Az év eleje óta szignifikánsan, a korábbi negyvenötről hetvenkét százalékra emelkedett az oltáspártiak aránya – derült ki...
A baloldal által kezdeményezett parlamenti ülés csak egy politikai blöff, egy újabb eszköz arra, hogy a járvány...
A koronavírus-járvány kezelését célzó, az ellenzéki pártok szerint elégtelen kormányzati intézkedések megvitatása miatt az Országgyűlés rendkívüli ülésének...
Úgy tűnt, a baloldal politikai stratégiája az volt, hogy “rátolja” a Jobbikot a Fideszre, és – legalábbis...
Az ellenzék háza táján nem újkeletű, hogy az előválasztás intézményére esküsznek. 2022 közeledtével az ellenzékhez köthető Republikon Intézet...
Emlékezzünk vissza azokra az időkre, amikor a liberálisok hevesen ellenezték a minimálbér emelését. Akkor éppen a béremelést,...
Hűha! Nos, hirtelen meg kellett kapaszkodnunk, mert amit ma Vadai Ági rittyentett a Facebook-oldalán, az már a...
Tisztában vagyunk azzal, hogy a kormányváltás elsősorban azokban a jellemzően vidéki körzetekben fog eldőlni, ahol a Fideszt...
A főpolgármester ismét közösségi oldalára tett ki egy posztot, amelyben arról írt, hogy állítólag minden második elhunyt...
László Imre, Újbuda DK-s polgármestere nemes egyszerűséggel megtiltotta a PestiSrácok.hu stábjának, hogy a Semmelweis-napi ünnepségen részt vegyen,...
Azt gondoljuk nem újkeletű az ellenzéki hisztihadjárat, amely szinte időről-időre újabb fejezeteket nyit a hazai politikai élet...
Június 4-én a trianoni békediktátum századik évfordulójára emlékezünk. De valóban benne él még az emlékezetünkben? Megkérdeztünk néhány...
Most látjuk csak igazán, hogy a Jobbik úgynevezett néppártosodása nem is néppártosodás volt valójában, hanem politikai, ideológiai...
A baloldal rögtön megtámadta a nemzeti konzultációt – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton, a párt Facebook-oldalára...
Varga Judit közösségi oldalán számolt be róla, hogy hamarosan véget ér a rendkívüli jogrend hazánkban. Az igazságügyi...
Valamiféle perverz örömet okozhat Ujhelyi Istvánnak hazánk elárulása vagy feljelentgetése az Európai Uniónál, itthonról nézve úgy tűnik,...
Harminc éve ezen a napon ült össze az első szabadon választott országgyűlés. A rendszerváltás egyik legfontosabb mozzanatára...
A román nagykövet a hétvégén szeretettel ölelte keblére Szabó Tímeát és ellenzéki eszmetársait afeletti örömében, hogy a...
A legtöbbet az ellenzéki politikusok hazudtak az elmúlt hetekben, de a függetlenobjektív cselédsajtójuk is igyekezett megszerezni a...
A Fidesz frakcióvezetője és a Miniszterelnökséget vezető miniszter arra kérte az ellenzéket, hogy a koronavírus-járvány leküzdésének ügyében...
Miközben Európa-szerte bátornak és kivételesnek tartják az Orbán-kormány gazdaságvédelmi intézkedéseit, itthon az ellenzék háborog és kevesli a...
Zárjunk be mindent! De ne úgy! Zárjuk be az iskolákat! De ki vigyáz a gyerekekre? Zárjuk be...
Ezúttal sem állták meg az amúgy kötelezőnek látszó beszólogatást, személyeskedést az ellenzéki frakcióvezetők a koronavírusról szóló, napirend...
Érdemes figyelmet szentelni a szlovák választás technikai tanulságainak, hiszen Szlovákiában a magyarországi balliberálisok által a demokrácia csúcsaként...
A jog mindenek felett! – ez lett a liberális demokrácia parancsa, a „jogállamiság” kategorikus imperativusa. Aztán van...
A kőbányai LMP is tisztában van azzal, hogy nem az összefogás hiánya tartja pozícióban a Fideszt, hanem...
Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármesterét követően újabb liberális ikon, Sándor Zsuzsa exbíró árulja horvátországi nyaralóját. Az újságírással...
Az LMP július 6-án tartja rendkívüli tisztújító kongresszusát – mondta az MTI-nek szombaton Kanász-Nagy Máté ügyvezető. Az...
Mi, magyarok az elmúlt 30 évben megszoktuk, hogy az országgyűlési választások tétje mindig hatalmas, hiszen az alapvető...
Csak kampányfogás, hogy az MSZP-nek fontosak a szavazói. Mikor bizonyítani kéne, a szocialisták hátat fordítanak az embereknek...
Újabb botrány körvonalazódik a nagy technológiai cégek háza táján, kiderült ugyanis, hogy ezek a vállalatok aktívan bele...
Gyakorlatilag eldőlt, hogy az ellenzéki pártok önállóan indulnak az európai parlamenti választásokon. Ezeket a döntéseket megelőzően majd...
Hú, mekkora vita alakult ki itt! Forradalom, államcsíny, népfelkelés, vagy erőszakos kormánybuktatás? Az „egyszerűen senkik vagytok!”, „ki...
A komplett magyar baloldal és persze a mindenkori társutas liberálisok 1948 és 2010 között összesen nyolc évet...
Néhány óra múlva összeül a Jobbik „Igazságosztó Testülete”, és lapátra teszi Volner János alelnököt. Úgy kell neki,...
A magyar ellenzék pártjai nem hagyták szó nélkül a Sargentini-jelentést, így mai parlamenti munkájuk a káröröm és...
Ha a Gombaszögi Nyári Tábort Magyarországon szerveznék, bárki csak legyintene, hogy még egy ellenzéki fesztivál, amelyben legfeljebb...
Az április 8-i választás óta folyamatosak a tüntetések. A Napi aktuális vendége Hidvéghi Balázs volt, aki az...
Indul a visszaszámlálás. Lassan kirajzolódik a két szavazótábor, jobb kontra bal, vagyis egyik oldalon a szavazók, a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS