2019-ben a régi szoci bekötésű erőműigazgató, Péterffy Attila a csapatával azzal az ígérettel vette át Pécs vezetését...
AZ AKTA! Nincs öt éve, hogy Péterffy Attila, Pécs régi szocialista vezetőinek hithű cimborája, volt hőerőmű-igazgató a...
Jövő hét elején kezdődik a Demszky-féle budapesti városvezetés és az MSZP-SZDSZ-kormányhoz köthető legnagyobb korrupciós botrány, az Alstom-ügy...
Versenyelőnyként értelmezi az MSZP azt, hogy polgármester-jelöltjük immár ellenfél nélkül indul Mohácson, miután a napokban tragikus hirtelenséggel...
Blogposztban tálal ki az MSZP-ről és Czeglédy Csabáról a baloldal korábbi legbefolyásosabb kommunikátora, a szocialista párt egykori...
Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. veszi meg a Népszava kiadóját – közölte a lapot...
A Magyar Nemzet információi szerint korábban gyanúsítottként hallgatták ki az Alstom-ügyben T. Károlyt, Medgyessy Péter ex-kormányfő bizalmasát, aki...
Meglepetésszerűen érkezett Magyarországra az a spanyol építőipari vállalkozás, amely a Szeviép és egy magyar cég konzorciumi partnere...
A Spinoza Színház vendége volt Puch László, a Népszava tulajdonosa és az MSZP volt pénztárnoka. A beszélgetésről...
A Népszava integrálja saját kiadója másik lapját, a Vasárnapi Híreket; a társaság csütörtöki közleménye a piacvezető pozíció...
Harminc év alatt eltékozolta elképesztő vagyonát az MSZP, amely most utolsó tartalékainak felélésére készülhet – írja a...
A 24.hu értesülése szerint új leányvállalatot alapított nemrégiben Puch László egykori MSZP-pénztárnok és társa, Simon Dénes közös...
Botka László háttérembere, az ex-SZDSZ-es Ruff Bálint kebelezné be az MSZP-t – állítják Puch László, volt MSZP-s...
Puch László feljelentést tesz és polgári pert indít Gréczy Zsolt ellen, mert a DK politikusa kapcsolatba hozta...
Fekete-Győr András és a Momentum lejáratta a saját mozgalmát, többet ártottak, mint használtak – jelentette ki a...
Semmi köze nincs és nem is volt a metróügyhöz – mondta Puch László volt MSZP-s pénztárnok az...
Medgyessy Péter volt miniszterelnököt, Budapest 2010 előtti vezetését és az Alstomot nevezi meg érintettként az Európai Csalás...
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságából három párt képviselői is jelezték, hogy megtekintenék az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)...
A legmagasabb szinten megkötött Fidesz-MSZP-alkut vizionál a HVG a baloldali Népszava körüli kavarásokban, sejtéseit pedig hetilapjában és...
Március és szeptember között bárki kibérelheti Puch László, az MSZP egykori pénztárosának az Adriai tengeren horgonyzó nyolcvanmilliós...
Puch László egykori MSZP-pénztárnok érdekeltségébe tartozó osztrák cég vásárolja meg a Népszavát, a Vasárnapi Híreket és a Szabad...
Afféle üstökösként tűnt fel Dávid Gyula Márton a szombati pedagógustüntetésen: a 17 éves fiú néhány tömör mondattal...
Múlt hét hétfőn szabadult feltételesen a budapesti Venyige utcai börtönből az Egymásért alapítvány egykori vezetője, Földesi-Szabó László...
Megszólalt a Pestisrácok.hu-nak egy, a kétes ingatlanügyleteiről már régóta elhíresült fóti szocialista elnökkel, Fekete Zoltánnal szembekerült, kisemmizett...
Puch László és Simicska Lajos összejátszott, az MSZP pedig érintett volt a korrupcióban, de ők legalább tudták,...
Hétfőn a Parlamentben a szocialista Bangóné Borbély Ildikó azt fejtegette, ha Simicska Lajos valóban sok mindent tud...
A csalódott és a reklámadó miatt ellentámadásba lendült Simicska Lajost szeretné megkörnyékezni az MSZP, a párt ősrégi...
Százötven millió forint értékű arany tűnt el az MSZP-től a 90-es évek végén – Ungváry Krisztián történész...
Navracsics Tibor 2009-es előadása verte ki a biztosítékot Simicska Lajosnál, a Magyar Narancs portréja szerint azóta nem...
A Vizoviczki-birodalom erőszakos terjeszkedésének hátterébe az éjszaka császárának nevezett Vizó riválisai sem láttak bele. Az úgynevezett rendőri...
Az MSZP menthetetlenül „megújul”. Nem elég, hogy a minap újra az ősrégi pénztárnok, Puch László lett a...
Balra, magyar! címmel megpályázta az MSZP elnökhelyettesi posztját Szanyi Tibor. Az aspiráns markáns baloldali pártot akar létrehozni,...
Az EP-választáson elért katasztrofális eredmény után országszerte tisztújítást tart az MSZP, és megválasztják a megyei szervezetek új...
Követ dob a PestiSrácok.hu az őszödi beszéd kiszivárogtatásának állóvízébe. Megkíséreltük kideríteni, kik és miről beszélgetnek azokon a...
A szocialisták lélekben felkészültek arra, hogy az MSZP a Jobbik mögé kerül május 25-én – mondta az...
Több százmillió forintos kár érhette a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-t egy három évvel ezelőtti közbeszerzés miatt, amelyet feltehetően...
A régi arcok szerint az MSZP-nek tisztáznia kell, mit is akar valójában – írja a Pécsma. Csak...
A választások eredménye több régi, rutinos MSZP-s számára egy korszak végét jelenti. Olyan ismert szocialisták estek ki...
Hajléktalantanya lett a hírhedt múltú, egykori Köztársaság téri pártszékház, ahol rendőrök és közterületesek razziáztak a napokban. A...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS