Molnár Gyula megígérte, hogy nem az újságokon keresztül jelenti be, kit milyen pozícióra javasol majd az MSZP-n...
Nem lennék az új MSZP-elnök helyében – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Kövér László, az Országgyűlés elnöke,...
Az MSZP háza táján nem sok minden fog változni. Olyan emberek vezetik tovább a szocialista pártot, akiknek...
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Képviselők Közösségének szombati, budapesti helyzetértékelő ülésén azt mondta: Orbán Viktornak át kellene gondolnia,...
A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése szerint az MSZP hétvégi tisztújítása könnyen megpecsételheti a párt sorsát, az elnökjelöltek...
Gyurcsány Ferenc szerint egymásra kell találniuk a demokratáknak, hogy felléphessenek “az önkény ellen” – különben előbb-utóbb a...
Rogán Antalnak és Németh Szilárdnak 350-350 ezret, Budai Gyulának pedig félmilliót kell fizetnie kártérítésként a Gyurcsány-kormány volt...
A Demokratikus Koalíció az egyetlen igaz stabil pont a Fidesszel szemben állók között – jelentette ki Gyurcsány...
Együttműködés vagy bukás – Az MSZP védte meg a Fidesz képviselői mandátumát Dunaújvárosban – olvasható a Demokratikus...
Gyurcsány Ferenc beszédében „szélsőjobboldali konzervatívnak” nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerinte önkényesen meghatározná a nők szerepét, míg...
Még mindig nem fogadta el az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghívását Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB)...
Az elsőfokú ítélet megváltoztatását és súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta a 2006-os őszi események kapcsán Gergényi Péter volt...
“Ez a videó ciki. Nagyon remélem, hogy ezért nem kap pénzt Gyurcsány Ferenc” – fogalmazott Hadházy Ákos,...
A tíz éves őszödi beszédnek, a magyar választók átverésének és a 2006-os rendőrterrornak a következménytelenségére hívta fel...
A nyilvánosságra hozott jelentések egyes elemei arra utalnak, hogy a bukott kormányfő tudtával és közreműködésével hozhatták nyilvánosságra...
Unja Gyurcsány Ferenc ábrázatát? Hallgassa meg a teljes, hamisítatlan őszödi beszéd gyurcsánymentes változatát a tízéves évfordulón! Készítette:...
Bő négy hónappal a beszédet elmondó miniszterelnök lemondása után a polgári elhárítás honlapján, anonimizált formában nyilvánosságra is...
Tíz éve, 2006. május 26-án mondta el a 2006 őszi utcai zavargásokhoz és brutális rendőrterrorhoz vezető őszödi beszédét...
Az őszödi beszéd 10. születésnapjára készülve a harmadik madárcsicsergős videórészletet is kitette közösségi oldalára Gyurcsány Ferenc, a...
Valami készül a Gyurcsány-párt háza táján az Őszödi beszéd tízedik évfordulójára – legalábbis ezt sejtetik a bukott...
Fellebbezett Orbán Viktor miniszterelnök abban a perben, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő cége indított ellene – írja...
Hetek óta üzenget egymásnak a DK és az MSZP a dunaújvárosi időközi választás előtt kialakult jelöltállítási vita...
Nemcsak a támogatottság hiányával, hanem súlyos adósságokkal is küzd az egykor eredményesebb napokat megélt baloldal. A csúcsot...
Beismerte és világgá kürtölte Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, azért dolgozik Brüsszelben és azért...
A Párbeszéd Magyarországért (PM) is nemet mondott Gyurcsány Ferenc ötletére, miszerint a kétharmad lebontása érdekében akár a...
Intenzív választási kampányra számít akár már a jövő nyártól Tölgyessy Péter. A politikai elemző az InfoRádiónak adott...
Értékes hanganyagra bukkantunk a PestiSrácok.hu szerkesztőségének postaládájában: A szalagon Gyurcsány Ferenc kaposvári beszédét hallgathattuk meg, amelynek érdekes...
A magyarok közös nagy drámája, hogy bár a rendszerváltás elhozta a szabadságot és a függetlenséget, az elmúlt...
Éles kormánykritika és kampánybeszéd. Erről szólt az ellenzéki pártoknak a munka ünnepe. Tóbiás József a szocialisták elnök-frakcióvezetője...
Döntő többségében budapesti rendezvényekkel készülnek a parlamenti képviselettel is rendelkező pártok idén május elsejére, a munka ünnepére....
Első fokon pert nyert Orbán Viktorral szemben az Altus Zrt., amely Gyurcsány Ferenc tulajdonában áll – erről...
Kapósabb az MSZP elnöki címe, mint azt a párt helyzete alapján gondolhatnánk, hiszen négyen próbálnak a párt...
A jegybank alapítványinak költéseinek, kiutalt támogatásainak ügye miatti csatát a Magyar Nemzeti Banknak kell megvívnia – nyilatkozta...
Gyurcsány Ferenc összefogást sürget a „demokratikus ellenzék” pártjai között a kormány leváltása érdekében, amihez ehhez személy szerint kompromisszumkészséget,...
Csak a jegybank botrányáról akarják elterelni a figyelmet – evvel védekezett Medgyessy Péter volt miniszterelnök és francia lobbista,...
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Magyar Köztársaság halott, “megbecstelenítettek, feldúlták, tönkretették és végül megölték”. Gyurcsány Ferenc pártjának...
Újabb köztéri plakátkiállítást rendezett az illegális bevándorlásról a Civil Összefogás Fórum (CÖF), ez május elsejéig látható a...
Civilek akadályozták meg, hogy a XV. kerület DK-s polgármestere, Hajdu László az utcára tegyen egy mélyszegénységben élő, kétgyermekes...
Gyurcsány Ferenc új, kormányt támadó videójáról kérdezte a PestiSrácok.hu a honatyákat a parlamentben. Arról az érzékenyítő videóról...
Gazdag fideszes kevesek, szegény többség – újabb videóval jelentkezett Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán, ezúttal az egészségügy témakörében...
Elképzelhető, hogy a jelenlegi kormány azért nem találja a szocialisták által 27 milliárdért megrendelt tanulmányok minden iratát,...
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormánya és emberei elégették azokat a tanulmányokat, amelyekért a szocialisták összességében 27...
Lassan hat éve tart a nyomozás a 2010-es kínai világkiállítás magyar pavilonjának ügyében, de még gyanúsítottig sem...
Pert indít a kormány ellen a Demokratkus Koalíció amiatt, hogy összesítésük szerint a kabinet 1,4 milliárd forint...
Megérkezett a Fővárosi Törvényszéktől a Központi Nyomozó Főügyészséghez a Bene László volt országos és Gergényi Péter egykori...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS