Az ötven év körüli pedagógusra a szemtanúk szerint négyen – két nő és két férfi – támadtak rá hétfő délután. Az iskola biztonsági kamerája felvette, ahogy egy anyuka ököllel arcon ütötte a pedagógust, majd egy apuka a hajánál fogva rángatta, amikor pedig menekülni próbált, egy másik szülő megrúgta a tanárnőt.
A tanárt azzal vádoltak, hogy megverte a gyereküket. Az iskola biztonsági kamerái azonban ilyet nem rögzítettek. A tanárnő megverését viszont igen.
A tanárnő az RTL Klubnak nyilatkozott is a támadás után. Nagyon megráztak a történtek, de nem hiszem, hogy feladom. Gyerekeket akarok tanítani – mondta.
A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást. Az ügyben két embert hallgattak ki gyanúsítottként, őket őrizetbe is vették. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Forrás: Blikk/Index.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS