Szerbia nem tud és nem is fog több százezer migránst befogadni, nem lesz a migránsok “parkolóhelye” –...
Mintegy 500 vahhábita tevékenykedik Szerbiában, a legtöbben a délnyugat-szerbiai Szandzsákban és Belgrádban, de egyre többen vannak a...
Szinte biztosra vehető, hogy április 24-én lesznek az előre hozott parlamenti választások Szerbiában, és az is nagyon...
Bocsánatkérést várnak el a szerb kormánytól a 71 évvel ezelőtti délvidéki magyar népirtás túlélői – jelentette ki...
Mintegy hatszázezer doboz cigarettát találtak egy szerbiai kamionban a pénzügyőrök Szegeden, a 648 millió forint értékű szállítmányt...
Ideiglenesen, ügyük újratárgyalásának kezdetéig a hágai Nemzetközi Törvényszék szabadon engedett két, háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt volt szerb...
Elfogta a szerb rendőrség egy nemzetközi kábítószercsempész-hálózat fejét hétfőn Belgrádban, és egyúttal felszámolta a hálózatot is –...
Szerbia meg fogja védeni saját érdekeit, és ha Magyarország, Szlovénia és Horvátország nem fogad gazdasági bevándorlókat, akkor...
A szervezők megbízásából a magyar állampolgárságú közvetítők olyan – szintén magyar – hajadon vagy elvált nőket kerestek...
Nagy teret szentelnek a belgrádi lapok a négy napig tartó szerb-horvát határblokádnak és az azt kísérő diplomáciai...
Tiltakozó jegyzéket küldött a szerb külügyminisztérium a belgrádi horvát nagykövetségnek, amelyben elítélte azt, hogy horvát tilalom miatt...
Milosevic pionírjának nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt a horvát belügyminiszter a szerb-horvát határon tartott sajtótájékoztatóján. Ranko Ostojic szerint...
A horvát kormány úgy véli, a migránsok ismét a szerb-magyar határt használják majd arra, hogy eljussanak Nyugat-Európába....
A szerb-magyar határ melletti Magyarkanizsáról is elindult egy busz a horvát határ felé szerda délelőtt. A járműre...
Az első migránscsoport már reggel nyolc órakor megérkezett a horvátországi Tovarnikba – tájékoztatott az N1 horvát hírcsatorna....
A Röszkén bevándorló menekültek közül többen is azt nyilatkozták, reményt adott nekik, hogy egy szerb politikus a...
Menekülteket bottal verő magyar hatóságok, hírzárlat, és Hitler fölemlegetése a szögesdrót kapcsán. Európai össztűz zúdult Magyarországra a...
Ivica Dacic szerb külügyminiszter szerint Belgrád számára elfogadhatatlan, hogy más államok visszaküldjék Szerbiába a menekülteket, miközben további...
Azok a migránsok, akik nem jutnak át a magyar határon, és az úgynevezett senki földjén maradnak, visszatérhetnek...
Azok a migránsok, akik nem jutnak át a magyar határon, és az úgynevezett senki földjén maradnak, visszatérhetnek...
Az MSZP közleményében a sajtóban megjelent hírek és fotók alapján felszólítja a honvédelmi minisztert, adjon magyarázatot arra,...
Hétfőn a kora hajnali órák óta több mint ötezren érkeztek Szerbiába Macedóniából, és újabb óriási migránshullámra lehet számítani...
A határvédelemről és a migrációs helyzet kezeléséről szóló együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a macedón, a szerb, a...
Börtönbüntetése kétharmadának letöltése után hazatért Szerbiába Nikola Sainovic volt szerb miniszterelnök-helyettes, akit súlyos háborús bűntények elkövetése miatt...
Szerdára érezhet a magyar határhoz a menekültek azon csoportja, akiket a macedón-görög határon tartóztattak fel. Az ENSZ...
Harminc szír menekült tartózkodott abban a kisbuszban, amelyet a domaszéki autópálya felüljárónál fogták el a szegedi rendőrök....
Több mint hétezer migráns érkezett vasárnapra virradóra Macedóniából Dél-Szerbiába – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). Közben Csongrádban...
Előbb két férfi, majd két ellenséges migráns-csoport szólalkozott össze Belgárdban, a buszpályaudvar melletti parkban. Egy afgán férfit,...
A DélHír portál, mely az elsők között vette át az Alo.rs értesülését a Horgashoz közeli 1000 migránsról...
Az Alo.rs nevű szerb bulvár hírportál adta hírül, hogy körülbelül ezer, felfegyverkezett migráns Allah Akbar felkiáltással rontott a...
Lázár János elmondása szerint a kampány arról tájékoztatja az illegális bevándorlókat, hogy jelentősen változott Magyarországon a menekültkérelmek...
A teljes százhetvenhét kilométeres szakaszon kettős határzárra van szükség – erről Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt...
Magyar állami közbejárással mentenének meg egy vajdasági magyar céget a megszűnéstől, és ezzel magyar cég is részt...
A koszovói parlament másodjára sikeresen szavazta meg a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság felállításához szükséges alkotmánymódosítást. A...
Az egész játék átverés, a nyerőszámokról már korábban döntöttek – vonhatták le a következtetést az élő lottóközvetítés...
Magyarországnak megvan a joga arra, hogy biztonságosnak ítélje Szerbiát, vagy Görögországot. Utóbbiban egymillió ember üdül jelenleg...
Egészen a magyar határig terjesztené ki a hatalmát az Iszlám Állam egy a terroristák által közzétett videó...
Megérkeztek Mórahalomra az ideiglenes határzár mintaelemei. A kerítés három méter magas lesz, alul felül úgynevezett NATO-drótot, másnéven...
„Szerbia nyitott ország, szinte nincsenek is határai” – kommentálta Aleksandar Vucic szerb kormányfő a magyar határzár építésének...
Magyarország kénytelen megvédeni déli határait, de ez a lépés nem irányul Szerbia és a szerb nép ellen...
A kijelölt megálló helyett a zöldhatárra vezető tiszai ártérnél állt meg az elmúlt napokban a Belgrádból Magyarkanizsára...
A sajtóban megjelent hírek alapján Magyarország felfüggesztette a dublini egyezmény végrehajtását, így hazánk átmenetileg szünetelteti a menekültek...
Ha az Unió csak arra képes, hogy sajnálattal tudomásul veszi a kerítés megépítéséről szóló híreket, az azt...
Négy méter magas, 175 kilométer hosszú kerítést épít Magyarország a szerb határon, amelyre a Népszabadág információi szerint...
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt szavai szerint meglepte és sokkolta a hír, hogy Magyarország négy méter magas kerítéssel...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS