Pesti Srácok

Jobbik: Jakab Péterrel már nincs értelme kampányolni (Videó)

Jakab Péter balra el, így távozott a Jobbikból a Gyurcsány-párt irányába – hangoztatta Lukács László, a Jobbik alelnöke keddi sajtótájékoztatóján, ugyanakkor 2024-re vonatkozóan nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy akár DK-s politikusokkal működjön együtt pártja. Ezzel együtt az alelnök irányváltást hirdetett meg, amelynek lényege, hogy pártpolitikusok helyett civilek mögé állna be a Jobbik, ez azonban nagyon úgy tűnik, hogy inkább csak a leamortizálódott pártszervezet újraépítésére tett kísérlet.

A pártérdekeken túlmutató, a helyi ügyeket hatékonyan képviselő politizálás érdekében hirdetett összefogást a jövő évi önkormányzati választásra a Jobbik - hangsúlyozta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György, a párt alelnöke, országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.

Az ellenzéki politikus arról beszélt: szeretnék elejét venni annak, hogy a helyi érdekekkel ellentétes, azokat figyelembe nem vevő módon használják fel az önkormányzatok a rendelkezésére álló forrásokat.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Lukács László György. Hozzátette, "a helyi érdek és a jó szándék kell, hogy vezérelje a 2024-es választást".

A helyi érdekek képviseletének lehetséges eszközeként említette, hogy bizonyos mérték felett tegyék kötelezővé a népszavazást a tervezett nagyberuházásokról.

Kérdésre válaszolva azt közölte: ha helyben nem tudnak megállapodni abban, ki a legméltóbb a képviseletre, elfogadhatónak tartják az előválasztás intézményét. Ugyanakkor, mint mondta, javított formában van a létjogosultsága ennek az intézménynek. Példaként említette, hogy egy ilyen alkalmon ne pártlogóval, hanem "személyükben" versengjenek az indulók.

MTI nyomán, Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még