Hét migráns megszökött este a kiskunhalasi táborból – tudatta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, aki szerint az illegális migrációval szembeni magyar intézkedések hatékonyabbak lettek, ám nyomásgyakorlási kísérletek érzékelhetők a civil szervezők aktivizálódása miatt.
Öt algériai és két marokkói férfi megszökött kedd este a kiskunhalasi őrzött befogadó állomásról, hármukat már elfogták a hatóságok, kettejük tartózkodási helyét pedig már ismerik – közölte Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Mint ismertette, este egy algériai bevándorlót fogtak el szökési kísérlet közben, az ezt követően tartott létszámellenőrzésen derült ki, hogy több fiatal férfi elhagyta a tábort, egy iraki migráns pedig összevagdosta a testét a késő esti órákban. A főtanácsadó tájékoztatása szerint a hatóságok komoly erőkkel keresik az elszökött embereket, akik mindannyian azért voltak a zárt táborban, mert erőszakos, tiltott határátlépést követtek el.
Bakondi egyúttal tudatta, hogy megszilárdult a határőrizet és jelentősen csökkent a befogadó állomások telítettsége a július eleji jogszabályváltozásnak köszönhetően. Értékelése szerint stabilabbak és hatékonyabbak a jogellenes magyarországi tartózkodás megszüntetésére irányuló intézkedések, ugyanakkor több nyomásgyakorlási kísérlet is érzékelhető egyebek mellett civil szervezők aktivizálódása miatt.
Bakondi György – utalva a francia-, és németországi eseményekre – példátlannak nevezte a július 14. és 26. közötti terrorcselemény-sorozatot. A főtanácsadó kijelentette: a tények azt támasztják alá, hogy az ellenőrizetlen illegális migráció veszélyes, súlyos köz- és nemzetbiztonsági kockázatot rejt.
A nemzetközi helyzetről szólva elmondta Bakondi, hogy a migrációs súlypont – a balkáni zárások miatt – az olasz partok felé tolódik. Görögországban 57 ezer 500 migráns tartózkodik, Macedóniába napi százan érkeznek, Szerbiába pedig napi 300-500-an. Az ENSZ adataira hivatkozva közölte azt is, hogy idén 250 ezren érkeztek Európába, az utánpótlás pedig bőséges: Törökországban 3 millióan, Líbiában 1 millióan várnak az Európába jutásra.
Magyarországon az első negyedévben 4965 illegális határátlépőt fogtak el, a második negyedévben 10 553-at. Július 26-ig idén 17 823 határsértés történt a magyar határon.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS