Pesti Srácok

Menekülőre fogta volna Till Tamás gyilkosa, az ügyészség azonban kimondta: nem évült el a kisfiú sérelmére elkövetett emberölés

null

F. Jánosról szinte minden magánügyi részletet közzé tett egy bűnügyi magazin, miután a napokban kiderült, hogy a ma 40 éves, családos budapesti vállalkozó mindent beismert Till Tamás gyilkosságával kapcsolatban. A férfiról olyan hírek is szárnya kaptak, hogy már budapesti ingatlanát is meghirdette, az ügyészségi álláspont azonban azt mutatja: a múltban elkövetett szörnyű tette elől nem menekülhet. Mindeközben körözést is kiadtak emberölés vádjával Till Tamás gyilkosa, F. János ellen, majd nem sokkal Kövecs Máté a főügyészség ügyésze megerősítette, hogy a férfit el is fogták.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség álláspontja szerint nem évült el a Till Tamás sérelmére elkövetett emberölés, ezért felhívta a nyomozó hatóságot a gyanúsítható személy előállítására és terhelti kihallgatására. Ezt az ügyészség helyettes sajtószóvivője közölte az MTI-vel csütörtökön. Kövecs Máté közölte: a Till Tamás sérelmére 2000. május 28-án elkövetett minősített emberölés bűntette miatt felderítési szakban folyamatban lévő büntetőeljárásban a főügyészség - az elkövetéskor és a jelenleg hatályos jogszabályok értelmezése során - arra a következtetésre jutott, hogy az el nem évülő bűncselekmények, így a minősített emberölés esetében az elévülési idő számítása fogalmilag kizárt.

Ebből következően, ha valaki fiatalkorúként követ el minősített emberölést, az ugyanúgy nem évülhet el, mintha azt felnőttként valósította volna meg - közölte a szóvivő, hozzáfűzve: emiatt az ügyben a törvényességi felügyeletet ellátó Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtökön felhívta a nyomozó hatóságot a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy előállítására és terhelti kihallgatására.

Fotó: Police.hu
PestiSracok facebook image

A férfiról a bűnügyi portálon azt írják: az ismerősei által nárcisztikusnak, lobbanékonynak, hirtelen haragúnak leírt F. János 24 évig élt úgy, mintha mi sem történt volna. Építette a vállalkozói karrierjét, zavartalanul élte mindennapjait, evett-ivott, nevetett, szórakozott, miközben egy gyermek élete szárad a lelkén. Egy kisfiúé, akit különös kegyetlenséggel kivégzett. Csak azért, mert akkor éppen olyan kedve volt. Vélhetően a legszűkebb környezete sem ismerte a koromfekete múltját, mindenki előtt eltitkolta megbocsáthatatlan tettét.

A portál információi szerint bukásához az vezetett, hogy egy börtönben ülő barátján akart segíteni, akinek azért, hogy vádegyezséget köthessen az ügyészséggel, előadott egy mesét a több mint két évtizede keresett Till Tamás eltűnéséről, megöléséről, hogy az információt - szabadlábra helyezése érdekében - cimborája felkínálhassa a hatóságnak. A férfi az általa kitalált történetben másokra (az életének önkezével véget vető W. Józsefre, annak a bajai ingatlannak a tulajdonosára, ahol az áldozat holttestét bebetonozva megtalálták, és a 2011-ben szintén öngyilkosságot elkövetett K. Róbertre, a Bajai Speciális Iskola egykori tanulójára) próbálta kenni a saját gaztettét, tanúkat befolyásolt, hamis tanúvallomásokkal félrevezette a nyomozó hatóságot.

Azóta olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint a férfi 23. kerületi ingatlanát is eladásra meghirdette. A nyilvánosan elérhető hirdetésben azt írják: Eladó 95 m²-es ÚJ ÉPÍTÉSŰ Tetőtéri Lakás Budapest Pimpó utcában – Pazar Kilátással! AKCIÓS ÁRON!.

Egy törvénymódosítás is benyújtásra került

Egy nappal a rendőrség bejelentése után a Fidesz-frakció bejelentette: törvénymódosítást kezdeményez Till Tamás gyilkosa miatt, aki - az előző napok hírei alapján - elévülés miatt megúszta, hogy törvény előtt kelljen felelnie a bestiális gyerekgyilkosság miatt.

– írja a Fidesz-frakció Facebook-oldalán, ahol hozzáteszik:

(MTI , PS / Kiemelt kép: police.hu)