jakab péter
A Percember Petik nagy hete: kormányváltást az önkormányzati választásokon! – Karanténvlog
Erős hetünk volt, hiszen egyes ellenzéki dollárbébik már kellően elfáradtak, így a kutya sem volt kíváncsi rájuk, érkeztek azonban új szereplők, valaki pedig reaktiválta magát. De kétségkívül elmondhatjuk, hogy általában a DK a nyertes, akik a bolsevik propagandát a magyar társadalom nyelvcsapjára öntve, folyamatosan okádásra ingerelve tartják magukat felszínen. Rónai Sándorék most is összehozták az egyre unalmasabb fröcsögést, amit a legostobább gyurcsányista szektatagokon kívül más már nem vesz komolyan. De a Petik hete most jött el, hiszen Jakab Péter olyannyira reaktiválta magát, hogy lassan királykoronázására készül és az ATV-ben annak örvendett, hogy pártját 2 százalékosra mérték, amivel több ellenzéki pártot már megelőzött. Ebből a krumplikirály szerint egyenesen következik, hogy a Parlamentet fel kell oszlatni, ráadásul a júniusi EP- és önkormányzati választásokat követően, aminek semmi köze az országgyűlési választásokhoz. De nem Jakab volt az egyetlen, aki királykoronázással egybekötött önömlengést tartott, hiszen Magyar Péter annyira megszerette magát az évtizedek alatt, és annyira örül, hogy vele foglalkoznak, hogy semmitmondóan magabiztossá vált. A Karanténvlogot még a március 15-i események előtt vettük fel, így azt a teljesítményét nem is tudtuk górcső alá venni, ám amit előtte művelt, pont elegendő munícióval szolgáltatott számunkra. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!Magyar Péter atombombát ígért, de csak egy vizes petárda volt nála
Magyar Péter beígérte az atombombát, de azóta is csak vizes petárdákat dobál a jobboldalra. A 444 és Telex szalagcímeinek szigorú tekintettel való felböfögésén túl nincs valós teljesítménye, és erre már az ellenzék is kezd ráeszmélni. Kérdés, hogy hány embert tud összeszedni március 15-re. Ezalatt Jakab Péter a Partizánban öt órán át részletezte, hogy rajta kívül mindenki hibázott a 22-es választás közben, előtt és után. Szomorú világot élünk, ha a Partizánnak már Jakab Péterrel kell foglalkoznia, de az is lehet, hogy keresik az új messiást? Szerencsére nekünk nem kell csak velük foglalkoznunk, sok más érdekességről beszélgettünk Vincze Emíliával itt, a pár napja indult #konzervatív YouTube-csatornán.Skót duda – Nagy a nyomás a homoszexuálisokon, hiszen mindenki nekik akar kedvezni a szavazatukért cserébe (VIDEÓ!)
Karácsony Gergelyt mélységesen felháborítják az óriásplakátok az épületeken, amiket, ha kell, sajátkezűleg tépne le. Csakhogy ezekért a hirdető igen sokat fizet, amit már csak azért is tudhatna, mert az ő hivatala is kiad egy óriási felületet, de erről nem beszélt. Ahogyan arról sem, hogy a magyar politikatörténet legnagyobb óriásplakátján szellemi vezetője, Gyurcsány Ferenc mosolygott vissza az emberekre. Mindeközben egy újabb politikai celeb sétált be a Gulyás Marci-féle showműsorba, akinek a neve nem más, mint Jakab Péter. Mivel a prolihergelő politikus korábban Osváth Zsolt kanapéján is megfordult, meg sem lepődünk, hogy már szereti a melegeket, sőt, házasítaná is őket, de még gyerekeket is adna nekik örökbe. Jakab ettől a kijelentésétől minden bizonnyal azt várja, hogy bevonzza a követőtáborába a homoszexuálisokat, de szerintünk kicsit elszámolta magát, mert már vagy három ballib párt pályázik rájuk. Annyi meleg pedig, amennyit igazságosan el lehetne osztani közöttük, talán nincs is Magyarországon. Végül a Budapesten elszaporodott patkányokról beszélgettünk az e heti Skót dudában, de mi nem a Fidesz-szavazókra gondoltunk, mint Bangóné.Jakab Péter belerúgott a határon túli magyarokba, majd a melegek alá nyúlt
A bukott jobbikos politikust is felkarolta egy interjú erejéig a Partizán showműsor házigazdája, Gulyás Marci, aki több mint öt órán keresztül faggatta erről-arról Jakab Pétert. A beszélgetés során kiderült, hogy Jakab nézeteket váltott és már támogatná a homoszexuálisok örökbefogadását, amiről VV Zsolti példája győzte meg. A határon túli magyarok viszont már szúrják Jakab szemét, a szavazati jogukkal nem ért egyet, aminek nyilván az az oka, hogy nem rá voksolnak.Kocsmai igazságok – Az ellenzék sikeresen megidézte Jakab Péter szellemét!
És szegény Péter meg ott bolyong a Jobbik elvett lelkének szellemeként a parlament folyosóin és szenved, mert ő már nem üvöltözhet, sértegethet, pedofilozhat, mert már nincs pártja, frakciója, csak egy független képviselő. És nem vigasztalja, hogy az őáltala és persze Hadházy Ákos által kidolgozott "kőbunkó, eszeveszett ellenzéki képviselő" stílusban nyomja az egész balliberális ellenzék. A tegnapi parlamenti napon sem alkotott maradandót az ellenzék, hacsak Jakab Péter emlékének ápolását nem tekintjük az évkönyvekbe kívánkozónak. De térjünk vissza Ferenchez és az ő csodás országlásához. Gyurcsány gyerekek ellen viselt hadjáratának sok lépése volt: mindent megtettek, hogy a magyar középosztályban ne szülessenek gyerekek, de idézzünk fel egy nem anyagi jellegű, hanem a hagyományos nemi szerepek, a normális család elleni támadási kísérletet, amit bizonyára kitörölt már az emlékeinkből a jótékony feledés. Emlékeznek az 1-es és a 2-es szülőre? Feriék messze megelőzve a korukat, valamikor 2008–2009 táján törölni akarták az anya és az apa kifejezést a jogszabályokból. Miután Feri idején sem csupa pszichopata dolgozott a minisztériumokban, a dolog még tervezetként kiszivárgott és a botrány még egy szöget vert a liberális pártok koporsójába a 2010-es választásokon. Szóval ennyit a liberálisok "gyermekszeretetéről": szavazzon rájuk az, akinek 1-es, meg 2-es szülője volt. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.A 7+1 legkomolyabb antiszemita támadás Magyarországon (2. rész)
Az 1. részben láthattuk, hogy a nyugati antiszemitizmus, amely gyakorta a zsidók személyes fenyegetésével, testi inzultálásával, megverésével, nem egyszer akár meggyilkolásával jár, semmiség a magyarországi antiszemitizmus rettenetéhez képest. Idehaza már Soros elleni plakátok felragasztásáig fajult a helyzet, így nem csoda, ha a Fejlett Nyugati Világ (és az olyan kihelyezett csicskái, mint például Panyi Szabolcs) teljes döbbenettel szemlél minket. Talán csak illemből nem mondják, hogy idáig még a haláltáborokat felállító németek se merészkedtek, de, hogy így gondolják, az biztos. Sajnos az eddig felsorolt három, brutális antiszemita támadás nem a teljes lista, itt van még további öt vérfagyasztó agresszió.A 7+1 legkomolyabb antiszemita támadás Magyarországon (1. rész)
Lehet, hogy Németországban a '30-as éveket idéző falfirkákkal fenyegetik a zsidókat, meg leütik a kipát a fejükről, és akkor még jól megúszták, mert Kanadában gyújtogatnak a zsinagógáknál, Franciaországban pedig már tíz éve is zsidó iskolánál lőttek le gyerekeket... Na, de Magyarországról hallottál már? Az ám az igazán durva hely! Ott úgy tombol az antiszemitizmus, hogy attól minden felvilágosult nyugati demokrata azonnal a hetes cikkelyre gondol. Nem, nem arról van szó, hogy Gyöngyösi Márton hirtelen listába rendezte volna a David Pressman nagykövetségi széderestjén talált zsidókat, hanem ennél sokkal komolyabb dologról. Olyan rémisztő antiszemita támadások tarkították a magyar közéletet a rendszerváltás után, és különösen a jobboldali kormányok regnálása alatt, hogy ideje számot vetni a közelmúltunkkal. Írásomat Panyi Szabolcsnak ajánlom hálával, amiért fáradhatatlanul ráébreszteti a nyugati közvéleményt és minket, magyarokat is a bűnös mivoltunkra.Donáth Anna hányingert kapott a hazug Gyurcsánytól, de tavaly még egymást átkarolva, közösen akartak kormányozni – Karanténvlog
Tipikus kommunista események tanúi lehettünk újra, amikor az elvtársak ismét egymásnak estek, hiszen vége Donáth Anna baráti pertuinak az Apró-klánnal, a bolsevikoknál ciklikusan előkerülő szalámizás elérte a frontvonalakat. A Donáth és Apró család harca még az ötvenes években kezdődött, azóta annyi változott, hogy már nem tudják egymást széklábakkal agyonveretni, vagy felakasztatni, még börtönbe se nagyon sikerül benyomni a veszélyessé váló elvtársat. A Karantén pedig lélegzetét visszafojtva figyelte az újabb nagy balhét, ami ezeknél az embereknél mindig előjön. A közös konc ígérete ugyan egy ideig együtt tartja a bandát, egy a vörös zászló, egy a proletár tábor, azonban ha nincs sikerélmény, rögtön egymással számolnak le, mert valamit azért kell csinálni. Donáth Anna, a Momentum valódi elnöke megmondója hetek óta szidja a Demokratikus Koalíciót, hasonló düh árad a szavaiból, mint azoknak az embereknek, akiket megnyomorított a Gyurcsány-szekta. De mennyire hiteles ez? A Karantén szerint semennyire, hiszen Donáth ismét hülyének nézi az embereket, másfél évvel korábban ugyanis az összefogás erejére hivatkozott, a közös ellenzéki kormányzásra, ahol végre a becsület és a tisztesség kerül hatalomra. Vajon milyen kormányzás lett volna ez, milyen tisztesség, amikor azok kezét fogta, akik a mostani szavai alapján hazug és tisztességtelen emberek, akik átverték a magyarokat. Ezek után hogy higgyen neki bárki? Hazugságról beszél az a Donáth, aki letagadta, hogy a magyargyűlölő Jourovával egyeztet, majd pár nappal később lebukott, egy momentumos konferencián ugyanis elismerte, hogy három naponta hívják egymást Jourovával. A Karantén szót ejt a magyar fociról is, arról, hogy a baloldal jó része saját magát zárta ki a közös szurkolásból, valamint a DK újabb "szociáldemokrata" agymenése is bekerül adásunkba. Végül Peti bohóc zárja a Karanténvlogot, hiszen a levitézlett exjobbikos népgyűlést hirdetett, ahol húszan akarták a Duna virtuális jegén királlyá koronázni a krumplikirályt. Tartsatok most is velünk iratkozzatok föl csatornáinkra!Jakab Péter népgyűlése kínos érdektelenségbe fulladt Csepelen (PS-videó!)
Úgy tűnik, a néppártosodás útjára lépett Jakab Péter. A politikus bemutatta Csepelen új formációját, a Nép Pártján nevű pártját. Az úgynevezett népgyűlésre nem sokan jöttek el, de Jakab Péter szerint nem a mennyiség, hanem a minőség számít. A PestiSrácok kérdésére válaszolva kifejtette, hogy nyilván azért voltak kevesen a rendezvényen, mert félnek a hatalom retorziójától. Azonban erre is van megoldása: ha az emberek nem mernek kijönni, "házhoz is megyünk" - mondta.Ajánljuk még
















