál, vagy végleg válságba sodródik. Nem lehet hagyni, hogy tovább erősödjön az euroszkepticizmus, mert az EU a megoldás, nem a probléma – vélekedett.
Forrás: MTI
Fotó: KKM; Kovács Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS