Pesti Srácok

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

null

Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Szögezzük le: az, hogy ki miként éli az életét, kivel hál, és hogyan tartja, vagy nem tartja meg a házastársi esküjét, magánügy. Ha ebben az ügyben csak arról lenne szó, hogy a Jobbik elnöke hűtlenkedik, az nem is volna a sajtó hasábjaira való, bár tegyük hozzá, hogy a balliberális médiát akkor nem zavarta a magánélet szentsége, érinthetetlensége, amikor Borkai Zsoltot vagy Szájer Józsefet kellett ízekre szedni.

Jakab Péter viselkedése, és vagdalkozó hazudozása azonban annak fényében, ahogy naponta moralizálva próbál leckét adni tisztességből, becsületből, és játssza a tisztes háromgyerekes családapát, azért mégiscsak bicskanyitogató. Ehhez tegyük hozzá: ha családon kívüli életet folytatva még a csokot is felvette, az a pofátlanság netovábbja.

Jakab és Molnár a Csóka utcai lakásnál. Fotó: Bors
PestiSracok facebook image

De ki is ez a Jakab Péter feleségénél, gyermekei anyjánál jóval fiatalabb nő, akivel most a címlapokra került?

A PestiSrácok.hu megtudta, hogy Molnár Enikő a Jobbik ifjúsági szárnyától érkezett. Tíz éve került a Jobbik Ifjúsági Tagozatába (IT), illetve az V. kerületi alapszervezethez. A Kúria utcai irodában rendszeresen megfordult. Később a V. kerületben működő, Jobbikhoz köthető online rádió, a Hazatérés Rádió egyik műsorvezetője lett. A Jobbik IT-sek törzshelye a Bajcsy-Zsilinszky úton egy pinceklub volt. A fiatal jobbikosok ott szórakoztak és ismerkedtek, próbáltak közelebbi kapcsolatba kerülni a párt vezető politikusaival. Molnár Enikőt és barátnőjét is gyakran látták ott a társaságban.

Jobbikos szilveszteri buli – ide még párját, Szilárdot is magával vitte a nő. Fotó: olvasónktól

A hölgy munkahelyeit tekintve is kalandos múltra tekinthet vissza. Volt ellenőr a BKV-nál, majd postáskisasszony. Utóbbi helyen ismerkedett meg párjával, H. Szilárddal, akivel három gyermekük született, az első 2014-ben. Eleinte próbálta családját is közelíteni a Jobbikhoz: a jobbikos bulikra, például szilveszterre is családosan érkezett.

Újabb jobbikos szilveszter. Fotó: olvasónktól

Molnár Enikő, aki aztán Jakab kabinetfőnökeként került a csúcsra, nem mondhatni, hogy kedvelt lenne a Jobbik köreiben – mondta a párthoz közeli, névtelenséget kérő forrásunk, aki a PestiSrácok.hu-t a nő múltjába is beavatta. Mint mondta, a kabinetvezetőnek igencsak nagy hatalma lett az utóbbi években a Jobbikban. Több régi párttaggal való szakításhoz is köze lehetett.

– fogalmazott forrásunk.

Azt ugyebár tudjuk, hogy Jakab Péter családjával felvette a csokot. Kíváncsiak voltunk, hogy a szintén háromgyermekes kabinetvezető, Molnár Enikő is élt-e a lehetőséggel. Ezért írtunk a Jobbik sajtóosztályának. Azt is megkérdeztük, pontosan milyen címen birtokolják azt a lakást, ahol Jakabot és Molnárt lencsevégre kapták; saját lakás, esetleg bérlemény, és a párt, vagy esetleg valamelyik érintett a tulajdonosa vagy bérlője. Kíváncsian várjuk a választ azon kérdésünkre is, hogy Molnár Enikő a szóban forgó lakásban lakik-e a gyerekeivel, vagy tőlük távol tartja munkaéjszakáit a Jobbik elnökével.

Vezető kép: Molnár Enikő és párja első gyermekükkel 2014-ben, akit még két kicsi követett. Fotó: olvasónktól

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.