Pesti Srácok

Nem maradt pártja Jakab Péternek, aki jövőre immár Gyurcsánnyal eshet ki a parlamentből

Nem maradt pártja Jakab Péternek, aki jövőre immár Gyurcsánnyal eshet ki a parlamentből

Az első munkanapomon ott ülnek majd a fideszesek az irodám előtt, mint a verebek és várják a sorsukat - mondta egykor a szépreményű Jakab Péter, akinek először a Jobbikból kellett távoznia, most pedig a már-már elfeledett szájhős azzal került be a hírekbe, hogy a bíróság végelszámolást rendelt el új egylete, a Nép Pártján Mozgalom Egyesülettel szemben. Összenő, ami összetartozik, Jakab most Gyurcsánynál keres menedéket. Igen, ez az a Gyurcsány, akinek ámokfutása miatt jött létre a Jobbik.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a Miskolci Törvényszék tavaly augusztusban rendelte el a végelszámolást, a bíróság döntése értelmében Jakab Péter már nem elnöke a Nép Pártján Mozgalomnak, hanem végelszámolója, és megszűnt Salamon Gergő alelnök és Zágráb Nándor titkár pozíciója is. A végzés szerint a törvényszék felhívja a civil szervezet hitelezőit, hogy követeléseiket jelen végzés közzétételétől számított 40 napon belül a végelszámolónak jelentsék be. A végelszámolót, azaz Jakab Pétert pedig arról tájékoztatják, hogy köteles a végelszámolás során a civil szervezet vagyoni helyzetét felmérni, követeléseit behajtatni, tartozásait kiegyenlíteni, jogait érvényesíteni és kötelezettségeit teljesíteni, vagyoni eszközeit pedig szükség esetén értékesíteni. A végelszámolás közzétételét követően a civil szervezetnek haladéktalanul el kell különítenie az eljárás költségeinek fedezetét.

Jakab egy "igazi sikerember", akinek korábbi pártja, a Jobbik egykor deklarálta, hogy létrejöttük Gyurcsány miniszterelnökségének is köszönhető, egyik céljuk pedig az volt, hogy Ferencet és csapatát eltakarítsák a közéletből. A hardcore jobbos retorikát aztán felváltotta a néppártosodás, ami Vona Gábor pártelnökségébe került 2018-ban, miután a magyarokat nem lehetett felültetni a cukiskodással. Maga Jakab Péter is pártelnök lett, de a krumpliszsákkal, száraztésztával elkövetett népszórakoztatás megint nem jött be, el kellett hagynia a Jobbikot.

Jött a Nép Pártján Mozgalom, a retorika nem lett finomabb, Jakab kormányfői ambícióiból pedig mindössze annyi jött össze, hogy egyszer beült Orbán Viktor székébe a parlamenti ülésteremben. Ennél közelebb nem került az országláshoz. Jakab Péter egylete már biztosan nem rúg labdába a jövőre esedékes országgyűlési választáson. Ha meghúzta volna magát a Jobbikban, akkor legalább a Jobbikkal nem jutna be. Úgy tudjuk, hogy Gyurcsány csapatában indul 2026-ban, így akkor majd - a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint - Gyurcsánnyal nem jut be. Na, akkor ki a veréb?

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet/PS. Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.