jakab péter
Nem maradt pártja Jakab Péternek, aki jövőre immár Gyurcsánnyal eshet ki a parlamentből
Az első munkanapomon ott ülnek majd a fideszesek az irodám előtt, mint a verebek és várják a sorsukat - mondta egykor a szépreményű Jakab Péter, akinek először a Jobbikból kellett távoznia, most pedig a már-már elfeledett szájhős azzal került be a hírekbe, hogy a bíróság végelszámolást rendelt el új egylete, a Nép Pártján Mozgalom Egyesülettel szemben. Összenő, ami összetartozik, Jakab most Gyurcsánynál keres menedéket. Igen, ez az a Gyurcsány, akinek ámokfutása miatt jött létre a Jobbik. Skót duda: milliókért ücsörög a tiszás EP képviselő, mégis inkább a postások munkájára fáj a foga (VIDEÓ)
Előbukkant barlangjából Jakab Péter, aki azzal dicsekszik a közösségi médiában, hogy sarokba állította Polt Péter legfőbb ügyészt egy bizottsági ülésen a korrupcióval kapcsolatban. A krumplikirály csak azt felejti el, hogy az emberek tisztában vannak vele, hogy a politika része a világ minden táján a korrupció, ezzel választást eddig sem lehetett nyerni. Főleg akkor nem, ha a mélyen tisztelt ellenzék csak beszél erről, bizonyítani nem tudják. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, de kitértünk az eddig a rezsicsökkentést támadó tiszás EP képvsielőre, aki azért panaszkodik, mert bántja őt a magyar média és egyébként is sokat kell ülnie a munkája során. Ő inkább postás lenne, aki jön-megy hatalmas batyujával és valljuk be a nap végén nem kaviárt eszeget és martinit iszogat jókedvében, vastag pénztárcával. Végül a politikusok tökét vettük elő, ugyanis amíg Magyar Péter faragja és vakarja, addig az agrárminiszter termeszti. Micsoda humorzsákok ezek az öltönyös figurák, de vajon miért osztja meg a legtöbb politikus a magánéletét, a tökfaragását, a palacsintasütési technikáját a közösségi médiában? Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.