A békéhez erő kell, erős honvédség, amely a szövetségeseivel, a nemzeti érdekek védelmében, a szabadság, a kölcsönös...
A háborúnak akkor lesz vége, ha eltemetjük az utolsó hősi halottat is, és ha a temető békéje...
A budapesti temetők közül elsőként a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyről készült kereshető térképes felület, amelyen bárki...
Szerdán a Fiumei úti sírkertben helyezték végső nyugalomra az október 8-án, 81 éves korában meghalt Sólyom László...
Sólyom László volt köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság első elnökét, akadémikust, egyetemi tanárt október 18-án, szerdán 12 órakor,...
Trianon tragédiája nemcsak veszteségeket hozott. Döntő próbatétel volt ez nemzetünk számára: a hit, az állhatatosság és a...
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója szerint azt mondják a Fiumei úti sírkertről, hogy akinek az...
A II. világháborúban hősi halált halt magyar honvédek ünnepélyes újratemetésén vett részt a Fiumei úti sírkert 52-es...
Eltemették Antall Józsefné Fülepp Klárát Budapesten, a Fiumei Úti Sírkertben kedden. Antall József néhai miniszterelnök feleségét római...
Eltemették Mádl Dalmát, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök feleségét, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetét kedden, Budapesten, a...
Felavatták a megújult Hősök parcelláját a fővárosi Fiumei úti sírkertben vasárnap, a magyar hősök emlékünnepén. Benkő Tibor...
Mádl Ferenc magáénak tudhatta az ország nagyrabecsülését – emelte ki Áder János köztársasági elnök a Mádl Ferenc...
Egy autós a temető melletti járdán kerülte ki a dugót Budapesten a Fiumei úton. A illető valószínűleg...
A modern magyar gyermekgyógyászat úttörőjének, Heim Pál születésének 145. évfordulójáról emlékezett meg a Nemzeti Örökség Intézete pénteken,...
Új applikációval fedezhetjük fel a Fiumei úti sírkert, Európa egyik leggyönyörűbb és a magyar nemzet számára legjelentősebb...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS