A jövő év humanitárius katasztrófába torkollhat – figyelmeztetett az ENSZ Élelmezési Világalapjának (WFP) vezetője az ENSZ-közgyűlésnek a...
A rendszerszintű rasszizmus ellen idén kirobbant tüntetések ráirányították a figyelmet a világban lévő igazságtalanságokra, amelyek gyökerei a...
Budapesten lesz az ENSZ első regionális terrorizmusellenes központja – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden az...
Az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottsága (CSW) a két éve fogva tartott, éhségsztrájkoló Ludzsejn Hatlúl női aktivista...
ENSZ-szakértők csütörtökön közzétett tanulmányukban figyelmeztetnek arra, hogy a közeljövőben új, még a koronavírus-járványnál is több halálos áldozatot...
Ötezernél több ENSZ-alkalmazott kapta el a koronavírust a világjárvány kezdete óta – közölte szerdán Stephane Dujarric, a...
Az indítvány elfogadásához szükséges ötven állam ratifikálta a nukleáris fegyverek teljes tilalmáról szóló nemzetközi szerződést (TPNW), így...
Magyarországon az emberek évente több, mint háromszázezer tonna élelmiszert pazarolnak el, a veszteség pénzben kifejezett értéke meghaladja...
Az azeri és az örmény erők között szeptember 27-én robbantak ki a harcok Hegyi-Karabah miatt, mindkét országban...
Orbán Viktor miniszterelnök boldog születésnapot kíván az ENSZ-nek alapítása 75. évfordulójának alkalmából. Orbán Viktor az Európai Tanács...
“Fel kell készülnünk arra, hogy ezt a válságot – hacsak gyökeresen nem változtatunk eddigi életmódunkon – újabb,...
Öt év után ismét beszédet mondott Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, az ENSZ-ben, a Közgyűlés 75., jubileumi...
Az ENSZ 193 tagállama egyhangúlag fogadta el azt a javaslatot, amelyben a szervezet létrejöttének 75. évfordulója alkalmából...
Az európaiak “a kisujjukat sem mozdítják” az iráni fegyverkereskedelem megakadályozására – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter...
Az amerikai kormány bejelentette szombaton, hogy visszaállított minden ENSZ-szankciót Iránnal szemben. A világ legtöbb országa elutasítja az...
Fehéroroszországnak lehetővé kellene tennie, hogy az ENSZ emberjogi megfigyelőcsoportja látogathasson el az országba, korlátozások nélkül – áll...
Szaúd-Arábia légitámadást hajtott végre vasárnap reggel a jemeni fővárosban, Szanaában az Iránnal szövetséges húszi lázadók állásai ellen...
ENSZ-megfigyelőmissziót szorgalmazott Fehéroroszországba Szvjatlana Cihanouszkaja, a fehérorosz ellenzék vezetője pénteken, a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) virtuálisan tartott,...
Felszólal pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsában Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető – közölte hétfőn a szóvivője. Cihanouszkaját videolinken...
A libanoni lakosságot az éhínség fenyegeti, ha a nemzetközi közösség nem nyújt megfelelően hatékony segítséget az országnak...
Washington az ENSZ ellenében is meghosszabbítja, illetve újra bevezeti az ENSZ-szankciókat Irán ellen – jelentette be szerda...
A koronavírus-járvány miatt gyerekek milliói esnek el az iskoláztatás lehetőségétől, ami miatt kényszerházasságokba vagy dolgozni kényszerülhetnek már...
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken önmérsékletre és nyugalomra intett mindenkit Fehéroroszországban, ahol a múlt vasárnapi elnökválasztás óta pénteken...
Elítélte a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépést az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Michelle Bachelet közölte: értesüléseik szerint a...
Emmanuel Macron vesszőparipája lett Libanon, legalábbis arra enged következtetni, hogy a francia elnök Twitter-oldala tele van a...
Az Európai Unió Tanácsa megerősítette az Észak-Koreával szemben a nukleáris tevékenységekkel összefüggésben bevezetett úgynevezett autonóm, azaz saját...
Negyvenhárom ország azzal vádolta pénteken Észak-Koreát, hogy megsértette az olajimportra vonatkozó ENSZ-szankciókat, és követelte a további olajszállítmányok...
A török csapatok addig maradnak Szíria északi részén, amíg az arab ország népe szabad nem lesz –...
Törésponthoz érkezett a világ az emberek közötti egyenlőtlenségek miatt, ezek és a koronavírus-járvány együtt váltotta ki az...
A koronavírus-világjárvány veszélyezteti a legsérülékenyebb országok politikai stabilitását és a szegénység elleni küzdelmet, mert akár 10 év...
Míg tavaly minden 9 emberből körülbelül egy szenvedett súlyos alultápláltságtól, idén a helyzet súlyosbodhat, egyebek közt a...
Mintha egy sci-fi regényt olvasnánk: az ENSZ főtitkára, a posztkommunista António Guterres világkormányt akar és leszámolna a...
Oroszország és Kína kedden megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) a Szíriának szánt – határon átnyúló –...
Feltételezett iszlamista szélsőségesek nyitottak tüzet az ENSZ egyik segélyszállító helikopterére Északkelet-Nigériában, megölve annak két civil utasát. Muhammadu...
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nem először próbálja rávenni Magyarországot a bevándorlási szabályok enyhítésére. Az ENSZ rá akarja...
Magyarország támogatja, hogy összehívják az ENSZ Közgyűlésének rendkívüli ülését, amelyet az azeri kormány kezdeményez a koronavírus-járvány kezelésének...
Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának csütörtökön közzétett jelentése szerint a koronavírus-járvány miatt a világban egyre többen...
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szombaton képmutatással vádolta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát (UNHRC), amiért ez a testület...
Egyiptom az ENSZ Biztonsági Tanácsának beavatkozását kéri, hogy újrainduljanak a tárgyalások arról a hatalmas gátról, amelyet Etiópia...
Magyar siker az ENSZ-ben: Bogyay Katalin nagykövetet 193 tagállam egyhangúlag választotta meg az ENSZ szociális, humanitárius és...
Az ENSZ, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetének a vezetői...
Több afrikai ország is mozgósít az ENSZ-ben azért, hogy az Emberi Jogi Tanács vizsgálja ki az Egyesült...
A koronavírus-járvány miatt nem találkoznak személyesen a világ országainak vezetői az ENSZ Közgyűlés idei ülésszakának általános vitáján...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) pénteken egy évvel meghosszabbította a líbiai fegyverembargót. A Németország által benyújtott határozattervezetet...
A holland miniszterelnök, Mark Rutte szerint a holland Mikulás segédje, Fekete Péter (hollandul Zwarte Piet) feketére festett...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS