család
Ami "menő", és ami nem
Évek óta hallgatjuk, hogy fideszesnek, meg jobboldalinak, meg konzervatívnak lenni nem menő. A mai napig nem tudok ezzel a kijelentéssel mit kezdeni, meg azokkal sem, akik összekeverik a politikát valamiféle menőségi versennyel. Mintha az lenne egy politikus egyetlen dolga, hogy “menő” legyen – persze nem baj, ha az, de a politika sokszor nem erről szól. Egyébként meg nehéz megmondani, hogy mi számít menőnek: szerintem például az, amikor valaki külföldön tárgyal azért, hogy legyen olcsó energiája a belpesti dologtalanoknak, hogy fel tudják tölteni a hatszázezres telefonjukat, meg az, amikor valaki idehoz egy gyárat, hogy az embereknek legyen munkája. Ja, és az is, amikor valaki szereti a hazáját, és napi szinten küzd érte. Szóval jobboldalinak lenni valahol mégiscsak menő. Első világ, harmadik helyek
Miközben a már túl drága autóban ülve a számunkra megfizethetetlenné váló Balatonra tartva azon keseregtünk, hogy mind éhen fogunk halni, észre sem vettük, hogy bepanaszkodtuk magunkat a Sauvy-féle trichotómia szerinti második világból az elsőbe. Természetesen gazdasági és kulturális értelemben, nem földrajzilag. Ez önmagában eredmény, hiszen jelen korunkban e hármas felosztás már nem politikai, hanem gazdasági státuszhatározó, amely keretrendszerben természetes a néptömegek vágyódása az első világ felé. Magyarországon ezt az eredményt sikerült helyből, népvándorlás nélkül elérni, kulturális és gazdasági értelemben integrálódtunk az első világba. Azonban ez azt is jelenti, hogy szépen fokozatosan veszítjük el a harmadik helyeinket.