poptörténet
A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot. A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (I. rész) – Uhrin Benedek
Fú, de rég írtam zenéről... Egész konkrétan 3 és fél évvel ezelőtt, 2020 januárjában mutattam be hét olyan magyar lemezt, amelyeket nagy valószínűséggel kevesen hallottak, pedig érdemes; és ígértem, hogy bemutatok majd tizenöt másikat... na, ez azóta sem történt meg. Talán egyszer majd ezekre is sor kerül. A minap azonban egy teljesen más témához anyagokat keresve felmerült egy név, róla pedig eszembe jutott jó néhány további...akik valaha híresek, tehetségesek, ígéretesek, különlegesek, stb. voltak, de méltatlanul feledésbe merültek. És néhányuknál akár még némi politikai szálat is találhatunk.