Kálmán Olga után másik két ATV-s sztárműsorvezetőt, Rónai Egont és Beleznay Endrét is bombaajánlattal környékezte meg a...
Németh Szilárd, az ATV vezérigazgató-helyettese elárulta a Magyar Időknek, hogy az elmúlt hetekben az ATV több meghatározó...
Németh Sándor a Facebookján kommentelte Kálmán Olga csatornaváltását. Mint azt már megírtuk, Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője...
Kálmán Olga felmondott az ATV-nél, és hamarosan már az új munkahelyén, a HírTV-n folytatja – tudta meg...
A Népszabadság két újságírója igazolt az ATV-hez. Csuhaj Ildikó és Bednárik Imre a csatorna hírigazgatóságában kapott helyet....
Harminc évre titkosítaná a kormány a kiemelten fontos beruházások működtetésével és pénzügyeivel kapcsolatos adatokat. Ilyenek például a...
Kovács László egykori külügyminiszter az ATV-ben arról beszélt, hogy Donald Trump nem azt csinál, amit akar. Tamás...
Szigetvári Viktor az Együtt elnöke és Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV Start című műsor vendégei voltak. Az...
Friderikusz Sándor tavasszal azután hagyta ott a TV2-t, hogy a Blikk alaptalanul őt nevezte meg a Napló...
Tiltakozik a Budapesti Zsidó Hitközség Rabbisága az ellen, hogy az Országos Zsidó Egyetem, illetve a Budapesti Zsidó Hitközség Scheiber...
Három kereskedelmi médiaszolgáltató is jelentkezett a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), hogy a szombaton indult népszavazási kampányban politikai...
Egy tavaly októberi incidens után perelte be az ATV-t a Jobbik Magyarországért Mozgalom és Novák Előd. Egy...
Ha tehetné máglyára küldené és keresztre feszítené a balliberális oldal Németh Sándort, a Hit Gyülekezetének vezetőjét és...
Esküvőjére készült a 44 éves fiatalember – írja a Blikk. A Tények riportere a Juhász Péterrel kapcsolatos...
Az ATV-t megdöbbentette és felháborította Friderikusz Sándor kedd esti műsora, ahol Gerő András történésszel a Kiss László-ügyet...
Egymillió forintot követelnek az ATV-től a Nemzeti Választási Irodánál megjelent társaságból ketten – jelent meg a csatorna...
Csuhaj Ildikó, a Népszabadság újságírója és Huth Gergely, portálunk alalpító-főszerkesztője volt az ATV Startvonal ma reggeli vendége....
Mindenképpen volt értelme a „kerítés-próbának”, mert 150 méter már legalább elkészült belőle, mondta Huth Gergely az ATV...
Magyar Bálint szociológus az ATV Start ma reggeli adásában elmondta, hogy az első Antall-kormány idején kezdődtek az...
Ismét élesen kritizálta a Fidesz-kormányt Illés Zoltán, korábbi környezetvédelmi államtitkár – derült ki az ATV Start című...
Semmiképpen nem jutalomnak szántam, de nem is büntetésnek. Tanulóleckének szánom. Van egy fajta pedagógiai célja ennek a...
Közleményben kért elnézést Bánó András és az ATV az LMP képviselőjétől, Osztolykán Ágnestől. “Az Osztolykán Ágnessel folytatott...
Tóbiás József, a szocialisták megbízott frakcióvezetője az ATV-ben tért ki a csatorna és az EP-képviselő csatájára. Tóbiás...
Szanyi Tibor az ATV Start vendégeként először a III/II-es múltú belügyi államtitkár, Tasnádi László kapcsán beszélt a...
Bár jelenleg Horváth Csaba az ország egyetlen hivatalos főpolgármester-jelöltje, Budapest érdekeit szem előtt tartva nem ragaszkodik a...
Csapás érte azokat, akit intellektuálisan stimulál néhány, egymással voltaképpen mindenben egyetértő ember eszmecseréje – írja a Valasz.hu...
Pert nyert a Jobbik az ATV ellen, mert a tévében szélsőjobboldalinak nevezték a pártot – írja az...
Pártjaik Európai Unióval kapcsolatos álláspontját ütköztette az ATV Európa választ című műsorában Morvai Krisztina és Jávor Benedek....
Minden kérdésben megállapodtak a pénteki európai parlamenti vitán részt vevő pártok szerdán – jelentette be Karácsony Gergely,...
Kedden este tizenegy év után először szerepelt jobbikos vendég az ATV-ben, méghozzá Balczó Zoltán, a párt EP-listájának...
Schiffer András kedd esti televíziós interjúja kiverte a biztosítékot a liberálisoknál, Fodor Gábor közösségi oldalán reagált az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS