demokrácia
A Dobrev által emlegetett "teljhatalom" csak a baloldali politikusoknak jár
A Demokratikus Koalíció (DK) nagyasszonya, Dobrev Klára ma újfent megmondta a magyaroknak, hogy mire is van szüksége a népnek ahhoz, hogy Magyarországon valódi változás és valódi demokrácia legyen.A baloldal összefogott önmaga elpusztítására
A haladást nem lehet megállítani, és a politikai innováció mára eljutott odáig, hogy a demokratikus értékeket az képviseli igazán, aki nem indul el a választásokon, és ezzel olyan pártot segít, amely szerintük egyébként nem képviseli ezeket a demokratikus értékeket.A muciológusok is beszálltak a Békemenet vs. Nemzeti Menet vitába
A muciológusok kiszámolták, hogy a Békemenetre leginkább a buta vidékiek kíváncsiak.Miért vannak válságban és összeomlóban az egykori nyugati demokráciák?
Németországban és Franciaországban is rendkívül komoly politikai és gazdasági válság van már évek óta.Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.Gyerekkatonák és nyomorékok – Íme az ukrán hadsereg jövője
Kezek nélküli mozgássérült, és krónikus beteg. Nők, és gyerekkatonák, velük akarják feltölteni azt a hiányt, amit semmilyen nyugati segítség nem képes pótolni Ukrajna számára: az emberanyagot. De mi lesz az országgal, ami feláldozza a jövőjét?Ajánljuk még

















