Pesti Srácok

Budai: Czeglédy kezelte az MSZP és a DK kampánypénzét

null

A baloldal azért ragaszkodik Czeglédy Csabához, mert ő kezelte az MSZP és a DK kampánypénzét - mondta Budai Gyula a Figyelő című hetilapnap legfrissebb számában közölt interjúban. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy amikor a politikust kiengedték az előzetes letartóztatásból, első útja Gyurcsány Ferenchez, a DK elnökéhez vezetett.

Hozzátette: az egész szombathelyi képviselő-jelöltséget azért találták ki Czeglédy Csaba számára, hogy egy kis időre kiengedjék az előzetesből, és bizonyítékokat semmisíthessen meg, vagy egyeztessen Gyurcsány Ferenccel. Kifejtette azt is: Czeglédy Csaba megzsarolhatná Gyurcsány Ferencet, valamint több MSZP-s és DK-s politikust.

- fogalmazott Budai Gyula.

PestiSracok facebook image

A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra is: Czeglédy Csaba mellett tüntetett többek között Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke is. Közölte: Kunhalmi Ágnes 2014-ben, a választás előtt találkozott Czeglédy Csabával, és abban állapodtak meg, hogy a szombathelyi szocialista finanszírozza majd a párt országos kampányát.

- tette hozzá, de választ várt arra is, miből adta ezt a pénzt.

Emlékeztetett: a diákmunka-szövetség ügye 2011-ben kezdődött, és hat év alatt 6,3 milliárd forint adót nem fizettek be a költségvetésbe.

Czeglédynek semmilyen más feladata nem volt, mint hogy pénzt "állítson elő" a baloldal támogatására

- jelentette ki. Szerinte azok a politikusok, akik kiállnak Czeglédy Csaba mellett, megnyugodhatnak, hogy a szombathelyi "táskás emberük" semmilyen terhelő dolgot nem mond róluk a hatóságoknak.

Az ügyben megkerestük Czeglédy Csaba egyik ügyvédjét, Hankó Faragó Miklóst, a következő kérdéseinkkel:

- Valóban találkozott-e 2014-ben a választások előtt Kunhalmi Ágnes és Czeglédy Csaba? - Történt-e megállapodás arról, hogy Czeglédy finanszírozza az MSZP kampányát? - Adott-e át pénzt Czeglédy Csaba Kunhalmi Ágnesnek? - Milyen szerepe volt Czeglédy Csabának a 2014-es országgyűlési választásokban, illetve a 2015-ös tapolcai és veszprémi időközi választásokban? - Finanszírozta-e a szocialisták kampányát, ah igen, mekkora összeggel? - A Czeglédy Csaba érdekeltségébe cégek, cégével kapcsolatban álló iskolaszövetkezetek részt vettek-e politikai kampányokban?

Az ügyvéd a szokásos fenyegető hangnemben válaszolt, emlékeztetve portálunkat arra, hogy több peres eljárást is indított Czeglédy a PestiSrácok.hu-val szemben. Az egykori SZDSZ-es ügyvéd azt írta: "Felhívom a figyelmét arra, hogy amennyiben a mai megkeresésével összefüggő ügyben dr. Czeglédy Csabával kapcsolatban újabb, valótlanságokat tartalmazó, rágalmazó cikk jelenik meg, abban az esetben ügyfelem haladéktalanul feljelentést fog tenni a felelősök megbüntetése érdekében."

Kerestük az ügyben az MSZP-t, de eddig még nem reagáltak levelünkre, amint megteszik, közzétesszük.

MTI/PS; Fotó: PS

Ajánljuk még