Nyolc év börtönre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte emberölés bűntette miatt nem jogerős ítéletében a Fővárosi...
Visszahúzódó természetű, saját neméhez vonzódó, szellemi fogyatékkal élő kollégáját csalta el, fosztotta ki, majd ölte meg egy...
Emberölés miatt jogerősen hat hónap – egy évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az idős...
Kirakta egy erdőben tavaly ősszel és ezzel a halálát okozta járni képtelen édesanyjának egy férfi az ügyészség...
Emberölés gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, miután egy halott nőre és vérző férjére találtak Budapesten, egy...
Halálra késeltek egy 65 éves férfit hétfőn reggel Pécsett. Az elkövető egy húsz éves férfi, akit negyedórával...
Mint ismert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság öt napnyi hajsza után jelentette be, hogy sikerült a III. kerületben –...
Teljes körű feltáró jellegű beismerő vallomást tett az a kedden elfogott férfi, aki a gyanú szerint múlt...
A budapesti rendőrök ötnapos hajtóvadászat eredményeként elfogták az angyalföldi emberölés gyanúja miatt körözött T. Róbertet. A férfi...
Holtan találtak egy középkorú férfit budapesti, XIII. kerületi otthonában vasárnap, élettársát előállították – közölte honlapján a rendőrség....
A budapesti rendőrök azonosították a XVI. kerületben elkövetett életellenes bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A XVI. kerületi Lobbanó utca...
Megölte 6 hónapos terhes barátnőjét egy férfi Nyírkátán, a támadást a baba sem élte túl – tudta...
Szombat hajnalban két holttestet talált a rendőrség egy szegedi lakásban. Az ügyben emberölés gyanúja miatt indítottak nyomozást....
Az anyagyilkosságot beismerő P. Gabriellát elmeorvosi vizsgálatnak fogják alávetni, amely minden emberöléssel megalapozottan gyanúsított esetén kötelező –...
Vádat emeltek egy nő ellen, aki miután egy tanyán megszülte gyermekét, kirakta a lomok közé, ahol egy...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 14 és egy 17 éves fiatallal szemben, akik halálra vertek...
Hátborzongató hír borzolja múlt hétvége óta a paksiak kedélyét: ismeretlen holttestre bukkant egy helyi férfi csütörtökön délelőtt....
Ítéletet hirdettek annak a három férfinak az ügyében, akik a vád szerint 2019 májusában Szentendrére csaltak, majd...
Újszülöttje megölésével gyanúsítanak egy 26 éves nőt – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton....
Nyomkövetővel, drónnal, rendőrkutyákkal is keresték azt a fiatal vállalkozót, akinek holttestét végül egy autó csomagtartóba rejtették Gyöngyösön....
Egy huszonkilenc évvel ezelőtt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést derítettek fel a Bács-Kiskun megyei rendőrök – jelentették be...
Meghalt a kórházban egy huszonhárom éves férfi, akit volt élettársának testvérei vasrúddal többször fejen ütöttek Erdőkertesen. Egy...
Egy idős férfi megölte házastársát, majd magával is végezni akart Budapesten, egy XI. kerületi lakásban szombatról vasárnapra...
Emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek két embert a csepregi gyerekhalál ügyében – közölte a Vas Megyei...
Jelentősen enyhítették pénteken annak a zalaegerszegi párnak az első fokon kiszabott büntetését, amelynek tagjai 2020-ben halálra verték...
Június 23-án Beremend Közúti Határátkelőhelyen elfogták, majd előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra azt a horvát állampolgárságú nőt,...
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán azt az asszonyt, aki a gyanú szerint megfojtotta férje szeretőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg...
Letartóztatták azt az aszódi férfit, aki a gyanú szerint megölte két tizenéves lányát Aszódon, majd öngyilkosságot kísérelt...
Tavaly tavasszal emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Szilágyi István színművész fia ellen, aki 2020 májusában egy kalapáccsal...
Franciaországban egy autóvezető súlyosan megsérült, az egyik utasa pedig meghalt, amikor rendőrök rálőttek a feléjük tartó gépkocsira,...
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki csütörtök este leszúrta...
Emberölés és kifosztás bűntette miatt jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azt a...
Jogerősen is életfogytig tartó szabadságvesztésre számíthat az a tolmács, aki egészen horrorisztikus módon végzett az édesanyjával 2019...
Vádat emeltek egy negyvenegy éves férfi ellen, aki 2019 szeptemberében életveszélyesen megsebesített egy hajléktalan férfit, pár hónappal...
Hétfő hajnalban két embert lelőttek a párizsi rendőrök, mivel – állításuk szerint – el akarták gázolni őket...
A hivatalos közlemény szerint tizenkét év, tizennégy év, tizennégy év hat hónap, valamint tizenöt év hat hónap...
Péntek hajnalban bejelentést kaptak a rendőrök, hogy a Barosstelep vasúti megállónál egy vérző fejű férfit találtak, azonban...
Első fokon életfogytiglanra ítélték szerdán azt férfit, aki 2020. május 3-án megölte apját – tájékoztatta a Fővárosi...
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint őrizetbe vettek a rendőrök egy nyírvasvári férfit, aki megölte élettársát, majd...
Tavaly, november 25-én halt meg az argentin futball legenda, Diego Maradona szívelégtelenségben. Lányai azóta sem törődtek bele...
Szlovák sajtóértesülések szerint holtan találták kedden a késő délutáni órákban Peter Bučkát, a szlovákiai katonai hírszerzés egykori...
Vádat emelt és kényszergyógykezelést indítványozott az ügyészség annak a kínai férfinak az ügyében, aki tavasszal a Honvédkórház...
Vádat emeltek a Deák téri kettős emberölés ügyében – tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t. A...
Brutális gyilkosság történt pénteken kora este egy budai Nánási úti ingatlanban. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, az...
Péntek este halálra késeltek egy férfit Óbudán. A TV2 híradója most megtudta: a III. kerületi gyilkosság áldozata...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS