Mindenki számára természetes nemzeti minimum legyen a gulágra hurcolt áldozatokra, az ötvenhatos hősökre és a magyar katonákra...
A keresztényüldözés elítéléséről szóló határozati javaslat kerül a parlament elé, ami népirtásnak minősíti a folyamatot – jelentette...
Az abortuszok száma 2010 és 2015 között 23 százalékkal – több mint kilencezerrel -, idén az első...
Idén 4,4 milliárdos költségvetési támogatással valósulnak meg programok az Erzsébet-táborokban, míg jövőre már mintegy 5 milliárdos központi...
Magyarország szabadságszerető ország, amely hatvan éve az egész világnak megmutatta: erőszakkal megszállható, de megtörni nem lehet –...
Nyílt vitát szeretne Palkovics László oktatási államtitkárral az a Tanítanék Mozgalom, amely eddig távol tartotta magát az...
Egyre élénkebb az érdeklődés a tanári pálya iránt – mondta Rétvári Bence. Az EMMI miniszterhelyettese minderről azután beszélt...
A humanitárius és a biztonsági szempont egyaránt fontos a bevándorlási válság kezelésében – jelentette ki az Emberi...
A migránsválság idején tanúsított humanitárius munkája elismeréseként hat karitatív szervezet képviselője vehetett át miniszteri elismerő oklevelet Rétvári...
Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma – közölte...
Rétvári Bence szerint Európa a mostani krízisből csak úgy kerülhet ki, ha megerősíti keresztény identitását. A Kereszténydemokrata...
Sokkal könnyebb ma az iskolakezdés a magyar családoknak a kormány intézkedései révén, mint hat évvel ezelőtt –...
Évről évre egyre több fiatal vehet részt gyakornoki programokban, vagy kap állás-, illetve vállalkozási lehetőséget Magyarországon –...
Ha nincs észnél Európa, ha nincs valóság- és veszélyérzet, akkor igen szomorú a lehetséges jövőképe is –...
Szervezetten szállítják az embercsempészek Nyugat-Európába a kísérő nélkül érkező, kiskorú menekülteket a fóti gyermekotthonból – mondta Rétvári...
Az MSZP Magyarország helyett Brüsszelt szeretné kiszolgálni a kényszerbetelepítéssel. Kunhlami Ágnes pedig összekeveri a szezont a fazonnal...
Egyelőre nem tudni, miért verekedtek össze fiatalkorú migránsok a fóti gyermekotthonban – mondta Rétvári Bence, az Emberi...
“Nem szeretné folytatni a beszélgetést, mennie kell színpadot építeni!” – tért ki ily módon a válaszadás elől...
Mindenki számára érezhető lesz a mostani béremelés az egészségügyben – mondta a PestiSrácok.hu-nak Rétvári Bence. A most...
Az előző két ülésszakkal szemben tavasszal nem a szocialista Gúr Nándor, hanem az LMP-s Schmuck Erzsébet beszélt...
Vad és meglepő kijelentést tett a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, mondta a PestiSrácok.hu-nak Rétvári Bence. Az EMMI parlamenti...
A kormány számára kiemelt felelősség a szenvedélybetegek komplex kezelése, ezért a prevenció, a büntetőjog és a rehabilitáció...
A kormány a pszichiátriai, addiktológiai szakterületen eddig végrehajtott jelentős és átfogó fejlesztések után a közeljövőben további, mintegy...
A gyógyszerkasszában 2011-től alkalmazott vaklicites rendszer már tízmilliárd forintnál is többet hagyott a betegek zsebében. Az utóbbi...
Hiteltelen a mostani rendszert élesen bírálók szava, miközben százmilliókat tettek zsebre a felépítéséért – mondta el kérdésünkre...
Gyurcsány Ferenc új, kormányt támadó videójáról kérdezte a PestiSrácok.hu a honatyákat a parlamentben. Arról az érzékenyítő videóról...
Kétszázmilliárd forintba kerülne a migránsok kvóta szerinti betelepítése Magyarországnak az első évben, és valószínűleg az Európai Unió,...
Forró és megosztó témáról, az óriási feszültségeket generáló oktatásügyről villiámvitáztunk a parlamentben Dúró Dórával, az Országgyűlés kulturális...
Ha van rajta kalap az a baj, ha nincs, akkor pedig az – tartja a mondás. Úgy...
Furcsa olyanoktól hallani, hogy nem elég széleskörű az egyeztetés, akik meghívót kaptak rá, mégis bojkottálják a tárgyalásokat....
Konzultáció zajlott, megállapodás nem született a pedagógusok sztrájkbizottsága és a szaktárca tárgyalásán – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének...
Annak ellenére, hogy eredményes volt a mai köznevelési kerekasztal és a tárgyalásokkal a szakma is elégedett volt,...
Február 9-ére hívja össze a köznevelési kerekasztalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – jelentette be a tárca...
Rétvári Bence az Emmi parlamenti államtitkára nem érti, hogy miért hirdetett bojkottot a két legnagyobb szakszervezet, miközben...
Nyílt levélben szólította fel a köznevelési kerekasztal bojkottjára a közoktatás szervezeteit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hétfőn. Mendrey László, a szervezet...
A polgári kormány célja a családok gazdasági megerősítése, ezért vezette be a családi típusú adózást és a...
Széles körű párbeszéd kezdődik a köznevelési kerekasztallal: nemcsak az oktatásban dolgozók, hanem azok véleményét is igyekeznek megismerni,...
A januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban...
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány új családi otthonteremtési kedvezményének a részletes szabályozása. A CSOK-program részleteit ma...
“A náci háborús bűnösök sajnálhatják, hogy ügyüket nem ilyen bírói tanács tárgyalta!” “A mostani eljárás jóval átfogóbb és alaposabb...
Ellenszavazat nélkül fogadta el a parlament a csaló termékbemutatók elleni törvénymódosítást a parlament. Az új szabályozás alapján...
Angela Merkel elpuhult és elvesztette karakterét – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások...
Akárcsak a múlt héten, most is más-más politikai nézeteket valló politikusokat hívtunk villámvitára a parlament folyosóján. Szarvas Szilveszter...
A kormány jövőre 5,3 milliárd forintot irányzott elő a felsőoktatási PPP-konstrukciók kiváltására – derül ki Rétvári Bence,...
A Fővárosi Törvényszék elnöke soronkívüliséget rendelt el a Biszku-ügyben – közölte Póta Péter, a bíróság szóvivője kedden...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS