Pesti Srácok

Magyar Péter szerint a gyerekek jó kezekben lesznek a meleg pároknál

Magyar Péter szerint a gyerekek jó kezekben lesznek a meleg pároknál
Fotó: Hatlaczki Balazs

A tegnapi parlamenti viták során végre megtudtuk, hogy mit is gondol a miniszterelnök az LMBTQ-ról. Magyar Péter szerint jó helyen lesznek az árván maradt gyerekek a meleg pároknál, de kíváncsiak lennénk, hogy a sajátjait is nekik adná-e, hiszen anno intézettel fenyegette őket.

A kampány során sokat hallottunk titkos hangfelvételeket, amik arról szóltak, hogy Magyar Péter nem csak a nők felé nyitott. Innentől kezdve viszont nem meglepő, hogy most az LMBTQ mellett kampányol, aminek előszele már megvolt, hiszen Bódis Kriszta LMBTQ aktivistát is berántotta maga mellé a parlamentbe, sőt az új oktatási minisztere is az elfogadók társaságához tartozik. Lannert Judit már az első meghallgatásán arról beszélt, hogy sokszínűnek kell lennie az iskola felvilágosításnak és kötelező jelleggel kell majd a gyerekeknek meghallgatniuk, hogy milyen az, amikor két férfi vagy két nő szereti egymást esetleg "rossz testbe" született valaki. 

Magyar Péter vajon a saját gyerekeit is nyugodt szívvel bízta volna meleg párokra? Fotó: Hatlaczki Balazs
Magyar Péter vajon a saját gyerekeit is nyugodt szívvel bízta volna meleg párokra? Fotó: Hatlaczki Balazs

Ami viszont tényleg bicskanyitogató, hogy Magyar Péter tegnap arról beszélt a parlamentben (végre el merte mondani mit gondol vagy gondoltatnak vele) egy árván maradt gyerek jobb helyen van egy meleg párnál mintsem egy alkoholista szülőnél vagy szexuális ragadózóknál. A miniszterelnök felfogásában a bosszantó az, hogy ő is beállt azok közé, akik azt hiszik, hogy csak heteroszexuális szülőknek lehet függőségi problémájuk, csak náluk lehet családon belüli erőszak, csak ők fajulhatnak el odaáig, hogy kizsákmányolják saját gyermeküket. Pedig mindenki tudja (az érintettek is bevallják), hogy a meleg párok sokkal gyakrabban cserélnek partnert, ezért aztán a nemi betegségek is jobban terjednek köreikben, a függőségek nálunk ugyan úgy előfordulnak mint minden más embernél és bizony az erőszak sem ritka náluk sem. Azért, mert vannak rossz szülők, akik mellesleg heteroszexuálisak, az nem jelenti azt, hogy minden heteroszexuális szülő rossz. Vagy ha a kollektív bűnösséget húzunk rá mindenkire, akkor én meg azt írhatnám, hogy minden meleg pár perverz és csak a gyerekek kizsákmányolása miatt akarnak örökbefogadni, lást azt az amerikai meleg párt, akik a két fogyatékkal élő gyereküket még az ismerősöknek is felajánlották, hogy fajtalankodjanak velük. Mégsem írom azt, hogy azért mert valaki meleg, azért ilyen vagy még ennél is rosszabb. Esetleg szenvedélybeteg vagy valami hátsó szándéka lenne gyerekekkel. Én ugyanis nem hiszek a kollektív bűnösségben. 

Magyar Péter a saját gyerekeit oda adná meleg pároknak? 

Emlékezetes amikor Varga Judit egy műsorban beszélt a Magyar Péterrel folytatott házassága alatt történt borzalmakról. Ekkor megemlítette, hogy volt egy olyan eset, amikor a gyerekeket is bevonta a miniszterelnök a dühöngésébe és azt vágta a fejükhöz, hogy intézetbe fogja őket küldeni. Nos, azok a gyerekek, akiket ő most meleg pároknak adna szintén intézetben, gyermekotthonokban élnek. Vajon a saját gyerekeit is nyugodt szívvel adta volna oda egy boldog meleg párnak? Aligha gondolnám. Ugyanis akármilyen is Magyar Péter feltehetően tudja, hogy a családban fontosak a szerepek, bár kívülről úgy tűnik náluk fordítva lettek leosztva. Ennek ellenére a gyermekeik láttak férfi és női szerepet is. Ezek a minták fontosak, hiszen a gyerekek ebből tanulják meg, hogy egy férfi hogyan viselkedjen egy nővel (vagy hogyan ne a Varga-Magyar házasságból kiindulva), kinek mi a feladata a családban, milyen egy férfi természete és milyen egy nőé. Mi, akik hagyományos családban nőttünk fel, nem tudjuk, hogy milyen az, amikor nem a hagyományos felállást látod, ezért nem lehet kijelenteni azt, hogy a meleg pároknál igenis jó helyen van egy gyerek. Anyagilag lehet, hogy biztonságban van, sőt feltehetően szeretik is, de azt a mintát, ami igenis fontos, nem tudják megadni, ha bele gebednek sem. Sajnos sok elvált, korán megözvegyült ember él Magyarországon is és nagyon meglátszik a gyerekeken, ha valamelyik szülői minta hiányzik. Ahogyan abba is bepillantást nyerhettünk sajnos, hogy a pedofilok úgy vadásszák a gyerekáldozataikat, hogy megnézik, hogy az apa mennyire van jelen a családban. Ha kevésbé, akkor könnyebb dolguk van a gyereket becserkészni. Ezért is nagyon fontos, hogy mindkét nemű szülő aktívan részt vegyen a gyerekek életében. 

Rengetegen várnak egyébként örökbefogadásra Magyarországon és véleményem szerint inkább ezt a procedúrát kellene leegyszerűsíteni és a gyermekre váró pároknak zöld utat adni természetesen a leinformálás után. Azt azonban nem tartom helyesnek, hogy egyből azzal kellene indítani, hogy adjuk az árva gyerekeket szegény meleg pároknak, akiknek másképp nem lehet. Ők nem tudnak anyai és apa mintát is adni amiatt az egyszerű tény miatt, hogy azonos neműek és akármennyire is feminin egy férfi, az attól még férfi marad. A gyerekek pedig nem játékszerek, kísérleti nyulak vagy politikai eszközök. Emberéleteket tehetnek tönkre azzal, hogy az egyébként is lelkileg sérült gyerekeknek meg sem próbálnak normális szülői mintát adni, hanem egy nehéz helyzetből egyből bedobják őket egy kényesbe. Aztán az iskolákban, óvodákban nem csak azért fogják kényelmetlenül érezni magukat, mert nem az igazi szüleik nevelik őket, hanem azért is, mert az a család amiben élnek más mint a normális felállás. Ennél viszont rosszabb, hogy esélyük sincs a mintákat elsajátítani. Úgy vélem a nemi szerepekkel jelenleg is van probléma a világban, hiszen a férfiak egyre nőiesebbek, a nők egyre férfiasabbak, ezt a helyzetet pedig tovább rontja, ha bizonyos szerepekkel az elsődleges szocializációs környezetükben nem is találkoznak: a családban.