Pesti Srácok

Hamarosan az utolsó forintjait is felélheti az MSZP

Hamarosan az utolsó forintjait is felélheti az MSZP

Harminc év alatt eltékozolta elképesztő vagyonát az MSZP, amely most utolsó tartalékainak felélésére készülhet – írja a Magyar Idők. Bár a párt hamisítványnak tartja azt a levelet, amelyben elnökük, Tóth Bertalan további ingatlanjaik, köztük a Villányi úti konferencia-központ értékesítésének a tervét vázolta fel, a szocialisták eddigi gyakorlata alapján erre minden esély megvan. A lap szerint a kérdés inkább az, hogy a befolyt összeg az MSZP megerősödését szolgálná, vagy kézen-közön tűnne el.

– olvasható abban az MSZP elnökének tulajdonított, nemrég kiszivárogtatott levélben, amely miatt a párt hamisításért és csalásért tett feljelentést.

A szocialisták szerint ugyanis a dokumentumra odahamisították Tóth Bertalan nevét. Az állítólag meghekkelt levélben az MSZP elnöke ahhoz kérte a választmány támogatását, hogy értékesítsék az ingatlanokat azokon a településeken, ahol van saját tulajdonuk, de a taglétszám nem éri el a harmincat. Eladósorba kerülne a Villányi úton lévő konferencia-központ is, amelynek árából Tóth szerint a pártnak valamikor valahol lenne egy saját, hatékony, fenntartható nagyságú központja.

PestiSracok facebook image

A konferencia-központ dobra verésének ötlete különösen kellemetlen az MSZP júniusban megválasztott elnökére nézve. A Magyar Idők még a szocialisták tisztújító kongresszusa előtt úgy értesült, hogy a párt egykori pénztárnoka, a Népszava és a Vasárnapi Hírek tulajdonosa, Puch László annak eladását tervezi, de mivel eladási szándéka az MSZP-ben korábban nem aratott osztatlan sikert, nagyon fontos volt neki, hogy régi mentoráltja, lekötelezettje, Tóth Bertalan legyen a szocialisták elnöke, aki nem állna az értékesítés útjába.

Tóth azonban megválasztásakor nem győzte hangsúlyozni: nemhogy nem adná el az ingatlant, hanem azt tenné meg a párt központjának. "Ha egy párt országos szervezet akar lenni, akkor nem engedheti meg magának, hogy ne legyen székháza, márpedig az MSZP-nek évek óta nincs" - áll a levélben.

A Magyar Időknek név nélkül nyilatkozó elnökségi és választmányi tagok egyöntetűen állították, hogy nem találkoztak a Tóthnak tulajdonított levéllel, amelyet egyfajta zavarkeltésnek neveztek. Szavaikból viszont az is kiderült, hogy annak tartalma nem ismeretlen előttük. Megerősítették: Puch László már jó ideje el akarja adni a Villányi úti központot, amiben az MSZP előző elnöke, Molnár Gyula is partner lett volna. Ennek azonban nemcsak a párton belüli ellenállás, hanem az is akadálya volt, hogy egy kikötés szerint a konferencia-központban csak oktatási, képzési tevékenység folytatható. Ez a moratórium azonban tavaly decemberben lejárt – jelezték a Magyar Idők forrásai.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.