A Fővárosi Törvényszék október 2-ra tűzte ki a Biszku Béla volt kommunista belügyminiszter elleni büntetőper megismételt eljárásának...
A Fővárosi Törvényszék elnöke soronkívüliséget rendelt el a Biszku-ügyben – közölte Póta Péter, a bíróság szóvivője kedden...
Előröl kezdődött Jakubinyi Róbert és két vádlott-társa vesztegetési pere a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsán– értesült a PestiSrácok.hu...
Ha a néhány hete Brazíliában elfogott Kisbandi úgy dönt, hogy nem egyezik bele a kiadatásába, akár több...
Április végéig el kell bontania a Kossuth tér közepén felállított sátrait az ott tiltakozó Ország Gyűlése Mozgalomnak...
Kiss Ernő mai tárgyalásán felolvasott, minősítés alól feloldott dokumentum szerint a nyugalmazott dandártábornokot érintő titkos nyomozás érintette...
Tagadta bűnösségét és a Nemzeti Védelmi Szolgálatot (NVSZ), valamint az ügyészséget támadta vallomásában a vesztegetéssel vádolt volt angyalföldi...
Portik Tamás megszerezte a rá több leszámolásos ügyben is vallomást tevő, szigorúan védett tanú fényképét, amit a...
Az Ignácz-bizottság jelentését és annak vezetőjét kritizálta a törvényszéken a rendőrtábornokok perének negyedrendű vádlottja. Mittó Gábor felületesnek,...
Dézsy Zoltán filmjében Gyurcsány Ferencet egy jövőben játszódó jelenetben bilincsben ábrázolják. Emiatt a jelenet miatt perelt a...
Ártatlannak tartja a 2006-os őszi események kapcsán megvádolt rendőri vezetőket Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki bíróságon tett...
Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság társelnöke szerint “nem egyszerű rendőri túlkapásokról volt szó” 2006 őszén, hanem az...
Első fokon elvesztette az Ökotárs Alapítvány a Miniszterelnökséggel és Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárral szemben...
Aránytalan volt a rendőrség fellépése 2006. október 23-án a Fidesz rendezvényéről távozókkal szemben – erősítette meg a...
A Gyurcsány-kormány rendeletének köszönhetően a Gönczöl-bizottságnak lehetősége sem volt a 2006-os őszi események kapcsán a jogi felelősség...
Boros József Károly elhíresült videovallomásának az ismertetésével folytatódott az Aranykéz utcai robbantás tárgyalása. Az 1998-ban meggyilkolt vállalkozó...
Az Aranykéz utcai robbantás mai tárgyalásán elhangzott, Boros Tamás egy „rendőrháború” áldozatának tartotta magát, és rettegett Pintér...
Kilencmillió forintos kártérítést kell megfizetnie a Mal Zrt-nek a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete...
A tanú megemlítette a Holota-század esetét is. Az egység gyakorlatilag életveszélybe került, miután a demonstrálók egy csoportja közrefogta...
Elnapolta a befolyással üzérkedéssel vádolt Kiss Ernő dandártábornok tárgyalását a Fővárási Törvényszék. A pert tárgyaló tanács elnöke ugyanis a...
Nem egyesítette a Prisztás József sérelmére elkövetett emberölés ügyét az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság perével, hanem új eljárás lefolytatása...
Március 21-én kezdi tárgyalni a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) munkatársai ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőpert a Fővárosi...
Szerdán kezdődik a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főigazgatójának, Kiss Ernő dandártábornoknak a büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A...
Noha a 2006-os őszi események rendőri túlkapásai miatt már több mint másfél éve folyik eljárás a bíróságon,...
Soron kívüli adóvizsgálat indult a Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és MNB-elnök által fémjelzett CIG Pannónia Életbiztosítónál, miután...
Dobozi József, a Rebisz volt parancsnokának utasítására úszhatták meg többen is a rendőrségen belüli felelősségre vonást a...
Prominens tanúk meghallgatásával folytatódik idén a 2006-os események miatt eljárás alá vont rendőri vezetők és társaik pere....
Börtönbe küldené az ügyészség Csipak Pétert és a házának építésében résztvevő szakembereket, mondván, természetkárosítást követtek el azzal,...
Vádat emelt az ügyészség a Hajógyári-szigeten található Dokk diszkó egykori biztonsági őreivel szemben – tudta meg a...
Vizoviczki László megtörten, könnyeivel küszködve kérte a bíróságot, hogy szüntessék meg előzetes letartóztatását és helyezzék házi őrizetbe....
A Vizoviczki-per ötödrendű vádlottja szerint az éjszaka császára néha annyira mohó volt, hogy az általa felvenni kívánt...
Egy több rendbeli csalás bűntette miatt indult nyomozás most ért véget. A büntetőjogi jogalkalmazás történetében egyedülálló részletéről...
Precedens értékű lehet a Kúriának a Prisztás-gyilkosság ügyében, december 4-én hozandó döntése – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak ifjabb...
Kedden kezdheti tárgyalni a Fővárosi Törvényszék az egész országot megrázó Aranykéz utcai robbantás ügyét. Az 1998. július...
Jó hírneve megsértéséért jogerősen félmillió forint kártérítést ítéltek meg a romagyilkosságok első fokon életfogytiglanra ítélt elsőrendű vádlottjának....
Polt Péter legfőbb ügyész szerint törvénysértést követett el a Fővárosi Ítélőtábla, amikor hatályon kívül helyezte a Prisztás-gyilkosság...
Két korábbi vádponttal, valamint tanúk meghallgatásával folytatódott a rendőri vezetők pere a Fővárosi Törvényszéken. A ma meghallgatott...
Az eljárás során keletkezett minősített dokumentumokra tekintettel a Debreceni Törvényszék zárt ajtók mögött tárgyalja az éjszakai mulatóiról...
Rövidesen kitűzheti a Fővárosi Törvényszék az éjszakai mulatóiról elhíresült Vizoviczki László és társai ellen költségvetési csalás vádjával...
Birtokháborítást követett el, ezért jogerősen elítélte a Főváros Törvényszék Erőss Gábort, az Együtt–PM VIII. kerületi polgármesterjelöltjét –...
A Nemzeti Sport információja szerint K. Zoltán és L. Mátyás az előzetes letartóztatásból házi őrizetbe került. A...
Elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam...
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és a hatóság félrevezetésének vétsége miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte...
Májusban első fokon 5 és fél év börtönre ítélték a volt kommunista vezetőt, az ügyészség most fellebbezett:...
A bíróságok egyik feladata a folyamatban lévő mintegy 4000 devizaper felfüggesztése lesz. A deviza- és forinthiteles ügyekben...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS