jakab péter
Karácsony gyereket állított az ünnepekre, hogy megvédje a fákat
Nem, aki ezt a címet adta nem részeg, bár lehet hogy ha mi is letolnánk egy unicumot, mint Karácsony mielőtt Gyurcsánnyal tárgyal, könnyebben értelmeznénk a főpolgármester online megnyilvánulásait. Az a digitális környezetszennyezés ugyanis, amit GeLgő művel nagyobb lábnyomot hagy, mint kéttucat műfenyő.Jakab Péter megtalálta a lélekállatát
Amikor azt hinné az ember, hogy a baloldali politikai élet szürrealitását nem lehet jobban fokozni annál, hogy egy egyiptomi származású DK-s Nagy-Magyarország térképpel a háta mögött támadja Gyurcsányt, akkor előáll Jakab Péter lapot húz tizenkilencre és inasba rak mindenkit. A prolihuszár ugyanis megtalálta lélekállatát, aki éppen úgy váltogatja a színeit, mint ő maga.Keményebben kampányol Jakab Péter a határon túli magyarok ellen, mint anno a szocik
Emlékeznek még amikor a Jobbik előszeretettel használta a Nagy-Magyarország térképet szimbólumaként? Akkor még azt hihettük, hogy számítanak nekik a határon túli magyarok, de úgy tűnik már akkor is voltak olyanok, akiknek ez csak az imázs része volt. Ilyen lehetett Jakab Péter egykori pártelnök, aki ma erősebben kampányol a határon túli testvéreink ellen, mint 2004-ben Gyurcsány Ferenc és bandája.Jakab Péter a Gyurcsánnyal való összefogásra próbálja rábeszélni Magyar Pétert
A nagy bölcs, Jakab Péter szólalt meg most a tegnapi Magyar Péter interjú után és próbálta nyugtatni utódját, hogy jobb, ha megszokja a támadásokat, ő ezeken már túl van. Ahogyan azon is, hogy pereket indítson, de úgy látja nem ez a megoldás, hanem az Orbán-rendszer leváltása. Ezt viszont csak összefogással lehet, amibe ha a Tisza Párt nem megy bele, akkor nem lehetséges nyerni.Skót duda: milliókért ücsörög a tiszás EP képviselő, mégis inkább a postások munkájára fáj a foga (VIDEÓ)
Előbukkant barlangjából Jakab Péter, aki azzal dicsekszik a közösségi médiában, hogy sarokba állította Polt Péter legfőbb ügyészt egy bizottsági ülésen a korrupcióval kapcsolatban. A krumplikirály csak azt felejti el, hogy az emberek tisztában vannak vele, hogy a politika része a világ minden táján a korrupció, ezzel választást eddig sem lehetett nyerni. Főleg akkor nem, ha a mélyen tisztelt ellenzék csak beszél erről, bizonyítani nem tudják. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, de kitértünk az eddig a rezsicsökkentést támadó tiszás EP képvsielőre, aki azért panaszkodik, mert bántja őt a magyar média és egyébként is sokat kell ülnie a munkája során. Ő inkább postás lenne, aki jön-megy hatalmas batyujával és valljuk be a nap végén nem kaviárt eszeget és martinit iszogat jókedvében, vastag pénztárcával. Végül a politikusok tökét vettük elő, ugyanis amíg Magyar Péter faragja és vakarja, addig az agrárminiszter termeszti. Micsoda humorzsákok ezek az öltönyös figurák, de vajon miért osztja meg a legtöbb politikus a magánéletét, a tökfaragását, a palacsintasütési technikáját a közösségi médiában?Megbecsülhettük volna Pétert, mert Péter még nála is rosszabb
Hollywood sosem volt a keresztény-konzervatív értékrend élharcosa, sőt, valójában kifejezetten precíziós hatalomgyár benyomását keltette mindig is. Ennek ellenére alkalmasint a szerzők inkább önmaguk szórakoztatását helyezték előtérbe az ideológiai indoktrináció helyett, ebből pedig olyan tartalmatlan, mégis kedvesen bohókás filmek sültek ki, amelyekről mindenki tudta, hogy miért születtek, de valahogy kiforratlan csekélységükből adódóan senki sem tekintett fenyegetésként rájuk. Éppen mint egy Rottweiler kölyök, amitől alapvetően illene tartani, mégis a legkisebbek is bátran húzogatják a bajszát. Ez a felvezetés talán túl hízelgő Márki-Zay Péternek, de a magyar közélet egyszemélyes Dumb és Dumber castja mindenképp egy teljesen más kategóriát képviselt, mint Magyar Péter.Hol vannak a zöldpolitika nagy szószólói a gátról?
Amiről nincs kép, az meg sem történt. Ezt a következtetést lehet levonni az elmúlt pár napból, ugyanis jobb és baloldali politikusok egyaránt a gátakon vannak, pakolják, lapátolják a homokzsákokat és persze szokásukhoz híven jókat rúgnak egymásba, de legalább a kezük is jár, amiről képek sorát láthatjuk. Viszont érdekes módon a parlament zöld pártja, az LMP nem ad hírt arról, hogy segítenék az árvízi védekezést, de a párbeszédes Szabó Rebeka és az expárbeszédes Tordai is úgy tesznek, mintha eseménytelen lenne a szeptember. Mindeközben Jakab Péter a vasárnapi reggelivel és a Schadl-üggyel van elfoglalva.A csicskamajdan Péterkéi
Aki életében költözött már, az tudja, hogy milyen érzés, ha elhagyjuk a gyermekkori házat, otthagyjuk a kutyánkat, aki gyerekkorunk óta a miénk volt, mi neveltük, mi tanítgattuk, aztán ha valamikor ismét hazamegyünk, azt látjuk, hogy a szomszéd gyerekre már jobban hallgat, mint ránk. Éppen ezért Jakab Péter Tisza-párt iránt fellángolt szerelme okán most egy kissé megsajnáltam Gyurcsány Ferencet. Nehéz lehet neki, hogy ilyen sokáig kellett idomítani a Jobbik volt elnökét, erre most valaki más lábához dörgölőzik...Jobbik-alelnök az ellenzékről: vannak olyanok, akik továbbra is a roncsokba kapaszkodnak és egy szigetet keresnek (Videó)
Mint ismert, a június 9-i EP-választáson a Jobbik népszerűsége a vártnál is nagyobbat zuhant, immár a szavazatok egy százalékát sem tudták begyűjteni. A mikropárt tisztújító kongresszusán Adorján Bélát választották a párt elnökévé, miután Gyöngyösi Márton nem indult a posztért. A bukott jobbikos vezető már nem is szerepel a párt hivatalos weboldalán. Lapunknak a Jobbik alelnöke Z. Kárpát Dániel elmondta, hogy nincs ismerete Gyöngyösi tagsági viszonyáról, de a felsővezetésben és a napi döntéshozatalban már nem vesz részt. A politikus beszélt a párt jövőjéről, a júniusi EP-választás utáni kihívásokról, továbbá arról, hogy szándékoznak-e a jobbikos politikusok csatlakozni a Magyar Péter pártjához. Részletek a videóban.Ajánljuk még

















