Pesti Srácok

A bunkó férfiak miatt bénák a nők

A bunkó férfiak miatt bénák a nők

Vagyis minden nő mellé kell egy férfi, aki elmagyarázza nekik, hogy a bemeneteli egyenlőség nem jár együtt feltétlenül a kimeneteli egyenlőséggel.

Miután a címben és a leadben kiéltem a retrográd szexista hajlamaimat, rátérhetünk a lényegre: Hollywoodban az Úr 2024. éve sem úgy alakult a tehetségtelen nők számára, mint szerették volna, ezért felpanaszolták, hogy a vizsgált 250 jó és sikeres filmnek csak 16 százalékát rendezték nők, és ez nyilván a mi hibánk. Sőt, a tudomány segítségével azt is megállapították, hogy ugyan a női dolgozók száma nem változott 2023-hoz képest, de a nézőké igen, a nem túl szívderítő tavalyelőtti évhez képest is 3 (betűvel kiírva: három) százalékos csökkenést képeztek, ami megengedhetetlen, továbbá elfogadhatatlan.

Ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy a moziba járó (khmm) személyek nemi összetételének statisztikai valószínűsége és a családon belüli erőszak (színház, romantika etc.) gyakorisága miatt egy sima öngólról beszélünk, akkor is van még miért tovább ásnunk az árkot. Például azzal a lapáttal, hogy az illetékes szociológusok nem az elkészült filmeket, hanem a sikeres és nézett alkotásokat vetették össze az alapsokasággal, és ebből következtettek az elnyomásra.

Mégegyszer, hogy meglegyen: mivel a sikeres és népszerű, a kasszáknál is jól teljesítő filmeket elsöprő többségében férfiak rendezték, ezért az az ítélet, hogy a nőkből vagy női irányítás alatt álló nézők a férfiak miatt bunkók.

PestiSracok facebook image

A film nem könyv, sőt; nemhogy érdemes még elő alkotóktól fogyasztani, de szükséges is az elévülési időre és a rosszul öregedésre tekintettel. Cserébe viszont teljes mértékben lényegtelen (modorosan: indifferens) az alkotó személye, egyúttal a neme. Ha nem MCU vagy béna művészfilm gomolyog a gyöngyvásznon, akkor az épelméjű néző már rég szökésben van, amikor kiírják a tetteseket. Vagyis az égadta világon és a San Diego Állami Egyetem Nők a Televízióban és Filmben Kutatóközpontján kívül senkit nem érdekel, hogy a vonatkozó film rendezőjének mi a neme. Az egyetlen, ami számít, ha már erőszakkal rávettek (kényszerítettek) minket (férfiakat) arra, hogy idegen emberek között, kényelmetlen és használt székben, minősíthetetlenül drága kukoricát ropogtatva, pause gomb és vécészünet nélkül nézzünk filmet, az az, hogy legalább ne legyen szar. Példának okáért a film ne hirdessen néger felsőbbrendűséget, mint a Fekete Párduc, se női szupererőt, mint a 2016-os Szellemirtók remake, amit ugyan férfi rendezett, viszont kurva kellemetlen volt.

Pláne ne basszák le utána a nézőt, hogy ideológiailag képzetlenek és már megint nem női rendezőtől néztek filmet!

Ha már. Ugyan 2023, tehát nem a dünnyögés tárgya év, de a Kokainmedve simán az év filmje, amit egy nő, konkrétan Elizabeth Banks, született Elizabeth Irene Mitchell rendezett. A rendkívüli és szokatlan teljesítményét mindössze az magyarázza, hogy kurva jó a film. Szemben azzal a rengeteg szeméttel, amit a San Diego Állami Egyetem Nők a Televízióban és Filmben Kutatóközpontjának primitív számításai miatt kvótanőknek szignáltak ki, és mivel a kvótanők tehetségtelenek, meg is buktak a kasszáknál. Hogy aztán lehessen a bunkó férfiakat hibáztatni, amiért a csajuk nem terrorizálta el őket megfelelő számban a moziba.

A piac így döntött, a kvótanők szar filmeket készítenek. Világszerte millió filmet gyártanak évente, a különböző filmes egyetemek, iskolák és képzések hallgatóinak 80-90 százaléka nő, ennek ellenére sikerfilmeket többnyire férfiak csinálnak. Ez van. Nincs még egy ilyen pálya, ami ennyire lejtene a nőknek, és ennyire semmire nem mennek vele. Nyilván miattunk, bunkó férfiak miatt. de azért tegyük fel a kérdést: mi lenne, ha egyszer nem nevelni és büntetni, hanem szórakoztatni próbálnának?

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.