Ha a Fidesz kisodródik az Európai Néppártból, ebből a progresszív pártcsaládból, és partvonalra kerül, akkor nekünk lesz...
Horváth Csaba, korábbi MSZP-s főpolgármester-jelölt az ATV-ben nem cáfolta, hogy ő lenne az ellenzék közös polgármesterjelöltje Zuglóban....
Az MSZP azt követeli, hogy az Európai Unió minden tagállamában legyen legalább nettó 750 euró a minimálbér...
Vannak olyan esetek, amikor az újságírónak félre kell tennie mindennemű világnézeti fenntartását, egyéni meggyőződését, és kénytelen elismerően...
Bővül az ellenzéki bölcsek tanácsa, amelynek létrejöttét az MSZP és a Párbeszéd kezdeményezte – mondta az MSZP...
Tóth Bertalan elirigyelte Dobrev Klára programját: az MSZP is az USE, azaz az Európai Egyesült Államok és...
Kolumbusz Kristóf 1492-ben jegyezte fel hajónaplójába, hogy a Bermuda-háromszögnek elnevezett területen megbolondultak az iránytűi, a víz pedig...
Forradalmi hangulatra számíthatunk április 26-án, ugyanis utcára vonulnak a sanyargatott sorsú ájfonproletárok. A diáktüntetés „tudni és tudatni”...
Az MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) választási listáját: a negyedik...
Tizenöt év személyes története 5 percben. Küzdelmek, sikerek, áldozatok. Megállás és újraindulás. Szenvedéllyel, őszintén – így hirdeti...
Luther szerint aki hisz, annak minden a javára válik, semmi sem árt. Magyarországnak Gyurcsány Ferenc kollektíve úgy...
Korábban az LMP-hez, jelenleg pedig az MSZP-hez köthető az az egri egyesület, amelynek polgármesterjelöltje nem más, mint...
Egyelőre kétséges, hogy az MSZP a Párbeszéddel közösen indul-e az EP-választáson, ugyanis továbbra sem sikerült megállapodni arról,...
Aláírásgyűjtési kampányt indít az MSZP azért, hogy az emberek kinyilváníthassák akaratukat Magyarország európai uniós tagságának megőrzése mellett,...
Prostitúció elősegítésének gyanúja miatt indított nyomozást a X. kerületi Rendőrkapitányság azzal az üggyel összefüggésben, amelyben felbukkant az...
A DK európai egyesült államokat akar, az MSZP szerint káosz van az egészségügyben, a Jobbik pedig úgy...
A tényfeltáró riportsorozatunk korábbi részeiben (ITT és ITT) egy főként speciális nevelési igényű fiatalok képzésére kiépült alternatív...
A családvédelmi akciótervről, a bérekről és a politikai pályájáról is faggatták az ellenzéki képviselők Orbán Viktor miniszterelnököt...
Az MSZP-nek a színészettel sincs szerencséje, hiszen az ajtó által megállított Kunhalmi Ágnes, a tarkóra tett kézzel...
Az MSZP azt követeli, hogy a Fidesz vetesse le Trócsányi Lászlót az európai parlamenti választási listáról –...
Az MSZP elnöke szerint csakúgy, mint 1848-ban, most is a sajtószabadságért kell küzdeni Magyarországon, mivel a mai...
Gál J. Zoltán, Medgyessy Péter kommunikációs tanácsadója, Gyurcsány Ferenc államtitkára, és Rózsa Péter, a Klubrádió műsorvezetője mellett...
Kétmilliárdos áfacsalás miatt emelhetnek vádat az ellen a sokáig Dominikán bujkáló vállalkozó ellen, aki korábban a hatóságoknak...
Az MSZP frakcióvezető-helyette szerint többről kellett volna szólnia Manfred Weber budapesti látogatásának, ugyanis Magyarországon súlyosabb problémák is...
Tényfeltáró riportunk első részében bemutattuk, hogyan hálózott be, szakított el a családjától (az anya állítása szerint) egy...
Az MSZP nőtagozatának elnöke, országgyűlési képviselője szerint Orbán Viktor miniszterelnök kettészakította az országot, mert van egy olyan...
A kommunisták sosem ódzkodtak az ellenfeleik eltüntetésétől; számukra a politika mindig összefonódott a másképp gondolkodók leradírozásával. Ez...
Kiszelly Zoltán politológus szerint az MSZP-n belül krízishelyzet van, ez pedig a párt támogatottságában is meglátszik. A...
Az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa bizonyítottság hiányában megszüntette a Mesterházy Attila volt pártelnökkel szemben...
A Magyar Suzuki Zrt. után a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál is hatalmas pofonba szaladt bele a felkészületlen,...
Az európai adófizetők pénzéből már ma is hihetetlen összegeket költ az Európai Unió a migrációpárti, zömében Soros...
Ismét kormánybuktató mestertervet eszelt ki az ellenzék vasárnap. Ezúttal a Lendvay utcába látogatott el Ujhelyi István, ahol...
Az MSZP szerint Matolcsy György jegybankelnök programja nem alkalmas a kivándorlási krízis megoldására – jelentette ki a...
Fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attila, a párt volt elnöke ellen. A politikus ezt megerősítve péntek...
A PestiSrácok olyan belső dokumentumok és információk birtokába jutott a Magyar Szocialista Pártból, ami annak újabb szakadását...
Az MSZP végtelenül elszánt a Fidesz megállítására az EP-választáson, úgyhogy „fontos bejelentést” tett. Bejelentette, hogy óriási bajban...
Galló Béla politológus szerint az európai parlamenti (EP-) választásokon nem valószínű, hogy összefog az MSZP és a...
Tóth Bertalan, aki az MSZP EP-listavezetője is, hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón ismertette a Haza. Szeretet. Európa. című programot....
A Párbeszéd tagságának egyöntetű támogatása mellett Jávor Benedeket választották a párt listavezetőjének az EP-választásokon – jelentette be...
Gyakorlatilag eldőlt, hogy az ellenzéki pártok önállóan indulnak az európai parlamenti választásokon. Ezeket a döntéseket megelőzően majd...
A Hír TV szocialista forrásból úgy értesült: a Párbeszéd azt szeretné, ha Jávor Benedek a harmadik helyen...
Hömpölygő lavina indult el a jelek szerint a múlt hétvégén a Magyar Szocialista Pártban, ami a február...
Egyre hangosabb a zúgolódás az MSZP-ben, és a párt meghatározó szereplői, vezetői is egymásnak feszültek a hétvégi...
Belefér az MSZP-nek a zsidók listázása? – kérdeztük Tóth Bertalantól, az MSZP elnökétől, aki portálunk kérdésére azzal...
Az Országgyűlés Mentelmi bizottsága tárgyalja több ellenzéki képviselő ügyét; a két szocialista, Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS