Áprilisban koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták George Floydot, aki halálakor még mindig pozitív, de tünetmentes volt – írja a nyilvánosságra hozott halottkémi jelentés. Ugyanakkor semmi sem utal arra, hogy a vírus bármilyen szerepet játszott volna a férfi halálában.
Mindez a hatósági vizsgálat eredményeként derült ki, de korábban sem Floyd családját, sem a temetkezésben résztvevő szakembereket nem tájékoztatták róla – mondta az orvos, aki a család kérésére szintén megvizsgálta a holttestet. Michael Baden szerint ilyenkor szólni kellene mindenkinek, aki kapcsolatba került a holttesttel, mert most rengeteg embernek kell tesztekért rohangálnia. Baden elmondása szerint a hatósági jelentésből olyasmi is kiderült, amihez neki nem volt hozzáférése, például hogy Floyd szervezetében azonosították a fentanil nevű szintetikus opioidot. Ugyanígy a szívnek azt a részét sem vizsgálhatta meg, ami koszorúér-betegségről tanúskodik.
Floydot május 25-én este Minneapolisban igazoltatta egy rendőrjárőr, majd megbilincselték, a földre esett, és lefogták; az egyik rendőrtiszt több, mint nyolc percig térdelt a nyakán. A férfi a helyszínen meghalt, azóta az Egyesült Államok tüntetésekről és zavargásoktól hangos. A nyilvánosságra kerülő halottkémi jelentés azonban árnyalja a képet. A koronavírus egyik jellegzetes tünete a légzési nehézség, a fulladás. A férfi szervezetében ráadásul fentanil nevű kábító hatású szert is találtak, ami szintén okozhat kardiovaszkuláris és légzőszervi problémákat.
Forrás: CNN, 444.hu; Fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS