Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elutasította az Orbán Viktor miniszterelnökkel szembeni vagyonnyilatkozati eljárást, amelyet a Demokratikus Koalíció kezdeményezett...
Feltűnően kedvezményesnek tűnő bérleti kondíció és több ellentmondás teszi figyelemre méltóvá azt az üzletet, amelyet a Tiborcz...
Magyarország nem képvisel idegenellenes álláspontot, de ésszerű bevándorláspolitikát akar látni Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök...
Az Orbán Viktor és a főszerkesztők közötti találkozón szó sem volt arról, hogy a miniszterelnök negatív trendet...
Még december végén írta meg a Népszabadság, hogy a kormány békülni szeretne az RTL Klubbal, és idei célja mindenképpen az, hogy...
Csak azt tudni, ki nem kap majd jelentősebb mértékű állami hirdetést a jövőben, arról egyelőre semmit nem...
Orbán Viktor szerint a devizában felvett fogyasztási hitelekről a bankoknak és a devizahiteleseknek kell tárgyalniuk, ebben az...
Kerekasztalok megalakításra hívtak fel ismert baloldali közéleti szereplők, akik szerint az ország jelenlegi ,,válsághelyzetében” párbeszéden alapuló reformokra,...
A legjobb pillanatban jött a bankoknak a forintosítás, miután a svájci frank árfolyama, amelyben a deviza és...
Kérjük, hogy keressék a TASZ jogsegélyszolgálatát a +36 1 209 0046 telefonszámon vagy a [email protected] emailcímen – nem...
Cáfolta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője azt a sajtóértesülést, miszerint Orbán Viktor kormányfő egy múlt heti találkozón...
Találkozóra hívta a közelmúltban Orbán Viktor a kormánypárti médiumok vezetőit, akikkel személyesen közölte, hogy a kormány a...
Csökken a Fidesz támogatottsága, arra kell koncentrálni, hogy megtartsa a megmaradó szavazókat, ássa az árkokat, és a...
Alapvetően hibás szemlélet és a gazdasági növekedés gátja, ha a kormányzat a gazdaság kerékkötőjének tartja a környezetvédelmet....
A német lap szerzője szerint Felcsút többet mond el Orbán Viktorról, mint megannyi beszéde. A labdarúgás, Magyarország...
Ebéd közben az amerikai ügyvivő Szent István Intelmeiről beszélgetett, amelyben az államalapító egyebek mellett azt írja: “Egynyelvű...
“Elment az utolsó mohikán. Isten veled, Jenő bácsi!” – írta Facebook oldalán Orbán Viktor miniszterelnök a 89...
Orbán Viktor szerint a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint új politika kell, Európának új véderőművekre és stabilizátorokra van szüksége ahhoz, hogy megakadályozza...
Orbán Viktor miniszterelnök köszönettel és tisztelettel elfogadta a francia kormány meghívását arra a megemlékezésre, melyet vasárnap délután...
Megakad az ember torkán a szó, brutális és barbár terrorcselekmény mindig mellbe vágja az embert, különösen akkor,...
Az MSZP azt várja, hogy Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásán félreérthetetlenül jelezze Orbán Viktor miniszterelnöknek: nincs...
Ismeretlen fegyveresek támadták meg szerdán a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap székházát Párizsban, a lövöldözésben tizenkét...
Internetes aukción talált gazdára az a csokipapír, amit a Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete juttatott a dohányipart érintő törvények...
Soros György és az amerikaiak pénzén is működik az a szarajevói székhelyű nonprofit szervezet, amely a közelmúltban...
Márciusban Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök – értesült a Népszava több, egymástól független forrásból. A lap...
Február 11. és 13. között Mezőkövesden tartja a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportja azt a közös...
Látványosan romlott Magyarország külföldi megítélése az elmúlt fél évben, az amerikai-magyar konfliktusban megjelenő retorika pedig vészesen kezd...
A Blikk kikérte a Kormányzati Információs Központtól az állami vezetők listáját és fizetését, melyből kiderült, hogy évente...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Egyesült Államok befolyást akar szerezni Közép-Európában, és ehhez használja fedőtörténetként a korrupciót....
Nem akarunk gyarmat lenni, szeretünk a saját lábunkon állni – mondta a kormányfő. Orbán Viktor az M1...
Egy külföldi szervezet a közelmúltban karaktergyilkossággal próbálta meg lejáratni Pintér Sándor belügyminisztert – írta szombati számában a...
Az Orbán-kormány megbuktatását és az előre hozott választások elérését tartja az ellenzék céljának Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus...
A MSZP-nek a helyi közösségek szószólójának kell lennie az Országgyűlésben és a települési önkormányzatokban – mondta az...
Óvatosságra intett Orbán Viktor az orosz válság megítélését illetően. A miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcstalálkozó után beszélt...
Orbán Ráhel a Facebookon üzent azoknak, akik szerinte rajta keresztül intéztek támadást édesapja ellen. Korábban a Demokratikus...
Fideszes vezető ilyen nyíltan még nem fenyegette meg kritikus párttársait, mint Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek...
A vasárnapi zárva tartással és a külföldi áruházláncokat érintő terhekkel kapcsolatban a magyar gazdaságpolitikáról írt csütörtöki cikkében...
Nem lesz lázadás a Fideszben, amíg a vezetői úgy gondolják, Orbán a pártból kilépve, másik pártot szervezve,...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átveszi az MKB Bank irányítását és a leányvállalatokra is kiterjedően újjászervezi a...
Szerdán Hadházy Ákos szekszárdi politikus, a trafikbotrány kirobbantója, aki korábban a Fideszben, most az LMP-ben politizál, az...
“Az Európai Unió és Kína közötti együttműködés legfontosabb pillanatához érkeztünk el azzal, hogy aláírtuk a Belgrád és...
Levélben tett feljelentést “Magyarország Miniszterelnöke” ellen hétfőn Árok Kornél, a Szolidaritás lemondott társelnöke, aki a levelet nyilvánosságra...
A parlament törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke rövid interjút adott a Magyar Hírlapnak. Gulyás Gergely szerint a vagyonosodással...
A magyar gazdasági modell bizonyította, hogy a kétkedőknek nincs igazuk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Bloomberg...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS