Pesti Srácok

Zsidó származása miatt nem lehetett a Jobbik képviselőjelöltje Jakab Péter

Zsidó származása miatt nem lehetett a Jobbik képviselőjelöltje Jakab Péter

Jakab Péternek zsidó származása miatt nem engedte a Jobbik, hogy képviselőjelöltként induljon a 2014-es választásokon – vallotta be a Hír TV-nek adott interjúban a politikus. Jakab Péter szerint a döntést azzal magyarázták, hogy nem fordulhat elő még egy Szegedi Csanádhoz hasonló eset.

Mint ismert, Szegedi Csanádról, Jobbik politikusáról, európai parlamenti képviselőjéről szintén kiderült, hogy zsidó származású, ezért konfliktus alakult ki a pártban, így inkább később szintén otthagyta az alakulatot.

A Hír TV információi szerint Gyöngyösi Márton, a Jobbik jelenlegi elnöke is tudott az esetről. Emlékezetes, ő az, aki 2012-ben még nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, és listázta volna a zsidókat – amit több felvétel is bizonyít. Állítása szerint már bocsánatot kért, és azóta megváltozott, korábbi saját véleményétől is elhatárolódott.

PestiSracok facebook image

– védekezett még egy héttel ezelőtt is. Hogy bizonyítsa a fordulatot, nemrégiben az amerikai nagykövet oldalán, kipával a fején még egy széderesten is részt vett. Őszinteségében azonban nem hisz mindenki, Tamir Wertzberger az izraeli kormánypárt, a Likud nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátora úgy fogalmazott:

– bírálta Jakab Péter, a Nép Pártján Mozgalom elnöke is.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.