Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő szerint egyértelmű, hogy az Alstom-ügyből származó kenőpénzek baloldali politikusokhoz, illetve az MSZP...
Etikátlannak és felháborítónak tartja a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy a szocialisták nevében egy “adóbűnöző” hivatkozik átláthatóságra...
Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy “ne verjék át” a magyar családokat: ha már bejelentették, akkor...
Lamperth Mónika, a Gyurcsány-kormány belügyminisztere szervezhette az MSZP és a DK közötti egyeztetéseket Rákospalotán – tudta meg...
A kormánypártok azt kérik a kabinettől, nézzen utána, hogy a hárommilliárd forintos áfacsalással vádolt Czeglédy Csaba milyen...
“A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt...
Újabb országjárásba kezdett Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombaton, hogy a tavasszal meghirdetett, új, igazságosabb Magyarországot megcélzó...
Molnár Gyula, az MSZP elnöke szombati Magyar Nemzetnek adott interjújában beszél a baloldali pártban kialakult Botka László-Molnár...
“A Fidesz bűne lesz, ha az EU megbünteti Magyarországot” – írja a párt hivatalos közleményében Ujhelyi István,...
Nem természetes, hogy hetekkel elfogadása után, az MSZP választási stratégiájáról a párt politikusai a médiában kezdenek el...
Nem tudja behajtani a diákok pénzét Czeglédy Csaba cégeitől a DiákÉSz érdekvédelmi képviselet, mivel az adóhatóság hárommilliárdos...
Az LMP csatlakozott az MSZP kezdeményezéséhez, hogy az Országgyűlés tartson rendkívüli ülést augusztus 21-én. Ez nem...
Ha a Fidesz fél valakitől, akkor az nem Soros, Botka, vagy Vona, hanem Simicska Lajos, aki a...
A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nem vesz részt az MSZP és az LMP által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen. Közleményükben...
A Fidesz szerint miközben a Human Operator Zrt. több ezer diákot csapott be, addig elnökének, a hárommilliárd...
A jelenlegi az egyik legsikeresebb kormányzati ciklus a rendszerváltás óta, hiszen a kormánypártok megőrizték vagy még növelték...
Botka László újra összehívta az MSZP válságstábját. A személyi kérdések száztizenhetedik tisztázása után újabb országot érintő...
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje annál nagyobb szívességet nem is...
Igen, Molnár Zsoltról, a szocialisták elnökségi tagjáról van szó. A nagy hanggal berobbant nemzetbiztonsági bizottság elnöke visszavonulót...
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a költségvetési csalás gyanúja miatt hetedik hete előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba...
Baráti hangulatúnak nevezte Molnár Zsolt szocialista elnökségi tag a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden azt...
Madridban a repülőgépen felejtette, és csak órák múlva, a nagykövetség segítségével sikerült laptopját visszaszereznie Molnár Zsoltnak, a...
Nem foglalkozik a továbbiakban az ellenzéki összefogás kérdésével Molnár Zsolt, MSZP-s politikus, aki kemény csörtében maradt alul...
Az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt is támogatja az állami...
Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja hétfőn Szegedre utazik, hogy Botka Lászlóval, pártja miniszterelnök-jelöltjével egyeztessen nézeteltérésükről. A...
Molnár Gyula MSZP-elnöknek elege lett a párton belüli, ám a széles nyilvánosság előtt dúló vitából, és keddre...
Magas az MSZP elutasítottsága a magyar társadalomban, igaz, ez az arány akkor is 30 százalék körül volt,...
A Nézőpont Intézet elemzője szerint Botka László nevéhez fog kötődni az MSZP szétverése párttársai leárulózásával. Elhangzott, a...
Az MSZP elnökségében sokan pánikreakciónak, bűnbakkeresésnek tartják Botka László kollaboránsokat, árulókat emlegető nyilatkozatát, mivel az utóbbi hónapok...
Áll bármilyen vizsgálat elé Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja – erről a politikus a Kossuth Rádió...
Farkasházy Tivadar szerint Orbánnak életében kétszer volt szerencséje: először a gazdasági világválság idején, illetve most, amikor a...
Szövetségkötésre hívja Botka László az ellenzéki pártokat. Erről az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 órának adott interjújában beszélt....
Választási szövetségbe, Vörös Zászló alá hívja az ellenzék pártjait, ugyanakkor a demokratikus oldal kollaboránsait, “jószándékú balekjeit” savazza,...
A Jobbik, az MSZP és az LMP összefogását sürgetik értelmiségi körök Róna Péter közgazdász, az LMP programírójának...
A Fidesz szerint azok kritizálják Orbán Viktor miniszterelnököt, akik “aláírtak Sorosnak” és le akarják bontani a kerítést....
Az MSZP felháborítónak tartja, hogy a miniszterelnök közpénzből küldött levelet a határon túli választóknak és azt firtatja,...
Magyarországon egy egészen speciális helyzet alakult ki, mivel egy nyugat-európai szociáldemokrata politikus a saját nemzetében gondolkodik, nem...
Soros György 2002-ben külső támogatást nyújtott Botka Lászlónak, aki akkor Szeged polgármesteri székéért szállt sikeresen ringbe -írja...
Kizárta az MSZP Móricz Eszter XV. kerületi önkormányzati képviselőt. A politikus fellebbez, de valószínűtlen, hogy ügye őszig...
Sértett pulykaként reagáltak az ellenzéki pártok, hogy Benjamin Netanjahu nem hajlandó lefasisztázni Orbánt. Ráadásul hiába van...
Hány országban, városban és bankban vannak még titkos számláik, széfjeik és aranyrúdjaik? – erre a kérdésre vár...
Nem kellett sokat várni és az ellenzéki pártok is megszólaltak az izraeli államfő látogatásával kapcsolatban. Az MSZP...
Humor, móka, kacagás – az MSZP bemutatta 21. századi arcát az egyetemisták és főiskolások velencei fesztiválján....
A Fidesz szerint értelmetlenné és haszontalanná vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben, miután Czeglédy...
Botrány! Skandalum! A vizes vb megnyitója látványos volt, ráadásul senki sem fulladt a Dunába! Mi lesz...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS