Több tízmillió forint gyűlt össze eddig a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány számláján – nyilatkozta a Hír TV-nek Szlávik János. A Dél-pesti centrumkórház osztályvezető főorvosa kiemelte, folyamatosan érkeznek a felajánlások, az így összegyűlt összeget pedig gyógyításra illetve a betegek és az egészségügyi dolgozók megsegítésére fordítják.
Szokásos, délutáni sajtótájékoztatóján köszönte meg az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője azokat az önkéntes adományokat, amelyek a Szent László Kórház Alapítványához érkeztek az elmúlt napokban. Nagyon sokan adakoztak.
A koronavírus-járvány elleni védekezés, és gyógyítás támogatására nemzeti összefogás indult. Egyebek mellett a Ferencvárosi Torna Club 15 millió forintot ajánlott fel, a futballisták közül Gulácsi Péter 5 millió forintot adományozott az alapítványnak. Az EFOTT és a Hallgatói Önkormányzatok Országos konferenciája 1 millió forinttal járult hozzá a gyűjtéshez. Varga Judit igazságügyi miniszter pedig 500 ezer forintot adományozott a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak.
A Hír TV-ben is gyűjtést indítottak a televízió dolgozói, hogy segítsék a koronavírus elleni védekezést és gyógyítást. A csatorna 300 dolgozója fizetéséből 1000 forintot ajánlott fel. A Hír Tv ezzel kapcsolatos közleményében kiemeli:
Míg az Index és a 444.hu magának kér pénzt olvasóitól a koronavírus-járvány miatt, addig a Hír Tv 300 dolgozója 300 ezer forint adományt gyűjtött a Szent László Kórház alapítványának.
Mint ismeretes, az Index és a 444.hu saját magának indított gyűjtés a koronavírusra hivatkozva. Az előbbi azt írja: azért van most szükségük az olvasók támogatására, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassanak. Az utóbbi pedig arra hivatkozik, hogy a koronavírus terjedésével kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson.
Forrás: HírTV; Fotó:MTI/Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS