A még be nem töltött képviselőjelölti helyekről is tárgyaltak tegnap a szocialisták Molnár Gyula pártelnök távollétében megtartott elnökségi ülésén – értesült a Magyar Idők. Forrásaik szerint eldőlt, hogy Baranya megyében nem indul MSZP-s politikus, miután véglegessé vált, hogy az Együtt favoritját, Mellár Tamás közgazdászt támogatják az 1-es választókerületben, a 4-esben pedig Vass Pétert, Szigetvár független polgármesterét.
A másik két baranyai körzetben a DK állíthat jelöltet. Ezzel az MSZP pártközi tárgyalódelegációjának munkája lényegében véget ért, a Gyurcsány-párt és a szocialisták minden körzetről megegyeztek. A Párbeszéddel hivatalosan nem lesz koordinált jelöltállítás, ugyanakkor a két párt közös listát állít. Szó volt továbbá Magyar György – a Simicska Lajos érdekeltségeinek jogi képviseletét is ellátó ügyvéd – támogatásáról, akit a Jobbik szintén alkalmasnak tart arra, hogy Siófokon ringbe szálljon a kormánypártok jelöltje ellen.
Ismert, hogy a napokban Molnár Gyula, az MSZP, Karácsony Gergely, a Párbeszéd, illetve Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke megerősítette, hogy közösen indulnak a választásokon, és közösen támogatják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet. Bár a részletek egyelőre nem ismertek, Fodorék várhatóan helyet kapnak a közös listán, de logójuk nem szerepel majd a szavazólapon.
Magyar Idők; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS