Pesti Srácok

Elhalasztja a Tisza a közmédia megszállását

Tarr Zoltán és Magyar Péter Brüsszelben.
Tarr Zoltán és Magyar Péter Brüsszelben.

Híveket veszíthet a Tisza-kormány, miután kiderült, hogy mégsem csavarják le azonnali hatállyal a közmédia adásait, sőt, társadalmi egyeztetést kezdeményeznek arról, hogy miképp kellene kinéznie a valódi hírszolgáltatásnak. Tarr Zoltán népbiztos keddi Facebook-bejegyzésében fedte fel, hogy a Kunigunda úti épület ostromának bizony törvényi akadályai vannak.

Michael McGrath-tal, az Európai Bizottság demokráciáért, jogállamiságért és igazságügyért felelős biztosával egyeztetett Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erről keddi Facebook-bejegyzésében számolt be. 

A tárgyaláson elmondtam azt is, hogy tudjuk, hogy az emberek azonnali változást akarnak a közmédia ügyében: ezen az úton el is indultunk, de ezt a változást a törvények, az Alkotmány betartásával tehetjük meg. Beszéltünk arról is, hogy a közmédia átvilágítása elindult, a jogállami keretek betartásával a kormány megalakulása után elkezdtük munkánkat. Ennek végén egy olyan közmédia jöhet létre, amely méltó Magyarországhoz, a demokráciához és az európai értékekhez is 

– írta a tárcavezető.

Kíváncsian várjuk, ezt hogy adják be a még mindig, és még sokáig lincselni vágyó söpredéknek, amely jelenleg is arról álmodozik, hogy a vérükön, taknyukon húzzák ki a közmédia dolgozóit – beosztásuktól, feladataiktól függetlenül – a Kunigunda útján, az épület helyét pedig sóval hintik be. Tartunk tőle, hogy a csőcseléknek nem lesz elég a táradalmi egyeztetés, mert nekik nem független hírszolgáltatásra van szükségük, hanem folyamatos nyomásra, hergelésre, ezt pedig készséggel megteszi nekik a miniszterelnök és a kormánya.

Társadalmi egyeztetéssé szelídült a közmédia megszállása. Forrás: Facebook

A közmédiának az embereket kell szolgálnia, nem a politikusokat és nem hatalmi érdekeket: ezt felejtették el sokan az elmúlt években. Az előremutató találkozón ebben mind egyetértettünk. A közmédia függetlensége mellett a teljes magyar sajtó helyzete fontos számunkra: Magyarország szabad, független médiát érdemel, nem háborús hergelést és hazugságokat.

– hergelt bejegyzésében az uszító, aki kitért még arra is, hogy tizenhat év rémuralom és elnyomás után eljött a szabadság. Ahogy Szeretetország is. Érezzük vérünkért remegő szektások hozzászólásain.  

 

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.