A brüsszeli szóvivő letagadta a vakcinaszerződéseket. Azt állította, hogy nem Brüsszel szerződött, hanem a tagállamok. Ómolnár Miklós...
Jól halad az oltási program: az elmúlt 10 napon több mint félmillióan kaptak oltást – közölték szombaton...
A baloldal a hatalomért még a magyar emberek életét is hajlandó veszélybe sodorni – reagált a Fidesz...
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) koordinálásával elkészült a poszt-Covid szindróma szakmai protokollja, amely több ország jó gyakorlatait...
Az oltásokkal és a járványügyi intézkedésekkel le fogjuk győzni mindegyik mutáns vírusvariánst – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus...
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz nem tudta megvédeni a magyarokat a koronavírus-járvánnyal szemben, ezért ismét...
Az AstraZeneca-vakcina továbbra is pozitív kockázati profillal bír, óriási potenciállal rendelkezve a fertőzések megelőzésében és a halálesetek...
Nagy az igény a gyerekeknek nyitott poszt-Covid-ambulanciára, ahová azokat a koronavírus-fertőzésen átesett gyerekeket várják, akiknek a betegség...
Közzétette a kormány az újraindításról szóló online konzultáció eredményeit: a több mint félmillió válaszadó 88 százaléka egyetértett...
Kanyarójárvány törhet ki Szerbiában, mivel a koronavírus-járvány miatt csökkent a kötelező védőoltások beadásának aránya – közölte a...
A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal hosszú hónapok óta folytatott oltásellenes kampányát buktatta le véletlenül egyetlen Facebook-poszttal Szaniszló...
Pénteken hivatalosan lezárult az újraindításról szóló nemzeti konzultáció, amelynek eredményeit Dömötör Csaba ismertette a kormány hivatalos közösségi...
Meghalt 227, többségében idős krónikus beteg, és újabb 11 132 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést –...
A XVIII. kerületi lakosok alig hat százaléka kapta meg eddig az első oltást – ismerte el Szaniszló...
Nemzeti szinten kell gondoskodni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz oltóanyag beszerzéséről, ha...
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután megbeszélést folytatott Freund Tamással, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökével Budapesten, a...
Folyamatos a keleti vakcinák szállítása – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter –...
A fertőzöttek számának növekedése miatt a svájci kormány pénteken arra kényszerült, hogy elhalassza a karanténkorlátozásoknak a következő...
Pénteken újraindult az oltás az AstraZeneca-vakcinával, de a francia egészségügyi főhatóság (HAS) csak a legalább ötvenöt évesek...
Az Európai Unió lakosságának körülbelül tíz százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina legalább első adagját péntekig...
A koronavírus-járványról egyeztetett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszterrel Belgrádban, pénteken. Kásler...
Hollik István közösségi oldalán reagált Gyurcsány Ferenc egyik legújabb Facebook-posztjára, amelyben védelmébe veszi Szaniszló Sándort, Pestszentlőrinc polgármesterét....
Az elhúzódó koronavírus-betegség, másik nevén post-covid akár hónapokon keresztül kellemetlen panaszokkal járhat, kezelése pedig a tünetek változatossága...
Ismét robbanásszerűen emelkedik az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Németországban, és nincs elég oltóanyag a járvány...
Romániában minden korábbinál több súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget ápolnak a Covid-kórházakban, az intenzív terápiás osztályokon beteltek...
Orbán Viktor hivatalos közösségi oldalán osztotta meg a már oltáson átesett embereket számláló, úgynevezett vakcinométer jelenlegi állását....
Gyurcsányék fejezzék be a hazudozást a vakcinákról! – reagált közleményében a nagyobbik kormányzó párt Arató Gergely DK-s...
A Facebook szakértője, és nem mellékesen Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely ismét megosztotta magvas gondolatait a nagyérdeművel. Karigeri...
Pénteken Bányai Gábor országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) családja a Facebookon közölte, hogy a képviselő állapota március 13-án annyira...
Nemzeti szinten kell gondoskodni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz oltóanyag beszerzéséről, ha...
Meghalt 213, többségében idős krónikus beteg, és újabb 10 759 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést –...
Előrelátható volt a járvány dinamikájának növekedése, hiszen Magyarországon is ismétlődik az, ami Angliában történt – mondta az...
A kínai Sinopharm koronavírus elleni védőoltása további kétmillió adagjának megvásárlásáról írtak alá szerződést szerb és kínai illetékesek...
A korábban vizesvödrös kihívással magát beégető Falus Ferenc, korábbi tisztifőorvos a közösségi oldalán aggódik. Azt írja, hogy...
A Covid-19 eredetét kutató WHO-s különítmény egyik szakembere szerint a koronavírus dél-kínai vadállatfarmokban érhette el az embereket...
A koronavirus.gov.hu tájékoztató portál közlése szerint folyamatosan zajlik az oltás, már 1 477 554 fő a beoltottak...
A ma reggeli friss adatok szerint 10 759 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta...
A világon 121 746 176 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 690...
Jelen helyzetben akár 25-50%-kal, amit egyébként már nem gondolok, de ha kell 100%-kal meg lehet emelni az...
Hetekkel a tervezett időpont előtt, már pénteken teljesül, amit elnöksége első száz napjára ígért Joe Biden: beadják...
Újabb, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat oldanak fel Izraelben péntektől, néhány nappal a jövő keddi választások előtt...
Ahogy arról mi is hírt adtunk, Pestszentlőrinc DK-s polgármestere elszállíttatná kerületéből a kínai vakcinát, ahelyett, hogy a...
A szlovák állampolgárok számára szombattól tilos lesz külföldi utazás céljából elhagyni az országot. Az intézkedést a szombattól...
Carolina Darias egészségügyi miniszter bejelentése szerint Spanyolország jövő szerdától ismét alkalmazza az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az...
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a brit kormány a korábbinál várhatóan kisebb áprilisi oltóanyag-ellátással is tartani tudja...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS