jakab péter
Zsidó származása miatt nem lehetett a Jobbik képviselőjelöltje Jakab Péter
Jakab Péternek zsidó származása miatt nem engedte a Jobbik, hogy képviselőjelöltként induljon a 2014-es választásokon – vallotta be a Hír TV-nek adott interjúban a politikus. Jakab Péter szerint a döntést azzal magyarázták, hogy nem fordulhat elő még egy Szegedi Csanádhoz hasonló eset.Jakab: akárki is fizette is Márki-Zay Pétert, a Fidesznek tett vele szívességet, nem az ellenzéknek
Élesen reagált a Jobbik egykori elnöke Márki-Zay Péter vele kapcsolatos kijelentéseire a Facebookon. Mint Jakab Péter írta, nem igaz, hogy nem vett részt a kampányban, és hogy a pártelnöki értekezletekről együtt ment volna ki Gyurcsánnyal dohányozni. Kiemelte: Márki-Zay azon állítása sem igaz, hogy az ellenzék tudott a külföldi pénzekről.Jakab Péter mellett tért vissza a nemrég szabadult drogos orosházi aktivista
Erősnek tűnhet a fenti cím, de még nem is tartalmaz minden jelzőt, amelyre igazoltan szert tett G. Mihály, akit a Jakab Péter orosházi látogatásáról posztolt fotón szúrtunk ki. Jakab büszkén pózol a szelfin, a Nép Pártján Mozgalom országjáró körútjának Békés megyei állomásán, tizedmagával. Csak a képen mögötte, bal szélen álló G. Mihály villantott nála szélesebb mosolyt, talán ezúttal annak örömére, hogy letudva büntetését, ez a fotó nem a police.hu körözési listáján fog visszaköszönni. Tavaly szeptemberben még a Gyulai Törvényszék adott ki ellene elfogatóparancsot, büntetés-végrehajtási bíró elrendelésére, egy kábítószeres ügyben.Nincs elég támogatója, ezért Dobrev ellenállásra és káoszteremtésre buzdítja a híveit a hatalom megszerzéséért (Karanténvlog)
Egyre gyatrább megoldásokkal próbálkozik a többször is levitézlett ellenzék, akik egyetlen dolgot nem tudnak: alternatívát felmutatni. Gyalázkodni, hergelni, káoszra és anarchiára buzdítani igen, mindig mindenre nemet mondani, a pozitív üzenetek és valódi megoldási javaslatok azonban hiányoznak. A Karanténvlog meg sem lepődött azon, hogy Gyurcsány Ferenc felesége már ott tart, hogy ellenállásra buzdítja híveit, hiszen ha nincs elég támogató, akkor csak az erőszakos hatalomátvétel marad a régi kommunista reflexeket a családtól magába szívó Dobrev Klárának és csapatának. A demokrácia fontosságáról papoló Gyurcsány-szekta most sem hazudtolta meg magát, hiszen a háborús helyzetben, az energiaválság közepette az a legfontosabb teendőjük, hogy a munka megtagadására, ellenállásra hangolják a társadalmat. A komolyan vehető kategórián kívül Jakab Péter is hasonló mélységekbe evezte lékekkel teli magányos ladikját, hiszen a nulla százalékos mozgalmával és mamuszos szeretőjével kérkedő pártromboló továbbra is fel akarja oszlatni a parlamentet, magasról ejtve 3 millió Fidesz-szavazó és a közel 2 millió ellenzéki szavazó akaratára, akik a demokrácia alapszabályai szerint négy évre döntötték el, hogy kiknek és milyen arányban szavaznak bizalmat. Ebbe a körbe Jakab Péter nem tartozik bele, ezért ő is diktatórikus eszközökre vágyik, a magyar emberek döntése nem érdekli, miközben rájuk hivatkozik. A budapesti főpolgármester is vendégségbe érkezett a Karanténhoz, hiszen a szerdai Fővárosi Közgyűlésen ismét bebizonyította, hogy miért volt óriási hiba bármilyen posztra megválasztani. Végül Cseh Katalin szokásos és sorozatos hazaárulása is szerepet kapott: benne továbbra sem lehet csalódni, mindent támad, ami a magyaroknak jó, egyetlen életcélja, hogy keresztbe tegyen a magyar nemzetnek. Tartsatok most is velünk!Jakab Péter elvitte a „munkalakás” egyik kellékbilincsét, hogy Völner Pál nyakába akassza a tárgyalási szünetben
Inkább kínos, mint jól sikerült performanszt mutatott be Jakab Péter, a Jobbik levitézlett ex-elnöke, a Schadl–Völner-per előkészítő tárgyalásának harmadik napján. Ötletének lényege, hogy egy bilincset akaszt Völner Pál nyakába, miközben azt sérelmezi, hogy a volt államtitkár szabadlábon védekezhet. Az izzadságszagú igyekezet láttán elsősorban az merül fel a Facebook-videó kapcsán, ugyan honnan van ilyen szép, méretes bilincse az exelnöknek. Talán a hírhedt „munkalakás” egyik kellékéről lehet szó? Ebben az esetben viszont köztisztasági okokból sem igazán jó ötlet más emberek nyakába akasztgatni.Jobbik: Jakab Péterrel már nincs értelme kampányolni (Videó)
Jakab Péter balra el, így távozott a Jobbikból a Gyurcsány-párt irányába – hangoztatta Lukács László, a Jobbik alelnöke keddi sajtótájékoztatóján, ugyanakkor 2024-re vonatkozóan nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy akár DK-s politikusokkal működjön együtt pártja. Ezzel együtt az alelnök irányváltást hirdetett meg, amelynek lényege, hogy pártpolitikusok helyett civilek mögé állna be a Jobbik, ez azonban nagyon úgy tűnik, hogy inkább csak a leamortizálódott pártszervezet újraépítésére tett kísérlet.A Jobbik azt állítja, hogy Molnár Enikő hazudik
Egymásnak üzenget a Jobbik és Molnár Enikő, a párt korábbi kabinetfőnöke annak kapcsán, miért maradt el a decemberre meghirdetett kongresszus. A Jobbik azt állítja, Molnár hazudott, amikor azt írta, azért nem volt rendezvény, mert a pártban már „egy életképes kongresszust, sőt semmilyent nem tudnak tartani” Jakab Péter megpuccsolása után – írja a Magyar Nemzet.Nem tűri és nézi tétlenül a hazugságok terjesztését – legalábbis ezt állítja magáról a Jobbik
Molnár Enikő, vagy talán ahogy még többen ismerik, a „mamuszos” egy olyan Facebook-posztot tett közzé, amelyben azt fejti ki, hogy a Jobbik XXVII. kongresszusa bizony érdeklődők hiányában elmarad. Azonban a Jobbik ezt cáfolja, és a halasztást „néhány felmerülő kérdés további kidolgozása miatt” állítással magyarázza.Íme, Jakab Péter karácsonyi ajándéka: bejegyezték a mozgalmát
Mi másra vágyhatna az ember karácsonyi ajándék gyanánt, mint arra a hírre, hogy végre megtudja: bejegyezték a Jobbik volt elnökének mozgalmát, ezzel pedig hivatalosan is létezik. Jakab Péter azonban nemcsak annak örül, hogy jogilag, hanem, hogy azon túl is létezne, mivel már húszezer jelentkezőjük van.Ajánljuk még

















