A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.
Szintén nagyon fiatalon hunyt el (bár Máté Péterhez, és pláne Szécsi Pálhoz, az „Égi Trió” másik két tagjához képest így is többet élt) 1989-ben, az akkor 42 éves Ihász Gábor.
Őstehetség
Aki ugyan – Öcsihez hasonlóan – mára nem merült ugyan a feledés homályába, de messze nincs akkora kultusza, messze nem tekintjük őt annyira az egyetemes magyar poptörténet meghatározó alakjának, mint az Omega, az LGT vagy az Illés tagjait. Pedig bőven ott van azon a szinten. Csakúgy, mint Flipper, Ihász is arra született, minden adottsága arra predesztinálta, hogy gigantikus sztár legyen. Iszonyatosan érezte a zenét, a dalszerzést (a már befutott Máténak és Szécsinek is írt dalokat), pedig abszolút autodidakta volt. Őstehetség.
Foci és zene
Ráadásul nem csak a zenében: focistának készült, már 20 évesen a Vasas felnőtt csapatában volt igazolt játékos, de egy orvosi rutinvizsgálatnál kiderült, hogy szívbetegsége van, ezért az aktív sportolást abba kellett hagynia. (Bátyja, Kálmán szintén a Vasasban játszott, és tagja volt az 1967-ben olimpiai bajnok magyar labdarúgó válogatottnak.) Gábor gyúróként folytatta a csapatnál, és amikor busszal mentek a vidéki meccsekre, rendszeresen hangosan dúdolt a buszon, amiért Mészöly Kálmán eleinte le akarta szállíttatni. (Asszem, kb. el tudjuk képzelni a szavakat is, amiket Mészöly használhatott.) De végül megkedvelték a „házi koncerteket”, miután észrevették, hogy milyen baromi fülbemászó dalokat énekelget.
Ha meghallgatjuk Ihász Gábor életművét, pontosan ezt vehetjük mindannyian észre. Elképesztő dallamérzéke volt. És épp ezért különösen szomorú, hogy ennyire kicsiny ez az életmű. És nem csak a korai halála miatt; pályafutása során mindössze két nagylemeze jelenhetett meg, 1980-ban és 1983-ban. Pedig addigra már vagy tíz éve zenélt és írt dalokat másoknak, Máté és Szécsi mellett többek között Zalatnay Saroltának, Cserháti Zsuzsának, Szűcs Juditnak, Delhusa Gjonnak, (aki az unokatestvére volt) és Korda Györgynek is. És a másoknak írt szerzeményeknél is fejbevágó, hogy mennyire dallamosak, fölbemászóak, slágeresek – még ha nem is lettek nagy slágerek.
Politika
És valószínűleg nem ok nélkül nem lettek azok. Talán Ihász szabad szellemisége, önjárósága, öntörvényűsége is közrejátszott abban, hogy a pártállami rendszer illetékesei a három „T” (támogatott, tűrt, tiltott) közül a „tűrt”-be sorolták. Ha nem is volt olyan megbízhatatlan és link, mint Flipper öcsi, de hasonló karakterű, bohém ember volt ő is. Nagyon érdekes megnézni, hogy ennek ellenére mekkora mélysége van az egyébként könnyed, slágeres, pillanatok alatt dúdolható dalainak. „Elsöpri a szél”, Állj meg kislány”, „Múlnak a gyermekévek”...és személyes kedvencem, a „Csillag vagy nekem”. Nem lehet kibújni a hatásuk alól.
Azt, hogy ez az elképesztően tehetséges, egy szál gitárral a kezében, végtelenül szuggesztíven éneklő ember miért csak a másodvonalban kaphatott helyet, igazából tényleg nehéz megérteni. Illetve a kor politikai viszonyait ismerve kaphatunk csak rá magyarázatot. Nem lehetett valakiből csak úgy sikeres zenész, nem lehetett csak úgy fellépegetni először kocsmákban, aztán egyre nagyobb helyeken, végül valamelyik privát lemezcégnél piaci alapon szerződést kapni, ahogy az nyugaton történt. Itthon csakis a rendszerben, azt többé-kevésbé kiszolgálva, de legalábbis elfogadva lehetett helyet, lehetőséget kapni. Megkerülhetetlen volt a monopolhelyzetben lévő állami hanglemezkiadó vállalat, a Hungaroton, és az azt – Bors Jenő mellett – de facto irányító, ikonikus figura, az imádott-gyűlölt popcézár, Erdős Péter. No meg persze a kultúrpápa, Aczél György, akinek szellemisége az egész magyar közéletet átszőtte. Ebben a közegben egy ilyen vagabund karakter, mint Ihász Gábor, nem igazán találta meg a helyét, s pláne az igazi kibontakozást. Bár halálának okaként az örökölt szívbetegséget nevezik meg, illetve a boncolás kezdődő csont- és tüdőrákot állapított meg, de valójában a benne rejlő, egyszerre introvertált és extrovertált, ettől aztán turbulens lelkivilágú személyiség nem tudott kellően kiteljesedni, és korlátok közé szorítva, pótcselekvésekbe menekülve egy idő után valószínűleg „feladta”.
Sztori
Na, de mi is volt az a „legnagyobb sztori”? Elbeszélések szerint Ihász egyszer piásan autózott a Mercedesével (azt dokumentáltan tudni lehet róla, hogy imádta a különleges autókat), ami akkoriban Magyarországon eleve igencsak nem volt mindennapos. És megállította a rendőr. A pedálok mellé be volt szerelve egy nyomógomb, a két ülés közé pedig egy telefon. Amit ezzel a nyomógombbal tudott megcsörrenteni. És amikor a zsaru igazoltatni akarta, bal lábával diszkréten megnyomta a gombot. „Egy pillanat, elnézést, csak beleszólok, hogy mindjárt visszahívom” – mondta a rendőrnek. Elképzelhetjük, utóbbi mekkorát csodálkozhatott. A 80-as években járunk, és itt ez a fószer, akinek nemhogy Mercédesze van, de abban még telefonja is... vajon kicsoda, miféle fontos ember lehet ez? „Á, tiszteletem, ezredes elvtárs. Visszahívom mindjárt, csak épp megállítottak és igazoltatnak... Nem, dehogy, az égvilágon semmi gond... a világért se szidja le, ezredes elvtárs, a közrendőr a munkáját végzi, ez a dolga...” A rendőr eddigre már verejtékben úszott. Végül az „ezredes elvtárs” haragja nem sújtott le rá, ahogy ő sem büntette meg Ihász Gábort, hanem a lehető legudvariasabban továbbengedte.
Hogy igaz-e a sztori? A forrás már sajnos szintén nincs köztünk, de kettejük ismeretségét tekintve abszolút hitelesnek vehetjük, és teljesen meggyőző is volt, amikor személyesen elmesélte. Vagy ha esetleg mégsem volna igaz, akkor is tekinthetjük annak; Ihász Gábor személyiségéhez, zsenialitásához tökéletesen passzol.
Vezető kép: MTI
