Az öt nemzeti egészségügyi program mellé célszerű egy hatodik, járványellenes programot is kidolgozni – mondta az emberi...
Kásler Miklós videobejegyzésben jelentette be, hogy átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új részlegét, amelyben a post-covid...
Az SMA-ban szenvedő magyar betegek számára kulcsfontosságú megállapodást kötött a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, idén áprilistól egyedi méltányosság...
A regisztrált pedagógusok átoltottsági aránya 88,7 százalékra emelkedett – írta kedden Facebook-oldalán Kásler Miklós, az emberi erőforrások...
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Facebookon közzétett bejegyzésében arról ír, hogy a nevével és fényképeivel...
Átadta a koronavírussal kapcsolatos részletes kutatási programját az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások...
Az emberi erőforrások minisztere megbeszélést tartott az országos kollegiális szakmai vezető háziorvossal az oltások beadásáról és az...
A WHO és az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása szerint nem lehet oki összefüggés az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződés...
A kórházi kapacitások még a legnagyobb terhelési időszakban sem merültek ki – többek között erről beszélt Kásler...
Kásler Miklós hivatalos Facebook-oldalán közzétett posztjában tájékoztatta követőit, hogy a terveknek megfelelően folyamatos a pedagógusok soron kívüli...
Készül a Nemzeti Infektológiai Program – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében....
Kásler Miklós hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban értékelte az elmúlt néhány hónapban, a koronavírus-járvány elleni küzdelemben elért...
A 100 Tagú Cigányzenekar egyedi, magyar értéket képvisel, ezért az emberi erőforrások minisztere harmincmillió forint rendkívüli támogatást...
Az emberi erőforrások minisztere felkeresi az egészségügyi ellátórendszer legmegterheltebb egységeit. Erről Kásler Miklós a Facebook-oldalára feltöltött videóban...
Az oltási feladatokról és a háziorvosi ellátás megerősítéséről egyeztetett az emberi erőforrások minisztere egészségügyi vezetőkkel. Az Emberi...
Magyarország az Európai Uniót tekintve a második helyen áll, de világviszonylatban is az élbolyhoz tartozik, ami az...
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) koordinálásával elkészült a poszt-Covid szindróma szakmai protokollja, amely több ország jó gyakorlatait...
A koronavírus-járványról egyeztetett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszterrel Belgrádban, pénteken. Kásler...
Előrelátható volt a járvány dinamikájának növekedése, hiszen Magyarországon is ismétlődik az, ami Angliában történt – mondta az...
A márciusi ifjak kiálltak a magyarságért, ezzel örök példát mutattak az utánuk következő nemzedékeknek. A magyarság 1848....
Vérrögoldó kezelést kezdeményezett a kiemelt Covid-ellátó centrumokban Kásler Miklós – mondta az EMMI minisztere a közösségi médiában...
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere volt az Életközelben című műsor vendége szombaton. A minisztérium hivatalos Facebook-oldalán...
Hans Kluge, a World Health Organization (WHO) Európai Regionális Irodájának igazgatója nagyra értékeli a járvánnyal szembeni védekezés...
Immár több, mint húszezer magyarországi Covid-beteg otthoni, ambuláns kezelésére alkalmas favipiravir hatóanyagú készítmény került kiszállításra a gyógyszertárak...
A járványügyi védekezés eddigi legnehezebb hetei állnak előttünk. Holnaptól olyan korlátozások lépnek életbe, amelyek célja a személyes...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Kásler Miklós péntek délután utasítást...
A fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben; ennek keretében jelentősen emelkednek az...
Kásler Miklós kedden a Blikknek adott interjút, amelyben arról beszélt: olyan mértékben terjed most Magyarországon a vírus,...
Új helyet keresünk a 100 Tagú Cigányzenekarnak – írta Kásler Miklós Facebook-oldalán. Mint megírtuk, a zenekar a...
A kormány támogatja, hogy a háziorvosok praxisközösségekbe tömörüljenek, ezért az alapellátás minőségi működésére idén száz milliárd forinttal...
Tegnap ismét egy álhír jelent meg a magyar nyilvánosságban. Hazugság ugyanis, hogy telefonon egy, a frontvonalban dolgozó...
Kétmilliárd forint értékben kaptak szimulációs eszközöket fővárosi és Pest megyei kórházak az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében...
Megkezdődik a Székesfehérváron őrzött királyi maradványok vizsgálata – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn az egykori...
Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere legújabb Facebookon közzétett bejegyzésében felhívja a figyelmet arra, hogy Portugália, Csehország vagy...
A környezetünkben olyan jelenségek játszódtak le, amelyek rendkívüli óvatosságra intenek bennünket – mondta Kásler Miklós az Életközelben...
Az egészségügyi szakdolgozók nap, mint nap szent szolgálatot teljesítenek – közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken, a...
A vállalkozásban működő háziorvosok, fogorvosok és asszisztenseik áprilisban kapják meg visszamenőlegesen a bértámogatásukat – mondta Kásler Miklós,...
Ismerve a kormány rendkívüli aktivitását a vakcinabeszerzésben, Magyarország átoltottsági előnye növekedni fog az európai uniós átoltottsággal szemben;...
Kásler Miklós a hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: bár érthető módon egyre többünket tesznek próbára a...
A rákellenes világnap üzenete, hogy összefogás, közös fellépés szükséges a daganatos betegségek leküzdéséért – közölte az emberi...
A magyar orvostudomány tizenöt éves hátrányt dolgozott le, már nem hiányzik a transzplantációs palettánkról a tüdőtranszplantáció sem...
Január 25-én megtörtént a századik tüdőtranszplantáció a Magyar tüdőtranszplantációs programban – jelentette be legújabb videójában Kásler Miklós....
Érkezése után két nappal már el is kezdődött a koronavírus elleni, bamlanivimab nevű ggyógyszer alkalmazása a Dél-pesti...
Tanítási napokon ebédet, valamint tízórait és uzsonnát kell biztosítani a diákok számára. Ez a szabály érvényes akkor...
Kásler Miklós pénteken, a Facebook-oldalán közölte, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban megkapta egy koronavírus-fertőzött az első adag bamlanivimab...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS