Feladta magát a rendőrségen a tatabányai gyilkosság ügyében körözött férfi vasárnap – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság...
Emberölési ügyben nyomoznak Tatabányán. A rendőrségre 2021. február 5-én 3 óra 12 perckor érkezett a bejelentés, hogy...
Megölte élettársát egy nő Budapesten a II. kerületben, majd magával is végezni akart – közölte a Budapesti...
A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt az 58 éves bárnai férfit, aki a gyanú szerint olyan...
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a két fiatal férfinak a letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy...
Letartóztatást kezdeményez a Fővárosi Főügyészség annak a két férfinak az ügyében, akik szerda délután megkéseltek, illetve halálra...
Jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki 2001-ben megkéselte egy budai szálloda recepciósát, majd tizenhét...
Meghosszabbította a bíróság az édesapja, Szilágyi István színművész megölésével gyanúsított férfi letartóztatását. A Fővárosi Törvényszék csütörtöki, azt...
Letartóztatta az élettársa lányának megölésével gyanúsított idős fóti férfit a Budakörnyéki Járásbíróság – közölte a Budapest Környéki...
Megtalálták a tavaly decemberben Karcagon megölt nő holttestét – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. Az emberöléssel...
Megölte élettársát egy férfi, a holttestet egy autó csomagtartójába rejtette, majd a Dunába dobta – írta a...
Megölte két ismerősét szerdán egy szegedi férfi, a rendőrök a gyanúsítottat rövid időn belül elfogták – közölte...
Őrizetbe vettek a rendőrök egy felsőlajosi férfit, aki a gyanú szerint tavaly december 22-én, Karcagon megölte korábbi...
Minősített emberölés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki márciusban, Lajosmizsén ittasan halálra verte a súlyosan ittas...
Vádat emelt a barátját tavaly februárban Bécsben több késszúrással megölő és feldaraboló magyar nő, és a holttest...
Két órán át tartó házkutatás után vasárnap letartóztatták Leopoldo Luquét, akit azzal gyanúsítanak, közrejátszott abban, hogy Diego...
Lakástűz áldozata lett egy idős pár hétfő hajnalban Budapest XV. kerületében, a Pázmány Péter utcában – közölte...
Álarcos betörők végeztek Vlagyimir Marugovval, az orosz “kolbászkirályként” emlegetett, ismert hús- és építőipari vállalkozóval Moszkvához közeli hétvégi...
Egy zuglói parkolóban végzett a nagyapjával tavaly az a férfi, aki ellen a Fővárosi Főügyészség emberölés miatt...
Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan meggyilkolta élettársa szüleit...
Aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség a tavaly...
Újabb embert tartóztatott le a Miskolci Járásbíróság a szeptember 12-én történt miskolci gyilkosság ügyében, amelyben pénteken már...
Bizonyítottság hiányában felmentette a Zalaegerszegi Törvényszék csütörtökön a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól azt a...
Őrizetbe vették a rendőrök azt az ötvenöt éves férfit, aki halálosan megkéselte ismerősét szombaton Vecsésen – közölte...
Vádat emelt az ügyészség a szerb drogmaffia bérgyilkosának tartott Dér Csaba ellen – derült ki a fővárosi...
Elfogták egy csaknem tizenegy évvel ezelőtti érdi gyilkosság feltételezett elkövetőjét Svédországban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság...
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy gyöngyösi nő ellen,...
Emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Sátoraljaújhelyi Fegyház...
A rendőrök őrizetbe vettek két gyanúsítottat az érdi emberölés ügyében, amelynek áldozatára szombaton találtak a szomszédok; mindkét...
Elrendelte tizenkét ember letartóztatását az érdi tömegverekedés ügyében a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap – közölte a Budapest Környéki...
A Pest Megyei Főügyészség indítványozta tizenkét ember letartóztatását, akik egy érdi benzinkúton verekedtek, amelynek során egy ember...
A budapesti nyomozók befejezték annak a 28 éves férfinek az ügyét, aki megölte főbérlőjét, miután a lakbér...
Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség vádiratában a férfival szemben, aki decemberben machetével ölt meg egy...
Gyógyszerekkel mérgezett meg egy idős házaspárt Dunaújvárosban egy páros, hogy a sértettek vagyonához jussanak. A nyolcvanöt éves...
A magyar rendőrök az osztrák hatóságtól csütörtökön átvették D. Lajost, akit Magyarországra szállítottak, gyanúsítottként hallgattak ki, majd...
A gyanúsított személyesen tett bejelentést a rendőrségen: csütörtökön azzal sétált be a kapitányságra, hogy úgy megverte az...
Élettársának különös kegyetlenséggel végrehajtott megöléséért – mint erőszakos, többszörös visszaesőt – tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a...
Jogerősen 15 év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a fiatalkorú fiút, aki 2018 májusában megölt...
Megtalálták és azonosították annak a szentesi nőnek a maradványait, akit 14 éve eltűntként kerestek. A rendőrség közleménye...
A Tatabányai Törvényszék első fokon tíz és fél év börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki egy pulóver elvétele...
Büntetett előéletű az a német állampolgárságú férfi, akit a hatóságok Madeleine McCann megölésével gyanúsítanak. A brit kislánynak...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) befejezte a múlt decemberi kőbányai, Harmat utcai gyilkosság nyomozását; a 22 éves gyanúsított...
Minősített emberölés bűntette miatt vádat emeltek egy dávodi nő ellen, aki 2019 júliusában egy szemeteszacskóval megfojtotta, majd...
Beismerő vallomást tett az a 18 éves Cs. Krisztián, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálra késelt egy 16...
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el annak a három férfinak a letartóztatását, akik a megalapozott...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS