Pesti Srácok

Czeglédy, a szocialisták, na meg az átláthatóság

Czeglédy, a szocialisták, na meg az átláthatóság

Etikátlannak és felháborítónak tartja a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy a szocialisták nevében egy "adóbűnöző" hivatkozik átláthatóságra és jár el közérdekű adatigénylések ügyében.

Dömötör Csaba hétfőn, Budapesten újságíróknak úgy nyilatkozott: tárcája gyors vizsgálatot végzett, amelyből az derült ki, hogy Czeglédy Csaba, "a szocialisták egyik meghatározó embere", akit költségvetési csalással, 3 milliárd forintnyi adó megfizetésének elkerülésével gyanúsítanak, legalább három alkalommal járt el a szocialisták nevében közérdekű adatigénylések ügyében. Az államtitkár minden minisztériumot arra kér: adjanak tájékoztatás arról, járt-e a tárcájuknál Czeglédy Csaba, igényelt-e adatokat és ha igen, milyen dokumentumokhoz fért hozzá. Arra a kérdésre, hogy Czeglédy Csaba ezen ügyekben pontosan kiknek a nevében járt el, Dömötör Csaba azt felelte: úgy tudják, hogy az ügyvéd irodájának keretszerződése van az MSZP-vel, de többször járt el képviselők nevében is, például Harangozó Tamás, Botka László kabinetfőnöke nevében. Emlékeztetett: Czeglédy Csabáról már korábban is kimondta a bíróság, hogy adóbűnöző. Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján beszélt arról: a kormánypártok azt kérik a kabinettől, nézzen utána, hogy a hárommilliárd forintos áfacsalással vádolt Czeglédy Csaba milyen közérdekű adatokat kért ki az MSZP és a DK nevében.

Az adatok egy része Harangózótól vagy Czeglédytől eljutott a Magyar Nemzethez, a kérdés csak az, hogy melyikük áll kapcsolatban Simicska Lajos lapjával. Czeglédy Csaba viszont nem csak Botka László kabinetfőnökével, hanem magával a szegedi polgármesterrel is kapcsolatban volt. Botka szombathelyen Czeglédy választókörzetében tartott utcafórumot, utána pedig kettesben is szót váltott az ügyvéddel, mint ahogy az az alábbi képen is látható.

PestiSracok facebook image
Czeglédy Csaba és Botka László. Fotó: nyugat.hu

Az adócsalásért őrizetbe vett ügyvéd korábban több szocialista politikus képviselője volt, többek között Gyurcsány Ferencé, Mesterházy Attiláé és Vadai Ágnesé. Ügyvédi irodájának szerződése is van a párt frakciójával, ezért lehetséges, hogy az ügyvéd más ügyekben is az MSZP, vagy politikusai nevében járt el.

Harangozó Tamás és az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba.

PS/MTI, fotó: nyugat.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.