bors jenő
A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot. Miért kellett köréjük gyújtani az erdőt? – Aczél, Bors, Kardos, Komlós és Erdős elvtársak a halottak élén
Alkoholista, agyonlőtt, öngyilkos és halálra „szekált” írók, művészek, zenészek – valójában ezt hagyta ránk az aczéli rendszer.Ez történt azokkal, akik nem voltak velük. Akik mások voltak. Halott gyerekek, meg nem született könyvek, meg nem jelent albumok lebegnek valahol fent az égen, és – hogy Ruttkai Évát idézzem Latinovitscsal kapcsolatban – nekünk „nincs módunk ezt befogadni”. Nincs módunk elfelejteni. Nem szabad elfelejteni. És nem hagyhatjuk, hogy még egyszer megtörténjen. Mert az egy dolog, ha a gerincünket megpróbálják eltörni. De ha a lelkünket is ellopják, onnan már nincs visszatérés. Vezércikk. Koncz Zsuzsa Kádárék Béketanácsában – Aczélék gyémántja és "elfelejtett" apósa, Boldizsár Iván
Sokan ragaszkodtak Bors Jenőhöz, a Hanglemezgyár vezetőjéhez azután, hogy a rendszerváltást követően elküldték az állami cég éléről. Koncz Zsuzsa minden megszólalásában kifejtette, mennyire közel áll hozzá és ennek ismerjük az okát. Az énekesnő lemezei sorra megjelentek a Kádár-diktatúrában, a hatvanas évek végétől következetesen felépítették, szabadon utazhatott, a tévében, a nyomtatott sajtóban rengeteget reklámozták, és ezt meg is hálálta. Bár nem szívesen beszél róla, apósa, Boldizsár Iván a rezsim befolyásos kultúrdiplomatája volt. Rákosiék, majd Kádárék fontos embere, aki a hálózathoz tartozott. Nyilvánvaló, hogy a házasságnak is kulcsszerepe volt abban, hogy megnyílt az énekesnő előtt az összes ajtó. Ennél is beszédesebb, hogy Koncz Zsuzsa még a nyolcvanas évek elején- közepén is kiállt a rezsim mellett. Tagja volt az Országos Béketanácsnak, fel is szólalt a kommunisták gyűlésén. A Béketanács elnökhelyettese ekkor is Boldizsár Iván volt. Az énekesnő a mai rendszert diktatúrához hasonlítja, de talán már elfelejtette, hogy milyen sokat köszönhetett a valódinak. Konczék kiálltak a külkeres, moszkovita vezető mellett, Róna Péter pedig beszállt az új cégébe – Amikor leváltották a dollármilliós üzletre készülő Bors Jenőt
Tizenötmillió dolláros üzlettől esett el a hanglemezgyáras Bors Jenő akkor, amikor az Antall-kormány 1990 nyarán leváltatta. Landler Jenő Moszkvában született, külkeres unokájáért kiálltak az általa támogatott zenészek, mások mellett Bródy, Koncz és Presser, valamint az a Kocsis Zoltán, aki egyenesen diktatórikus döntést emlegetett. A magát már átmentettnek tekintő Borsnak fájhatott a pofon, éppen akkor készült összeállni a világhírű EMI-vel, a létrehozott céget ő vezette volna. Végül így is történt: az egykori cenzor az amerikás-magyar bankárral, Róna Péterrel közös kiadót alapított, amely valóban összeállt az EMI-vel. Első két lemezszerződését régi harcostársával, Koncz Zsuzsával és régi "ellenfelével", Nagy Feróval írta alá. Kutatásunk során az is kiderült, hogy Kocsis sem véletlenül állt ki annyi cikkben Bors mellett, ő is beszállt a cégbe. Bár Bors szerint a Hanglemezgyárat sikeresen vezette, valójában százmilliós veszteséget halmoztak fel a segítségével. Galla Miklós akkor bátor cikkben támadta Bors Jenőéket, röviden felsorolva, hogy hány karriert tettek tönkre, és mennyire csak a saját zsebüket nézték végig. Bors válasza aljas és cinikus volt: leantiszemizta az amúgy szintén zsidó származású előadót. Boros Lajos, az "erkölcsi nulla", a "tégla" – Így lett a KISZ dalnokából a Hanglemezgyár cenzora
Boros Lajos, a ma is népszerű "Lali király" a Danubius Rádiónál, Bochkor Gábor társaként lett igazán ismert. A hetvenes években még politikai csasztuskákat énekelt, olyan gyengén, hogy azt még az akkori sajtó is kritizálta. A KISZ egyik kedvence eredetileg mérnök volt, de olyan jól helyezkedett, hogy 1973-ban már ő is kimehetett a berlini VIT-fesztiválra. Egy másik rendszerkedvenc duó szerint Boros feljegyzéseket írt róluk, ők ezért nem mehettek a következő VIT-re, Kubába, holott Fidel Castro öccse is rajongott értük. Ők egyszerűen "téglának" nevezték Borost. Tény, hogy Boros jól helyezkedett, mert a Hanglemezgyárnál folytatta, ahol Bors Jenő és Erdős Péter befolyásos munkatársa lett. Galla Miklós szerint Boros "erkölcsi nulla" volt, és szándékosan gyereklemezként adta ki az albumukat. A ma már kevéssé ismert, de akkor nagyon népszerű Névtelen Nulla szerint nekik is Boros tartott be, legnagyobb sikereik idején nem adta ki a lemezüket, és később is C kategóriásak lettek. Boros Lajos ismeretlen története. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.