Pesti Srácok

Szólaltassuk meg az Összharangot, gyújtsuk meg együtt az Összetartozásunk tüzét a gyásznapon!

A nemzet lángja
A nemzet lángja

A trinaoni gyásznapon, melynek fájdalmát az Orbán-korszak a Nemzeti Összetartozás Napja bevezetésével, magyar-magyar közös építkezéssel kívánta meghaladni, a megemlékezések és tüntetések sorában fontos esemény lesz június 4-én, 20:26-kor az Összetartozásunk tüzének és a nemzet lángjának fellobbanása a Kossuth téren, melyhez, azaz a történelmi Magyarország sziluettjének fáklyákkal történő felrajzolásához olvasóink részvételét kérjük! Addig is töltsük le Szilágyi Ákos másik kezdeményezését, az Összharang applikációt, mely minden felhasználó telefonján megszólal majd a békediktátum kihirdetésének pontos, 16.32 órai, 106. évfordulóján!

Szilágyi Ákos nagyszabású kezdeményezése a történelmi Magyarország sziluettjét kiadó fáklyasor. Az összetartozás üzenetét hordozó közös kiállás sikere megkívánja, hogy kellő számú résztvevő látogasson el csütörtökön este nyolc órára a nemzet főterére. A láng meggyújtása alatt beszédet mond Hegedűs Lóránt, Gaudi-Nagy Tamás, Zétényi Zsolt és Szilágyi Ákos. Az eseményre közösségi közlekedéssel azok is oda tudnak érni, akik ellátogatnak este hétre a nagyváradi premontrei apát zaklatása és kilakoltatása, a templomba a román hatóságok részéről történt példátlan, falbontással végrehajtott betörés elleni tiltakozásra, a Szolidaritás tüntetésre Románia nagykövetsége elő, vagy akár 17 órára Köő Artúr történész és Tóth Máté energiajogász előadására a Polgári Mulatóba.

Legyünk ott minél többen!

Az 56 Lángja Alapítvány alapítója, Szilágyi Ákos által fejlesztett ÖSSZHARANG mobilalkalmazás minden év június 4-én, 16:32-kor automatikusan megszólaltat egy emlékharangot a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, amely jelenleg Android platformon érhető el.

Június 4-én, 16 óra 32 perckor írták alá a trianoni békediktátumot a Versailles-i Nagy-Trianon kastélyban. A döntés következtében Magyarország elveszítette területének jelentős részét, és magyarok milliói kerültek az új államhatárokon kívülre. A történelmi esemény emlékére korábban országszerte megszólaltak a templomharangok ebben az időpontban, ez a hagyomány azonban a második világháborút követően megszűnt. Az emlékezés támogatására készült el az ÖSSZHARANG elnevezésű mobilalkalmazás, amely jelenleg Android operációs rendszerre érhető el. Az alkalmazás minden év június 4-én, 16:32-kor automatikusan megszólaltat egy haranghangot annyi másodpercig, ahány év eltelt a békediktátum aláírása óta. Rendelkezik ébresztő funkcióval is. Az iOS-verzió előkészítése folyamatban van. Szó szerint saját kezünkbe vesszük a trianoni harangozást, hogy a világ különböző pontjain élő magyarok ugyanabban a pillanatban emlékezhessenek meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról és a Trianon-i szerződésről.

Az ÖSSZHARANG alkalmazás letölthető a Google Play Áruházból IDE KATTINTVA.

A nemzet lángja a Halhatatlanok napján, a Bem József téren
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.