Egyre nagyobb gond a szélsőséges iszlamizmus a német iskolarendszerben, a nemzetközi menekültválság révén súlyosabbá vált jelenséggel a...
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet iraki-szíriai kalifátusának eltűnésével a szervezet Fekete-Afrikában kezdett el intenzíven toborozni, ami azzal...
Isten, család, haza ez a három szó határozta meg a politika lényegét, ma pedig mindezt el akarják...
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a pénteki franciaországi merénylet ismét rámutatott, hogy rendkívül szoros az összefüggés a...
Milliókat fizet a Helsinki Bizottság annak a magyar ügyvédnek, akinek segítségével továbbmehetnek a migránsok nyugatra, miközben a kitoloncolásukat...
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnöke szerint óriási felfordulást okozna a mintegy félmillió munkavállalót foglalkoztató kiskereskedelemben, ha...
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Bundeswehr nyugalmazott hadnagya, a Német Szövetségi Nyomozó Hivatal volt munkatársa tartott előadást...
A Stop Soros néven emlegetett törvénycsomag nem adna engedélyt olyan szervezetek működésére, amelyek a migrációt az állam...
Az április 8-ai választás legnagyobb tétje az, hogy bevándorlóállammá válik-e Magyarország, és sikerül-e megőrizni a biztonságot, az...
Az április 8-i választás azért sorsdöntő, mert nem mindegy, hogy az elkövetkező kemény uniós vitákban ki képviseli...
A 120 Decibel nevű kezdeményezés februárban jött létre Németországban. Ebben német nők szólalnak fel a bevándorlók által...
Csak azért, mert tudja magáról az ember, hogy paranoiás, még nem biztos, nem követik tényleg. Így tartja...
Önálló határőrizeti rendőrség és menekültügyi hivatal felállításáról döntött az új összetételű bajor tartományi kormány pénteken. A Markus...
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték pénteken a londoni metróban tavaly szeptemberben megkísérelt pokolgépes merénylet tettesét. A 18 éves,...
Siewert András egy oknyomozó újságírónak – akinek nem sejtette valós kilétét – arról beszélt, hogy Soros és a hozzá kötődő...
A két ország kapcsolatainak erősítéséről egyeztetett csütörtökön telefonon Donald Trump amerikai elnök Recep Tayyip Erdogan török államfővel....
Európának nincs több vesztegetni való ideje, hogy megoldja a migráció okozta válság kérdését, a megoldást a lehető...
Az elmúlt évek terrortámadásai Európában világossá tették, hogy a bevándorlás terrorveszélyt és életveszélyt jelent – mondta Szijjártó...
Elutasítja a menekültek kvóták szerinti elosztását, és a „nem nyugati származású bevándorlók” által lakott „gettók” felszámolására készül...
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek csütörtökön Németországban egy afgán menedékkérőt egy német diáklány megerőszakolása és meggyilkolása miatt. A...
A bevándorlást tartja Magyarország szempontjából a csütörtökön kezdődő európai uniós csúcstalálkozó legfontosabb témájának Orbán Viktor. A miniszterelnök...
A németek 76 százaléka szerint az iszlám nem része Németországnak – mondta Pócza István, a Századvég munkatársa...
A külgazdasági és külügyminiszter szerint csak Magyarország fékezi a migrációt és parancsol megálljt az ENSZ és az...
A hónapok óta tartó ellenzéki huzavona csak egy ócska, a választókat megtéveszteni szándékozó színjáték – mondta a...
Hatalmas az izgalom Brüsszelben, sikerül-e április 8-án megtörni, térdre kényszeríteni Magyarországot, s elárasztani hazánkat afrikai és közel-keleti...
A választás legnehezebb kérdése az, hogy nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem olyan ellenzéki...
Magyarország mindaddig a lehető leghatározottabban ellenezni fogja a globális migrációs csomagot, amíg abba a kormány által benyújtott...
A következő évek fontos feladatának nevezte a “Soros-féle birodalom” Magyarországról kiszorítását Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Komárom-Esztergom...
A Polgárok Háza Európa védelmében című előadássorozatának második állomásán Maróth Miklós Széchenyi-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett orientalista, egyetemi tanár, a Magyar...
Afrikai migránsok erőszakoltak meg csoportosan két fiatal holland lányt Belgiumban. Ez az eset most a szokásosnál is brutálisabb,...
Siewert András, a Migration Aid operatív igazgatója szerda délelőttre rendkívüli sajtótájékoztatót trombitált össze a ballib sajtónak, hogy...
Karácsony és a többi Soros-jelölt veszélyezteti Magyarországot, ők azok, akik bevándorlóországot csinálnának Magyarországból – reagálta a Fidesz Karácsony Gergely...
A Németországban élő nagyjából 4,5 millió muzulmán vallású ember révén az iszlám Németország részévé vált – jelentette...
Miután az ország félrekezelte a helyzetet, a bevándorlók többségbe kerültek például Molenbeekben és úgy viselkednek, mintha ők...
Szélsőbaloldali aktivisták egy illegális migránsokból álló baráti csapattal közösen megtámadták Saint-Denis Bazilikát vasárnap. Érdekes módon az eset...
Jómagam nem jártam még Svédországban. A skandináv országok közül is csupán Finnországhoz volt szerencsém. Talán nyolc évvel ezelőtt,...
Fontos, hogy Magyarország a választások előtt és után is képes legyen megvédeni saját érdekeit, ennek jegyében utaznak...
Öt perccel vagyunk éjfél előtt és szinte teljes Afrikát államcsőd fenyegeti. Az IMF a 49 afrikai országból...
A magyar kormány a migrációt rossz és veszélyes folyamatnak tartja, soha nem fog azokkal egyetérteni, akik jónak...
Felszólítjuk az ellenzéket, hogy ne a parlamenti bizottságokban kampányoljon! Az ellenzéki pártok már a Költségvetési bizottság mai ülését...
A Soros-hálózat tevékenysége egyre súlyosabb nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel. Ezért addig, amíg a Soros-hálózathoz köthető Szél Bernadett...
Éppen a magyar nemzeti ünnepen fogadta el az unió 2019-es költségvetés fő számait Strassbourgban az Európai Parlament,...
Való igaz, vannak olyan terültek a nagyobb városokban, Európában, de nem csak Európában, hanem az egész világon,...
Lehetetlennek tűnik az összes bevándorlásellenes videót eltüntetni a világhálóról, pedig sokan kívánják ezt. Mint tudjuk, a Svédországból...
Soros állítólagos emberbaráti akciói valójában azt a célt szolgálják, hogy maximalizálják politikai befolyását Magyarországon annak érdekében, hogy...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS