hollywood
Robert De Niro végre büszke lehet valamire: fia transznemű hableányként él
Robert De Niro példás apaként elérte azt, amit a woke világban a legnagyobb elismerés: a fia transznemű lett, még nevet is változtatott, és hableány is egyszerre. Ezek után a színész talán kap jutalomból valami kis alamizsna szerepet, de az is lehet, hogy csak egy vállveregetéssel kell majd beérnie. De Niro 29 éves fia, Airyn De Niro – korábban Aaron néven ismert – 2024-ben kezdett el nemváltó hormonkezelést, és jelenleg hosszú, rózsaszín rasztát is visel, amelyet részben A kis hableány inspirált (az új woke verzió). Jelenleg modellként és szinkronszínészként szeretne érvényesülni, miközben mentálhigiénés tanácsadónak tanul. Vagyis a világ meg van mentve. Gyártási hibás termékek és egyéb politikai messiások
A hatalomgyár, mondják Hollywoodra. És tényleg, rendkívül találó. Nemcsak azért, mert évtizedeken keresztül volt az amerikai "soft power", vagyis az indirekt, kulturális alapú hatalomgyakorlás koronaékszere, hanem azért is, mert emellett valódi hatalmat gyártott le. Ahogy a művelt amerikai mondaná, "it was hiding in plain sight, all along", amit nem tükörfordításban talán úgy fordíthatnánk le, hogy ha valamit el akarsz rejteni, hagyd szem előtt. Így írták meg azokat a messiásokat, akikre senkinek sincs szüksége, de akiket – és itt legyünk önkritikusak, mint emberi faj – talán megérdemlünk. Van, aki sosem tanul: a Marvel-sztár úgy érezte, ennek a mondatnak most van itt az ideje
Évek óta halljuk, hogy a nézőknek kezd elege lenni Hollywood Amerika- és nemzetellenes elképzeléseiből. Évtizedek óta toplistás nevek buknak meg, mind filmek, mind videojátékok terén. A kék hajú, orrkarikás és többnyire molett rendezőnők megpróbálják elhitetni velünk, hogy mi vagyunk a bigottak, amiért nem szeretjük, ha például "bebuzítják" a kedvenc gyerekkori hőseinket, de a rögvalóság azt mutatja, hogy mi – a nézők – maradunk a helyünkön, ők pedig új munkát keresnek. Transznemű kaphatja az Oscart, pedig vannak más mentálisan sérültek is, akik magukat valaminek képzelik
Én is hallottam a hírt: annak ellenére, hogy Donald Trump lett az USA elnöke, és elindult a woke-talanítás, Hollywoodban mégis egy transzneműt jelöltek Oscar-díjra, ha jól tudom, “a legjobb női színész” kategóriában. Miközben a csávó egy férfi… de mindegy is. Ha hiszik, ha nem, nem ezért háborít fel ez az egész, nem izgat, hogy mit osztogatnak a sátánisták egymásnak. Meg aztán az is lehet, hogy jó a film. Sokkal inkább az zavar az egészben, hogy vannak rajta kívül más magukat valaminek – például államférfinak, kormányváltó erőnek, elnöknek vagy hadvezérnek – képzelő és folyton szerepeket játszó mentálisan sérültek is, akik sokkal jobban megérdemelnék ezt a díjat. Meg vagyok döbbenve, hogy milyen igazságtalan a világ. "Rasszista" filmeken nőttünk fel, és imádtuk
Ilyenkor, amikor kint ködös az idő, ha az ember egy pillanatra nem figyel, azon kapja magát, hogy filmeket néz. És valamiért nem az új, "modern közönségnek" készült alkotásokra esik ilyenkor a választás, hanem olyanokra, amelyek tényleg szórakoztatóak. Tehát a 90-es és 2000-es évek filmjeire, amelyek ma biztosan nem készülhetnének el, mert állítólag kirekesztőek, rasszisták, és "kultúrakisajátítást" követnek el. Minden percet megér egy ilyen időutazás, hiszen ezek a filmek olyanok, mintha egy időkapszulát találtunk volna, amelyben egy viszonylag normális emberiségről dokumentált történeteket nézhetünk meg. Ezekben egészen máson nevettek, az elhízást például nem dicsérték, és a "blackface" szinte kötelező elem volt. És tudják, mi a legjobb? Senkit nem zavart! Sőt, a feketék "whiteface-t" csináltak, és mi sem sértődtünk meg, hanem imádtuk, ahogy a szőke, nem túl okos pompom-lányokat is. 
