Szavakban már fellép az illegális migráció ellen az EU, de a valóságban inkább csak átcímkézi és legalizálja...
Rupert Scholz egykori német védelmi miniszter Angela Merkelt kritizálta szerda este az Echo TV Magyarország élőben című...
A terrorista háttér lehetőségét is vizsgálják a németországi Kölnben hétfőn elkövetett túszejtéssel kapcsolatban, az eljárás irányítását átvette...
“Nemzetközi szégyennek” minősítette kedden Matteo Salvini olasz belügyminiszter, hogy a francia csendőrség tagjai a feltételezések szerint “otthagytak”...
Egy Görögországban tevékenykedő, kifejezetten a migránsok integrálásában és utaztatásában érdekelt civil szervezet szerint a keresztények legfőbb szimbóluma...
Mintegy 200 ezer bevándorlót toloncolt vissza Angola a vele szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaság Kasai nevű déli tartományába...
Az európai parlamenti (EP-) választás előtt rendezni kell a menekültügyet az EU-ban – hangsúlyozta Horst Seehofer német...
Mintegy 200 migráns jutott át kedden Törökországból Görögországba- közölték görög hatóságok. A rendőrség elmondása szerint kedd reggel...
Közel háromezer, az Egyesült Államok felé tartó hondurasi kivándorló lépett be Guatemalába hétfőn, miután a guatemalai rohamrendőrök...
Az uniós tagországok támogatják a menekültek megmentése és az embercsempész-hálózatok felderítése és felszámolása érdekében a Földközi-tengeren tevékenykedő,...
Az embernél ostobább és felelőtlenebb faj nem élt még ezen a bolygón. Ez a csupasz majom azt...
Sem a határsértéshez, sem a célországok önkényes kiválasztásához nem fűződnek emberi jogok, ezért amikor az Európai Unió...
Csehország és Lengyelország egyetért a bevándorlást érintő és a héten esedékes EU-csúcstalálkozó fő napirendjén szereplő kérdéseket illetően...
Az Alapjogokért Központ megvizsgálta a Frontex átalakításáról és megerősítéséről szóló EU-javaslatot és megállapította, hogy ugyan a határvédelem...
Soha nem látott euroszkeptikus sikert hozhatnak a jövő évi európai parlamenti választások – fogalmazott a Magyar Időknek...
Nem tud kormányt alakítani az ellenzéki svéd jobbközép koalíciót vezető Ulf Kristersson, aki erről vasárnap értesítette a...
Az EP döntése a Sargentini-jelentésről nem ítélet és nem is bizonyíték Magyarország ellen, hanem lehetőség egy párbeszéd...
Felborult vasárnap reggel egy migránsokat szállító platós kisteherautó a nyugat-törökországi Izmir tartomány Gaziemir körzetében. A balesetben tizenkilencen,...
Sebastian Kurz osztrák kancellár a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilapnak adott interjújában azzal vádolta a...
Az olasz belügyminisztérium szombaton elrendelte a menedékkérők menekültszállásokra átköltöztetését a dél-olaszországi Riace falujából, amelynek polgármesterét, Domenico Lucanót...
Kétszáznegyvenhat, Spanyolország partjai felé tartó bevándorlót mentettek ki szombaton több csónakról a Földközi-tengeren a spanyol fejlesztési minisztérium...
A Fidesz és a KDNP szerint minden napra jut egy bevándorláspárti brüsszeli javaslat. Hollik István, a kormánypárti...
Miloš Zeman cseh államfő a visegrádi országok belügyeibe történő brüsszeli beavatkozásról, Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök az...
A magyar kormány felkészült a harcra a bevándorláspárti erőkkel szemben, és a magyar emberek akaratának minden körülmények...
Az illegálisan érkező bevándorlók általánosan elfogadott száma 11 millió fő körül mozgott az Egyesült Államokban, ám pontos...
Jelentősen visszaesett Németországban a menekültszállások ellen elkövetett támadások száma az év első kilenc hónapjában az előző év...
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint hazug érv, amelyet sokat hangoztattak, hogy a bevándorlás megmenti az európai...
Brüsszelben gőzerővel gyártják a betelepítési programokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,...
Brüsszel a migránsok szervezett beutaztatását akarja bevezetni, hogy ezáltal is kikerülje a határellenőrzést – mondta a Fidesz...
Megalakult a Fidesz bevándorlásellenes kabinetje – jelentette be a csütörtöki budapesti alakuló ülés után Németh Szilárd, a...
Egyre erősebb az ellenállás az ENSZ migrációs paktumával szemben, Ausztria és Lengyelország is fenntartásokkal kíván élni a...
Az osztrák kormány szerdán bejelentette, hogy fenntartásokkal kíván élni az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadásával kapcsolatban. Heinz-Christian...
Ismét ülésezett a LIBE-bizottság, amely ismét a legfontosabb dolgokkal foglalkozott, például egy humanitárius célú vízum bevezetését kezdeményezte....
Ellenzéki hisztériába csapott a Honvédelmi és rendészeti bizottság szerdai ülése, amelyet többek közt azért hívtak össze, hogy...
Vádat emelt a spanyol központi büntetőbíróság három gyanúsított ellen a tavalyi barcelonai és cambrilsi gázolásos merényletekkel összefüggésben...
A nemzetbiztonsági szolgálatok véleménye szerint csökkent a biztonsági kockázat, amióta áll a kerítés a déli határon –...
Franciaország és Olaszország folytatódó konfliktusa miatt feszült hangulatban zajlott a migrációs találkozó tegnap Lyonban, ahol az uniós...
Sayfo Omar, Közel-Kelet-kutató/újságíró, és Bódi Ábel, az Identitás Generáció Magyarország vezetője lesz Vésey Kovács László és Dezse...
Migráns erőszakolt meg egy 13 éves kislányt – írja külföldi sajtóforrásokra hivatkozva a 888.hu, hozzátéve, hogy a...
A kormány álláspontja, hogy nagyon világos különbséget kell tenni a gazdasági migráció és az életükért menekülők befogadása...
Átalakítják az osztrák belügyi tárcát, 2019-től idegenrendészet néven új ügyosztályt alakítanak ki, amelynek égisze alatt összefognak a...
Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter nem zárta ki vasárnap, hogy a francia segélyszervezetek által működtetett Aquarius...
Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes vasárnap arra figyelmeztetett, hogy lezárat minden repülőteret, ha Németország charterjáratokkal vissza akarja szállítani...
Jelentősen szigorúbb törvények vonatkoznak a migránsokra Olaszországban, miután az olasz államfő aláírta a migrációs biztonsági törvénycsomagot –...
Egyes balliberális orgánumok félremagyarázva, úgy próbálták beállítani Beer Miklós váci megyéspüspököt, mintha korlátlanul migránsbarát lenne. Szerettek volna...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS