Napokon belül vádat emelhetnek Czeglédy Csaba és 21 társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt...
A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint nincs törvényi alapja a DK és az MSZP egykori jogásza, a letartóztatásban...
Szenzációnak szánta bejelentését csütörtökön a HVG, miszerint az egyik gyanúsított útján olyan bennfentes információhoz jutottak, hogy a...
Czeglédy Csaba az általa létrehozott cégrendszert és a nyomozásban szereplő be nem fizetett adókat és járulékokat tudatosan...
A szocialisták, ha tényleg fontos nekik a közpénzek védelme, először tegyenek vallomást és árulják el, hogy közülük...
A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását – közölte Szanka Ferenc...
A baloldal azért ragaszkodik Czeglédy Csabához, mert ő kezelte az MSZP és a DK kampánypénzét – mondta...
Az MSZP és a DK közös titkos pénztárnokának nevezte a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát Budai Gyula,...
A kormány meghosszabbítja a Czeglédy-ügyben károsult diákok és nyugdíjasok kárrendezési kérelmének benyújtási határidejét, így a szerdai kormányülésen...
Érdekes észrevételt tett Gyurcsány Ferenc hétvégi évértékelő beszédében, mert úgy tűnik, a DK elnökének eszébe jutottak a...
A Fidesz szerint a Czeglédy-ügy az egész baloldal korrupciós ügye, ugyanis a Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP...
A Humán Operátor Zrt. egyik volt dolgozója az M1 aktuális csatornának péntek este azt mondta: diákokat közvetítettek...
Megjelent a Magyar Közlöny legfrissebb számában a Czeglédy-ügy károsultjainak kárrendezéséről szóló kormányhatározat péntek este. Dömötör Csaba, a...
A kormány elfogadta a Czeglédy-ügy kárrendezéséhez szükséges rendeletet – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken az...
A Hirado.hu írta meg először, hogy a kormány eldöntötte: kártalanítja azokat a diákokat, akiket Czeglédy Csaba milliárdos...
A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc DK-elnök strómanja, a feladata pedig az volt, hogy pénzt gyűjtsön...
A Fidesz szóvivője arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy nyilatkozzon arról, hova került az a hárommilliárd forint,...
Nem sokkal dél után lépett ki Dobrev Klára a kecskeméti NAV épületéből, miután különös körülmények között beidézték a Czeglédy...
Dobrev Klárát a következő hetekben kihallgatja az ügyészség az előzetesben ülő Czeglédy Csaba bűnügyében – értesült az...
A Demokratikus Koalíció (DK) arra készül, hogy kormányra kerülve átalakítja az oktatási rendszert és jelentősen megemeli az...
A Fidesz és a KDNP szerint azok a diákok, akik nem kapták meg a jogosan nekik járó...
Nemcsak diákokat és felnőtteket, de nyugdíjasokat is érint a Czeglédy Csaba nevével fémjelzett iskolaszövetkezeti büntetőügy. A szombathelyi...
Helyreigazítás A 2017. október 20. napján megjelent „A Fidesz Czeglédy „zugügyvéd” Csaba cégével fizettetné meg a diákmunkásoktól...
Orbán Viktor miniszterelnök értékelése szerint sikeres, eredményes és hasznos volt a visegrádi országok (V4) és az Európai...
Két hónappal meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását pénteken. Czeglédy Csaba ellen ezek...
A Czeglédy-ügyben a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az egész magyar baloldalnak politikai felelőssége van – mondta a...
A szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága vagyonnyilatkozati eljárást indított a költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban...
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását – közölte a Csongrád...
A kormánypártok azt kérik a kabinettől, nézzen utána, hogy a hárommilliárd forintos áfacsalással vádolt Czeglédy Csaba milyen...
A Fidesz szerint értelmetlenné és haszontalanná vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben, miután Czeglédy...
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult nyomozás során, az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS