Itt a házmestervilág!

Azokra a házmesterekre gondolok, akiket az ÁVH, a titkosrendőrség beszervezett, hogy figyelje a ház lakóit. Rettegett szakma volt ez, mert a lakónyilvántartó könyvből minden adat, ,, bűnök” ,a legrészletesebb is pillanat alatt felszínre került. Meg volt jelölve, hogy ki volt reakciós, osztályidegen, horthysta tiszt, klerikális, a népi hatalom ellensége vagy kik azok, akik feltehetőleg aranyat, Napóleon aranyat vagy dollárt rejtegettek. S ha rosszindulatú volt a házmester- általában az volt-, akkor máris hívta az ávósokat, akik éjszaka, hajnalban is rátörték az ajtót, a békésen alvó polgárokra. A mi házmesterünk családjának apám adott lakást, szállást. Kisvárdáról jöttek szegényen, két szoba összkomfortban lakhattak. ,,Hálából”, hogy a Gellért-hegyen élhettek, két hetente feljelentették szüleimet, mert katolikus reverendás papok fordultak meg nálunk, de mondva csinált történetekért is kijöttek. Mindig két civil ruhás nyomozó jött, felforgatták a lakást, a huszonkét kötetes Révai Lexikont, a Magyar Nemzet Története tíz kötetét rázogatták, a Hóman -Szekfűt, de nem jött ki belőlük valuta. A szétrázott könyveken a nyomok, a piszkos kezek máig látszanak. A hívatlan látogatások édesanyámat viselték meg a legjobban, sírt, hogy az arany jegygyűrűjét és kísérő gyűrűjét elvitték. Egyszóval nyomorult szakma volt ez a házmesterség: mindig jelenteni, árulkodni kellett. Nem véletlen, hogy nem bírták idegekkel, sokan közülük alkoholisták lettek.

Házmesterek régen és ma

Az ötvenes években, a bolsevista uralom alatt 1947-től a rettegés, a félelem uralkodott el Magyarországon: a fekete autók, a csengőfrász, a barna bőrkabátosok kalapban megjelenése a feljelentésre, állandó rettegéssel járt. Ha el kellett vinni valakit, akkor gyorsan intézkedtek, az ártatlan gyanúsítottakat kíméletlenül tuszkolták a lefüggönyözött fekete autóba, vagy rakták fel a Csepel teherautóba. Csurka István elsiratta a házmestereket a Vig Színházban 1979-ben bemutatott drámájában, de a stílus, a hangnem, mintha újra visszatérni látszana. Csurka tűpontosan jellemezte a végnapjait élő szocializmusban azt a szegény, kiszolgáltatott réteget, akiknek mindig szolgálatokat kellett teljesíteni, megalázkodni egy kis pénzért. Igaz a Kádár-korszak e szakaszában már nem kellett szakmányban jelenteni. De a múlt gonoszságai, aljas, hazug feljelentései sok embert tönkre tettek vagy a halálba hajszolták. Tehát nem volt véletlen, hogy e tragikomédiában sok házmester lelkifurdalása miatt az alkoholba menekült. Csurka Házmestersirató-ja ezt a kilátástalanságot, reménytelenséget tárta elénk éles társadalom kritikával a kommunista, kádári diktatúráról. Ma újra visszatért a feljelentgető házmester lelkületűek világa. Kezd polgárjogot nyerni a már elfeledett proli tempó, a rosszindulat, a gonoszság, az uralkodni vágyás, mások megsemmisítése, megalázása, megszégyenítése. Erre a muníciót a frissen hatalomba került Tisza Párt vezetőitől kapják. Sajnos erre vannak ismét az országunkban vevők. Csurka drámájában van egy figyelemre méltó mondat az ötven évvel ezelőtti társadalmi megítélésről. Az egyik szereplő ezt mondja:

Ez a gondolat még fontos lesz, ha Magyar Péter politikusi működését nézzük. Hiszen erre épül minden beszéde, tevékenysége. Hogy ez normális? ítéljék meg azok, akik rászavaztak. De az, hogy ennek az embernek nincs szégyenérzete, nincs benne tisztelet mások iránt – urambocsá' olyanokkal szemben, akik már letettek valamit a nemzet asztalára- az elgondolkodtató. 

Ami érdekes, hogy ez a gyűlöletvilág nem alulról jön, az alsóbb néprétegekből, hanem egy látszólag művelt, tanult, magasabb kvalifikált szűk értelmiségi rétegből, amely bolsevik módon akar uralkodni egy nemzeten. Mintha a mélyből, a patkánylyukból újra előbújtak volna Kun Béla, a Lenin-fiúk, Rákosi Mátyás-Péter Gábor ávósai, Kádár-Biszku pufajkásai. Legalábbis szellemiségük itt kereng. Ha tehetné a cirkuszi mutatványt bemutató vonuló vezér, akkor társaival együtt ugyanúgy gyilkolásznának, mint egyenes ági leszármazottaik, csakhogy európai demokráciában élünk. De már átlépték a jogállamiság vörös vonalát és ki tudja meddig mennek. Bolsevik módszerrel börtönnel, akasztással fenyegetnek, vagyonelkobzással tisztes embereket, politikusokat még az ügyészségi nyomozás, a bírósági tárgyalás előtt. Mostanság elég már a gyanú, a gyanúsítás is az ítélkezéshez. Hát végül is ki ez Magyar Péter? Mit gondol magáról? Miért meri mindezt megtenni? Külföldön is a józanabbak, újságírók, politikusok kritikusan, aggódva szólalnak meg, miszerint Magyarországon személyi diktatúra készül a parlamentáris demokrácia helyett. Brüsszel persze hallgat, lapít, mert a lényeg megtörtént: Orbánt és kormányát eltakarították az útból. Már az első napokban a látszat magyar miniszterelnök lejáratta a jogállamot, a demokráciát, a magyarok tekintélyét Európa s a világ előtt, sárba tiporva a több mint ezer éves Magyarország államiságát. Mi folyik itt? Miért nem lázadnak fel a kulturált, magukra valamit is adó miniszterei. Ez a magyarpéteri ámokfutás s következményei előbb-utóbb rájuk is éghet. 

Tarr felszólította a minisztérium minden dolgozóját, hogy tegyenek feljelentéseket a rendőrségen saját munkatársaik, illetve a kulturális élet szereplői ellen az ,,elmúlt tizenhat év ügyeiben” s ezekről tájékoztassák a minisztériumot. Az alma nem esett messze a fájától. A fáma szerint Tarr Zoltán néhai édesapja békepap volt, és a múlt század hetvenes éveitől bizalmi pozíciót töltött be a proletárdiktatúra Egyházügyi Hivatalánál. A református sajtószolgálatot vezette, így cenzúrázhatta, hogy mi jelenik meg a református egyháznál. A fia átvette a stafétabotot, csak most nem Moszkvát, hanem Brüsszelt, a globalista háttérhatalmat kell kiszolgálnia a főnökével együtt. A köztársasági elnök, Sulyok Tamás erőszakos eltávolításának szándéka kísértetiesen emlékeztet a Magyar Dolgozók Pártjának (Magyar Kommunista Párt utódja) 1948-as megalakulásához, amikor Rákosiék első fontos döntése volt, hogy a második köztársaság elnökét, Tildy Zoltánt elnöki tisztéről való lemondásra kényszerítették. Vejét, Csornoky Viktort kémkedés vádjával elítélték és felakasztották. Még búcsúzóul aláíratták vele veje és számos rendes magyar hazafi halálos ítéletét. Ezután a kisgazda Tildyt és feleségét az ÁVO házi őrizetbe teszi. Ezért érdemes a történelemből tanulni. A mindenkori diktatúra kihasználja a meghátrálók félelmét, gyengeségét, miközben rákényszerítik a nekik kedvező döntésekre, majd a legyőzött ellenfelet eltakarítják az útból.

Ez történt Tildy Zoltán köztársasági elnökkel is. A történelmi tapasztalat is bizonyítja, hogy a férfias kiállás kifizetődőbb. Legfeljebb egyenes gerinccel hal meg az ember. Végezetül még egy gondolat. Nem illik a győztesnek a legyőzöttbe bele rúgni. Ez csak a kommunisták-liberálisok Magyarországon volt szokás. A politikust, az államférfit jellemzi a mértéktartás, a higgadt férfias magatartás, a hazája iránti elkötelezettség. Ha a mániákus, bosszút forraló új miniszterelnök olvasta volna a Gloria Victis könyvet, amelyben a világ költői emléket állítottak az 1956-os forradalmárok és szabadságharcosok hősiességének, akkor egy pillanatra talán megtorpant, megállt volna ebben a rohanó, embertelen világban. Dicsőség a legyőzötteknek, azaz Gloria Victis, ez az igazsága a több ezer éves antik-római mondásnak. Azaz elismerése az ellenfél bátorságának, küzdelmének, lovagiasságának, akár a demokrácia szabályainak betartásáért. Lehetett volna másképpen is – ahogy hazudoztak Orbán diktátori, fasiszta vezetési módszeréről- például az országgyűlési választásokat elhalasztani, sőt a Zelenszkij módszert használva, a háborús veszélyre, vagy a külföldi titkosszolgálati beavatkozásra hivatkozva a választás határidejét évekkel tovább tolni. De nem ez történt. Nem szivárványos, hanem férfias, becsületes döntést hozott az Orbán kormány. Erre kötelezte a konzervatív, keresztény, nemzeti jobboldal morálja, hazaszeretete, méltósága, becsülete és történelmi nagyjaink példája.